A nap, amikor megbukott Kádár János

Kádár János karrierje éppúgy vérben fogant, mint ahogyan az eszméje is. A nevével fémjelzett korszak, az úgynevezett Kádár-kor, vagy másképpen gulyáskommunizmus, egyaránt felmutatta a rendszer ördögi és emberibb oldalát, s mivel ez utóbbi időben közelebb van hozzánk, sokan még ma is tisztelik az akkori viszonylagos jólétért. Tény, hogy a Kádár hatalma csúcsát jelentő 60-as és 70-es években a magyar melós fridzsiderje tele volt étellel, s a diktatúra által biztosított keretek között az emberek viszonylagos jólétben éltek.

Kádár ugyanakkor a magyar történelem legnagyobb tömeggyilkosa volt. Elvtársai pusztán csak az 1956-os forradalmunk után több magyar szabadságharcost akasztottak fel, mint ahányat az 1848–49 dicső napjait vérbe fojtó Haynau táborszernagy dühöngő terrorja alatt öltek meg.

Nem csak a rendszere, de még a neve sem igazi, a Kádár János nevet ugyanis az illegalitásban vette fel, 1943-ban.

 

Édesanyja, Csermanek Borbála az egykori Komárom vármegye Trianon által idegenbe szakított szegletén, a manapság a Nyitrai járáshoz tartozó Ógyallán látta meg a napvilágot, szegény, félig magyar, félig szlovák családban. A nincstelenség cselédsorsa űzte a tengerparti Abbáziába, ahol a jómódot ugyan nem találta meg, a szerelem azonban egy röpke pillanatra rákacsintott egy nagykanizsai baka, Krezinger János személyében.

Szerelemgyermek – mondták rá, joggal. Fiume olaszok által látogatott templomában keresztelték meg, néhány nappal azt követően, hogy 1912. május 26-án megszületett.

Anyakönyvében ez áll: Giovanni Giuseppe Czermanik, vagyis magyarosan Csermanik János József.

A Csermanek nevet a könnyebb kiejthetőség kedvéért Budapesten vette fel, ahol az ország háborús összeomlása és a tengerpartunk elvesztése után édesanyja letelepedett. A fővárosban végezte el az iskoláit: írógépműszerész lett.

Mindössze néhány hónapig élte a melósok hétköznapi életét, mert 17 éves korában már csatlakozott is az illegális kommunista mozgalomhoz, s a párt attól kezdve élete mozgatórugója lett. A Vasas Szakszervezet ifjúsági csoportjának 1929-ben lett a tagja. Ekkor szerette meg a focit, kedvenc csapata pedig „természetesen” az angyalföldi Vasas SC volt, amelynek haláláig drukkere maradt. Előbb az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének (KIMSZ), később pedig az ugyancsak illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) lett a tagja. Fedőneve ekkor még Barna János volt. A KIMSZ egyik vezetőségi ülésén tartóztatták le 1933-ban, s két év börtönre ítélték. Rákosi Mátyással a szegedi Csillag börtönben ismerkedett meg. A mozgalommal a szabadulása után sem szakított, 1943-ban a KMP-nek már a vezető titkára lett.

Ekkor vette fel a Kádár János nevet.

Másodszor akkor bukott le, amikor 1944 áprilisában a párt utasítására Jugoszláviába indult, hogy felvegye az ottani partizánokkal a kapcsolatot. Csakhogy a határnál elkapták a csendőrök, aki elől megszökött. Az ostromot Pesten vészelte át. A Vörös Hadsereg nyugat felé nyomuló katonái mögött Moszkvából Budapestre érkező Gerő Ernő 1945 januárjában átvette Kádártól az MKP vezető titkári posztját, viszont megkapta helyette a főváros rendőrfőkapitány-helyettesi tisztjét.

Pártkarrierje ettől kezdve stabilan ívelt felfelé, jószerencséje 1948. augusztus 5-én egészen a belügyminiszterségig röpítette. Itt is „állta a sarat”, hiszen aktív szerepe volt Rajk László és társai letartóztatásában, majd halálra ítéltetésében és meggyilkoltatásában.

