“STUDENT NIGHT PARTY” – SEMMELWEIS PUB…

„Közel volt a zsidók húsvétja, Jézus is felment Jeruzsálembe.
A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat.
Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította,
és a galambárusoknak ezt mondta: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!”
Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.” (János Evangéliuma 2:13-17)

Hogy honnan ugrott be vagy miért ez az idézet? …

Nemrégiben ment el egy asszony: örökre. Egész életével, minden rezdülésével a MAGYAR szó legnemesebb értelmét tisztelte, szolgálta. Ebbe az épületbe, amiről majd most szót ejtek, mindig úgy lépett be, mint a templomba. A Nemzet Templomába…. Nem csak neki, nagyon sok más honfitársunknak is a magyar szellemiség, a magyarság jelképe volt ez a palota, amelynek legfőbb helyén, az impozáns, széles lépcső tetején őrködött ezek felett az egyik méltán legnagyobb magyar ember, Wass Albert szobra. Miért a múlt idő? Mert ma reggel talán majd megint visszakerül, de két napra, két éjszakára „elköltözött” onnan a Költő. Szent László királyunk szobrával, II. Rákóczi Ferenc arcképével egyetemben, sőt a betérőket fogadó Magyarok Világszövetsége-molinóval együtt. A Ház (jelképileg csak?) átmenetileg átalakult…. Tetszik vagy nem egyeseknek, de ténylegesen is ez a valóság. (2011. február 18., napifoto)

De, menjünk sorjában, egy kis bemutatást, vagy akár visszatekintést igényel a téma, hiszen borítékolom, lesznek olyanok akik kapásból „nem fogják érteni”, miről is akarok most írni:

Talán nem is az internetes keresgélésben való hiányos technikai ismereteimnek tudható be, hogy vagy jó fél órát is eltöltöttem azzal, mire ezen a lapon végre találtam magyarázatot, illetve tájékoztatást is a „Magyarok Háza” kifejezést keresgélve….:

„Eredetileg az épület az  Országos Kaszinó volt. Később a Kisgazdapárt székháza lett, majd a Szovjet Kultúra Háza. Ma a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) székháza.” szól a törmör leírás, egyáltalán nem „lihegve túl ” a tájékoztatást.

A MVSZ-el kapcsolatban ez a felület az, amit sikerült találnom, érdekessége az, hogy a „bemutatkozás” és „elnökség” címre kattintva semmi nem jelenik meg….

Manapság sajnos személyes tapasztalatok alapján nézve a helyzetet, talán az idézett tájékoztatóban szereplő Kisgazda Székház utáni állapotnak tűnik számomra egy-két megnyilvánulás alapján az objektum jellege… Ha valaki betér ide , és nyitva tartja a fülét, a folyosóra kiszűrődve nem a régebben megszokott népi hangszerek dallamait véli hallani, annál inkább az Operaház fantomja c. musical próbájának hangjait.

A népi hagyományokkal köszönő viszonyban sem lévő kreatív táncegyüttesek, a nemzetinek mondott televíziózásnak szintén „nem köszönő” filmstúdió, és hasonló szerveződések foglalják el a termeket, irodákat……

(az persze mostanában felejtős valahogy: volt ez a ház egykoron a Vitézek Háza is… * a szerző)

Mostanra valahogy megváltozott a világ. Itt is, ebben is. Mint annyi másban.

„Kocsma lett a Házból?” – kérdezte ismerősöm, akivel a Kossuth Lajos utcában futottam össze. „Mi van?” kérdeztem vissza, majd úgy véltem ez „megér egy misét”, szóval mivel úgyis volt arrafelé dolgom, hát végül hittem a saját szememnek… A zászlók alatt tényleg egy világító cégtábla, tévedés nincs, nem lehet – még oda is csavarozva, mese nincs.

