Gál Kinga: a Patrióták nem fogják támogatni a szavazáson Ursula von der Leyen újraválasztását
A Patrióták Európáért frakció nem fogja támogatni Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki mandátumának megújítását a csütörtöki plenáris szavazáson – mondta Gál Kinga, az EP fideszes képviselője, a Patrióták Európáért frakció alelnöke csütörtökön a képviselőcsoport vezérszónokaként elmondott felszólalásában Brüsszelben.
Leszögezte:
„Változás kell! Ma Európa gyengébb, mint öt éve volt.”
Beszédben elmondta, azért sem támogatják, mert von der Leyen nem tesz lépéseket a békéért, átengedte a migrációs paktumot, és nem védte meg a gyermekeket az LMBTQ-propagandától.
Hozzátette, korábbi elnöksége idején ártott a gazdáknak, gyengítette Európa versenyképességé, és korrupciógyanús vakcina-szerződéseket kötött.
A vezérszónok szerint Ursula von der Leyen gyengítette a tagállamok nemzeti szuverenitását is, valamint politikai zsarolásra használta az uniós eljárásokat, az uniós forrásokat.
Aláhúzta, a kettős mérce alkalmazását főszabályozássá tette, miközben a magyar EU-elnökséget bojkottálja.
Mindezekkel ártott Európának – zárta beszédét.
Kiemelt képen: Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. július 18-án. Az ülésen szavaznak Ursula von der Leyen, az Európai Bizottságnak az Európai Néppárt (EPP) által újraválasztásra jelölt eddigi elnökéről. / MTI/Purger Tamás
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