Nem ő kötötte meg a hóhércsomót, a koncepciós perből mégis kivette a részét.

Csakhogy nem sokkal később Kádár is követte Rajkot a börtönbe. A korra jellemző, hogy 1951 májusában tartóztatják le, de a mentelmi jogát jelentő parlamenti mandátumát csak júniusban veszik el. Letartóztatásának előzménye: Rákosi Mátyás nehezményezte, hogy a tanácsrendszerben túl sok „régi”, tehát az 1949-es kommunista hatalomátvétel előtti tisztviselő dolgozik. A vád elhangzása után félelmében Zöld Sándor belügyminiszter öngyilkos lett, de előtte még kiirtotta az egész családját. Mivel Rákosinak mindenképpen kellett egy bűnbak, Kádárt, vagyis a tanácsrendszer törvényjavaslatának a beterjesztőjét tartóztatták le.

Rajknál lényegesen jobban járt, mert „csak” életfogytiglanra ítélték. Sztálin halála után azonban Rákosi megbukott, Kádárt pedig 1954-ben rehabilitálták.

Ez is volt az 1956-os felemelkedésének az egyik oka, hiszen annak köszönhetően, hogy sokáig börtönben volt, kevesebb bűnt követett el, mint a „szabadon” maradt elvtársai.

Vagyis viszonylag tisztakezű kommunistának számított.

Az 1956-os forradalom két politikus villámgyors felemelkedését hozta: Kádár Jánosét és Nagy Imréét.

Kádár a szovjet Belügyi Népbiztosság magas rangú tisztjeként a Magyar Dolgozók Pártja élére kerülő Gerő Ernő Moszkvából jött menesztése után lett a párt első embere. Ezt a verdiktet a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának küldöttségeként Budapestre érkező Anasztasz Mikoján és Mihail Szuszlov elvtársak hozták a Kossuth téri vérengzés után. Nagy Imre pedig a szovjet csapatokat behívó Hegedüs András miniszterelnököt váltotta.

Kettejük, s ezzel az ország sorsa október 30-án dőlt el.

Hiába jelentette be ezen a napon Nagy Imre, hogy szabad és többpárti választásokat ír ki, a felkelőket pedig bevonják az új karhatalom szervezésébe, eltörlik a parasztságot sújtó begyűjtési rendszert, és tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok teljes kivonásáról, Moszkvában már döntöttek a sorsunkról.

A Kreml urai azonban akkorra már elhatározták, hogy a szabad Magyarországnak még az illúzióját is elsöprik, és megkezdődött a Forgószél hadművelet.

A támadással egy időben az ungvári rádió beolvasta a Szovjetunió által kinevezett kormány közleményét, amelyet Kádár János már miniszterelnökként szignált, fél órával később pedig a törvényes miniszterelnök, Nagy Imre, a Kossuth Rádióban elmondta híres beszédét: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

Miközben a Szovjetunió 16 hadosztállyal és kétezer harckocsival megszállta Magyarországot, és Kádár Jánost tankok fedezetével csempészték be a Parlamentbe, Nagy Imre néhány közvetlen munkatársával a jugoszláv nagykövetségre menekült.

November 21-én Kádár János írásos garanciát adott Edvard Kardelj jugoszláv miniszterelnök-helyettesnek, hogy Nagy Imrét és társait nem fogják felelősségre vonni: „Az ügy lezárása érdekében a magyar kormány ezúton írásban is megismétli a szóban több ízben tett kijelentését, hogy Nagy Imrével és csoportja tagjaival szemben múltbéli cselekedeteikért nem kíván megtorlást alkalmazni.”

A Kádár-kormány ígéretében bízva Nagy Imre és társai másnap elhagyták a diplomáciai képviselet épületét, mire a szovjetek azonnal letartóztatták, majd Romániába hurcolták. Később hazahozták ugyan, de csak azért, hogy a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. június 15-én Vida Ferenc elnökletével „szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás” hamis vádjaival halálra ítélje, másnap pedig kivégezze.

Kádár addigra már élet-halál ura volt.