Aztán, mint kiderült, két estére egyetemisták, főiskolások számára bérelte ki egy rendezvényszervező cég az épületet…

Az interneten utánanézve kétség nem merülhetett fel, ez nem valami rossz álom vagy hasonló. A cég, amely diák-bulik szervezésével foglalkozik, félre nem érthető címmel, elérhetőséggel reklámozta a „helyet”, igaz, hogy kissé érdekes szemléletet tükrözve: a Magyarok Háza szókapcsolat mellőzésével plakátjukon.

Politikában, közéletben járatlan ember számára egy „átlagos szórakozóhely”, semmi több… Mit tudja ő, hogy az épületet „lakja” alelnökként egy ’56-os hős többek között, akinek a neve azért valahol valaki(k)nek még ma is mond valamit…. Ha a többi, már felemlített dolog mellett nagyvonalúan el is siklanánk…

Véletlen sem szándékoznám reklámozni a szervező céget. Ami számomra érdekes az persze hogy egyértelmű. Egy Fogalomhoz, egy olyan helyhez, ami sokak számára mintegy mérték– és értékadó valami, kissé „érdekes” a párosítás. Na persze. Minősíti ez napjaink szemléletét, minden oldalról nézve, akárhogy is forgatom a lapot a kezemben. A közönségnek? Aki aztán ide eljött bulizni? Na annak aztán édesmindegy. Most lehetne azt is feszegetni, hasogatva a szőrszálat, hogy bulizni vagy randalírozni? Az teljesen más kérdés, majd ifjúsági szakértők, szociológusok elcsemegéznek arról a megfelelő helyen, hogy miért tart itt, és hol is ez a réteg? Egy biztos: felelősséggel állítom szülőként, „korosztályosként” is, hogy ez nem az a valami, amit az én gyomromnak be kéne hogy vegyen. Lehetne itt most westbalkanozni , moralizálni (mert azért nézzük már meg jobban ott is csak a szervezők sara volt egyértelműen? Amikor a tragédia után egy órával mint ha mi se történt volna, szemben a másik diszkóban ugyanúgy törtek az üvegek, ment a randalír az utcán?)- valljuk be, reménytelen. A szülő, a követendő „felettes én” valamicskét azért tehet arról is, hogy ezek a gyerekek ebben látják az egyetlen értelmes relevációt..
Ha buli, akkor legyen buli… Kicsit jól bekapkodunk, kicsit jól okádgatunk néha, kicsit(?) jó nagyokat csöcsörészgetünk a „kő Kóla?” szellemében: „ezt dobta a gép” szokás mondani. Manapság ez van…. Szórakozni persze joga van mindenkinek, megválasztani is a módját. Ha a normák hagyják, engedik, eltűrik: hát legyen úgy… Elég szomorú azért az hogy még egy-két év és talán a Szent István Bazilikát is majd ki lehet bérelni akár egy after partyra , a Nagy Minta -adó az USA már produkált ilyesmiket is….

De vissza a mostanihoz….

Megfogadtam, nem kritizálok, nem ítélkezem. Csak a tények, fehéren-feketén:
Az illetékesekkel, a szervezővel való szóbeli egyeztetés után „akkreditáltam” magam, hozzájárulásuk után elég rendes kis anyag jött össze az első nap estéjéről. Még talán nem is az önként adódó „vadászösztön” hajtott, lett volna nem egy olyan fotótéma, amit publikálva egekbe szökne a felzúdulás. De minek? Kezdjük azzal, hogy azok a fotók, videórészletek elsősorban a résztvevő közönséget minősítik, annak meg valljuk be, nem mindegy? Hogy éppen a Club Play lakó környezetét terrorizálják szó szerint a fene nagy szórakozásuk közepette vagy más átmenetileg otthont adó területen szabadulnak el?
Persze az sem egységes, akad szép számmal olyan is, aki abban a reményben jön ilyen helyekre, hogy csak kikapcsolódjon, és slussz…

Ezt az épületet az akkori kormány 99 éves időtartamra adta át használatra a Magyarok Világszövetségének. Nemes és becsülendő gesztus volt. De csak ennyi és, nem több. Aki bérelt lakásban lakik, annak ismerősebb a helyzet: hiába is kapná ismerőstől, rokontól ugyanazt ingyenes használatra, a rezsi még ott van… Az a fránya rezsi… A villanyégők áramot fogyasztanak, a kazán pénzért fűt… Ha a bérlő a panelban csak a lakbért fizetné ki, de a rezsire bemutatna a középső ujjával, akkor ugyanúgy mehetne az utcára. Nem? „Kapsz valamit, aztán majd gazdálkodsz vele.. ” ez a helyzet, kérném alássan…Így aztán szó sem érheti (stílusosan) a ház elejét, adtam is meg nem is… Sőt. Még egy légy az „egy csapásra áldozatai ” közül: ennek a baromira nagy épületnek a fenntartása akkor ugyebár nem is az „ajándékozó” gondja, itt is nem kicsi a megtakarítás a SPAR-BUDGET javára.
Az ilyen gesztusos-ajándékozósdit még tán a Dohány utcában is megirigyelnék az ottani Nagy Koordinátorok…

Így aztán a többi már persze még könnyebben mehet. A nemzeti érzelmű vagy a Nemzet Dolgait komolyabban vevő kisebb szervezeteknek, pártocskáknak, de akár a magyarságot hirdető (vagy akár ebből éldegélő) médiának egészen egyszerűen nincs pénzük arra, hogy itt termet, irodát béreljenek a zavartalan működésükhöz. Hiába a Nagy Álom, arról, hogy a szó szoros értelmét valósíthassa meg ez az objektum….

A birtokunkba (is) került levél egyértelműen tudatja a kormány-szintű álláspontot.

Nincs támogatás, nem is lesz. Oldjátok meg ahogy akarjátok….

Így aztán az sem meglepő talán (csak igen szomorú) hogy egy kisebb egyesület, párt néha-néha csak a folyosón vagy az előcsarnok szegletében tarthatja megbeszélését: mert egyszerűen nincs rá alkalmanként 4000-4200 forintjuk, még ha össze kéne dobni, akkor sem… Mert bizony enni is kell néha és ott a fillérek is számítanak….

Na, a „családmodell”: Ugye a nagy tudású pszichológusok szerint a családfő dolga lenne mintát adni a többieknek. Viselkedésükhöz, vagy életszemléletükhöz, és a többi … No és persze eltartani is azokat. Az sem árt. Legalább a minimum szintjén, ha jobban nem megy. De ameddig a család feje a kocsmába járkál inkább vagy kurvázik (elnézést a széplelkektől) vagy vörös iszappal összemázolt zacskóiba gyűjtögeti a saját hasznát, akkor? Amikor a saját családtagjait adósságba hajszolva az utcára taszítja, és csak a népmesék ravasz nagyobbik fiának kedvez, mert az keni-vágja a sumákolás, üzletelés fortélyait (persze apucinak azért le is tejel belőle, ha kell) addig bizony a „kisebbik fiú” mehet világgá, vagy az erdőbe…. (Ott épp elég a faág, arra meg csak a kötelet kell majd felhajítani…) Na, valahogy így van ez itt is mint mindenütt másutt…

Ha az Élet Ára azt követeli Zsóka nénitől, hogy albérletbe kiadja a szintén bérlőként lakott háza egyik részét, akár olyannak is akinek talán nem szívesen köszönt volna még jobb napjaiban az utcán, hááát….. Valamiből létezni, fennmaradni kell… Persze azt is csak addig, amíg a Nagy Bérbeadó nem dönt úgy hogy neki is mennie kell a híd alá. Ilyen egyszerű(?) nem?

Aztán ha csak két-három szívszorító napra is, így üresedik meg Wass Albert szobrának talapzata, ha úgy hozza szükség. Most aztán (sajnos) teljesen mindegy hogy milyen okból. Hogy a jól felfogott biztonságba helyezés okán (ami akár még érthető is) vagy „csak” azért, mert az aktuális célközönségnek semmi köze hozzá….