A vezetésével létrehozott MSZMP Központi Bizottságának 1957 februárjában lett az elnöke, néhány hónappal később pedig az első titkára. Miközben meghirdette a kétfrontos harcot, vagyis hogy egyszerre kell küzdeni a párt bal- és jobboldali „elhajlóival”, hozzájárult a Nagy Imre perhez, és tudomásul vette az ítéletet. A Minisztertanács elnöke 1965 nyaráig volt, később az Elnöki Tanács tagja.

Kádár János Magyarország majdhogynem korlátlannak mondható hatalommal felruházott helytartója volt, egészen az 1988. május 22-i bukásáig.

Shakespeare a Macbeth című drámában ezt írta: „Romlásba vinni, gyakran igazat mondanak az éjfél küldöttei.” A Szabó Lőrinc fordításában olvasható mondatokat a létező szocializmusra is és Kádár Jánosra is lehet értelmezni. Macbeth ugyanis a darabban, miután galád módon megszerezte a hatalmat, és azzal együtt Skócia trónját, a lázadóktól való félelmében boszorkányoktól kért jóslatot. Válaszként ezt kapta: „Légy vakmerő és véres és szilárd / Akit asszony szült, tenéked nem árt.” A másik jóslat pedig így szólt: „Oroszlánszívű légy és kevély! Ne bánd: / Ki zúg? ki átkoz? kardot rád ki ránt? / Macbeth legyőzve nem lesz, míg csak a / Birnami erdő nem mozdul maga.” Macbeth pedig erre felkiáltott: „Akkor soha!”

Csakhogy a lázadó hadak Macbeth ellen törtek, s a katonákat a legfőbb ellenfél, aki császármetszéssel jött a világra, a birnami erdő lombkoronájával álcázva mozgatta. Shakespeare óta dívik a mondás, hogy ha lehetetlennek tartott dolgok következnek be, akkor megmozdul a birnami erdő.

Ez történt Kádár Jánossal is.

Az állampárt első emberét a miskolci nyomdászsegédből miniszterelnökké avanzsálódott Grósz Károly buktatta meg. Programja fontos eleme volt, hogy a szocializmuson belül bizonyos piaci elemeket is életbe lehet léptetni. Miniszterelnöksége idején vezették be az áfa és a személyi jövedelemadó rendszerét. Az ország rohamos tempóban romló gazdasági helyzetén azonban a Grósz-kabinet nem tudott javítani. Ráadásul hazánk többször is hitelt vett fel azért, hogy fenntartsa a kádári életszínvonalat, a „gulyáskommunizmus látszatát”, csakhogy ez a politika adósságcsapdába vitte Magyarországot.

Grósz egyensúlyozni próbált az MSZMP reformszárnya és konzervatívjai között, ahová akkor már Kádár is tartozott. Ez a felismerés vezetett az „Öreg” elleni „puccshoz”.

Az 1988. májusi pártértekezleten az MSZMP reformszárnya kerekedett felül, amely a kibontakozási programot bizonyos társadalmi lazítások árán akarta megvalósítani. A piacosítást és decentralizálást tűzte ki célul, ehhez azonban az átalakulás kerékkötőjének számító Kádárt félre kellett állítani. Ez a májusi pártértekezleten történt, ahol Grósz Károlyt választották meg az MSZMP új főtitkárának, Kádárt és körét pedig kiebrudalták a hatalomból, még a Politikai Bizottságba sem kerültek be.

Az 1956-os forradalmat eláruló Kádárt legszűkebb elvtársai árulták el, és egy semmilyen hatalommal sem rendelkező, pusztán csak formainak nevezhető tisztséget, a pártelnöki posztot kreáltak számára abban a pártban, amelyet ő hozott létre. Egy évvel később meghalt. Pont azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették, hogy Nagy Imrét és társait Kádár világában ártatlanul gyilkolták meg.

hirado.hu

Kiemelt kép: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság első titkára záróbeszédét tartja az MSZMP XII. kongresszusán, Budapesten 1980. március 27-én (Fotó: MTI/Németh Ferenc)