Nézze el az olvasó a cikk írójának: ami személy szerint ordító volt ebben az egészben, az a HIÁNYA… Az őt megillető helyről…

Zárszó gyanánt: templomi, Újszövetségi idézettel kezdtem. Hitem szerint joggal. Talán annyi kiegészítés szükségeltetik: a kufárokat, lelkiismeretlenül elárverezőket, kilakoltatókat, öntörvényű és lelketlen kihasználókat persze hogy nem ezen a helyen kéne keresnie a Nagy Korbácsosnak. Sokkal, jó pár szinttel feljebb. Persze, ettől sincs jobb kedvem valahogy.

Kapcsolódó hivatkozások:

Képgaléria itt:

http://napifoto.gportal.hu/picview.php?prt=529638&gid=2767347&index=1

Videó (“szelídített”) : http://vimeo.com/20137735

Utórezgések mindig vannak..

Mint most is, a tárgyalt esetben is… A kötelező objektivitás szellemében megkíséreltem utánajárni, tisztázandó minden oldalát ennek a jelenségnek. Sajnálatos dolog, hogy az MVSZ sajtósát nem sikerült elérni. Az is sajnálatos, hogy (mint utaltam is rá) mintha a Szovjet Kultúra idejében lennénk, az első „lepattintás” a titkárságon ért. Onnan tovább passzolva a gyakorlatilag csak az üzemeltetéssel foglalkozók felé. Ott sem sikerült először egyeztetni álláspontot, mondanivalót, mert nem sikerült felelős személlyel találkozni. Aztán az illetékest „jó szándékú emberek” már előre” informálták” arról, hogy botránycikk készül… Miközben még csak a gondolatok kavarogtak, egy betű sem volt leírva … Nem egyszerű az újságíró helyzete sok esetben. Pozíció-féltés, saját kis kukorékolós-domb féltése, vagy egyszerűen csak rivalizálás, személyes „jó szándék”… Egy a lényeg: a későbbi egyeztetésre hivatkozva hadd jegyezzem meg itt is: semmi ártani-akarás vagy éppen szenzáció-hajhászás nem vezérelt bennünket. Ha valakit „le lehet járatni” akár ebben a sztoriban is, az vagy azok, mint már utaltam rá: sokkal feljebb vannak. És valljuk be: meg is tesznek ezért mindent ők maguk. Önként, dalolva. A betűvető meg esetleg csak leírja „dicső tetteiket”. Nem kéne talán az MVSZ-t sem (ugyebár a névben benn van a magyar…) rákényszeríteni arra, hogy éljen meg ahogy tud… Ennyi. Az államforma nevében is ott a Magyar szó…

„Kicsiben” persze kísértetiesen hasonlít egy-két dolog a helyzetet illetően, amibe épp a betűvető is került. Neki persze nem sokmilliós fenntartási költségekkel kell szembe néznie. De az a jó kétszázezres „sár” ami mára összegyűlt, talán megfontolandóvá teszi számára is hogy a sarok felé kacsintgasson. Lehet, hogy a nyolcévnyi összegyűlt fotó- filmanyag hamarosan hirdetés tárgyát fogja képezni. Túl sok lett mostanában a Magyar Nemzeti Befőttesüveg szellemében tarhálók, ilyen-amolyan üzletelgetők létszáma ahhoz, hogy felmerüljön a kényszer kapcsán: „hadd főzzek ma magamnak” kicsit, Bergendy szavaival. Vigye az anyagokat majd, aki akarja. (Az jobban jár akár, akinek talán még fontos, hogy pl. hat-hét éve miket szónokolt a mai szavaival ellentétben.) Egy valamiben azért közös lesz a dolog az első pillantásra „elítélendő” mostani sztorival: Tisztelet és becsület egy szempontból éppen a mostani történet „szereplőinek”: nem csomagolták nemzeti színbe (vagy azt hazudva) a kényszer-megoldás okát. És ezt igen fontosnak tartanám, ha szabad…

OSKAR

Képgaléria:

[slideshow]

Nemzeti InternetFigyelő