1956: Az utolsó összecsapás

1956. november 4-én hajnalban, a Szovjet Hadsereg 3.000 harckocsival és 200.000 katonával hitszegő módon megrohanta Budapestet és az ország stratégiai pontjait.  A Magyar Honvédség, a kommunista vezetőinek árulása következtében tétlen maradt, csupán néhány száz hazájához hű katona és néhány ezer forradalmár vette fel az egyenlőtlen küzdelmet a félelmetes túlerőben lévő ellenséggel szemben.

Budapest volt a leghevesebb harcok színhelye, de négy nap alatt, a mérhetetlen túlerő és a súlyos veszteségek láttán a forradalmárok beszüntették a szervezett ellenállást és elhatározták, hogy kitörnek a városból és csatlakoznak, (Ők úgy tudták) a Bakonyban, Király Béla által szervezett ellenálláshoz.

Így november 8-án délután a  Corvin-közi és Práter utcai iskola felkelőiből összeállt kb. 250 fegyveres forradalmár teherautókkal és gépkocsikkal elindult, a több pontján még hatalmas   lángokban égő városból. Mire besötétedett, egy a Vértesben lévő faluhoz, Tarjánba értek. Úgy döntöttek, itt töltik az éjszakát, mert éjjel nem mertek tovább menni, nehogy szovjet csapatokba ütközzenek.

A falu lakói kissé félve, de szívesen fogadták a fáradt felkelőket, akik miután a falu bejáratainál őrszemeket állítottak fel, a vendégszerető házaknál nyugovóra tértek.

Sajnos, mindenhol akadnak „jó magyarok” akik hajlandóak az ellenséggel együttműködni. Itt is ez történt. Szégyenszemre akadt a faluban egy ember, aki kerékpárral elment Tatára, az ott állomásozó Szovjet páncélos egység parancsnokához, és jelentette, hogy egy fegyveres „ellenforradalmi” csapat van a faluban.

Másnap, november 9-én hajnalban Szovjet tankok és gépesített gyalogság vette körül a falut és felszólították az ott tartózkodó, – közben felriasztott – forradalmárokat, hogy tegyék le a fegyvert és adják meg magukat. A felkelők ezt megtagadták, mire kitört a fegyveres harc.

Ez volt az utolsó jelentős fegyveres összecsapás a szovjetek és magyarok között, melyben mindkét részről több százan vettek részt. A heves tűzharc, melyben a harckocsik ágyúi is beavatkoztak, mindkét részről több tucat sebesült és halott áldozatot követelt, de végül a forradalmároknak sikerült kitörniük a gyűrűből a járóképes sebesültekkel együtt és a hegyek között egérutat nyertek. A szovjetek saját halottjaikat és sebesültjeiket magukkal vitték és  visszatértek Tatára.

A forradalmárok súlyos sebesültjeit a falu lakói elrejtették és az éjjel vitték át a Tatabányai Kórházba. A halottakat pedig a temetőben temették el a II. világháborúban elesett magyar és német hősi halottak mellé. A temető központjában álló emlékoszlopra, a magyar és német hősi halottak nevei mellé odavésték a magyar forradalmár hősi halottak neveit is. – Ilyen  emlékmű nincs több az országban!

A „Tarjáni ütközet” résztvevői között ott volt Lassan György  a Práter utcai iskola 1956-os harcosainak egyik parancsnoka is, aki előbb visszatért a fővárosba feleségéért és néhány hetes kislányáért. Szerencsésen sikerült Ausztriába menekülniük és az emigrációs élet kezdeti nehézségei után Los Angelesben telepedtek le. Itt hamar megtalálták egymást a volt forradalmárok és az emigráció egyik legjobban működő 56-os csoportját hozták létre. Működésük nyomán épült meg a város egyik központi helyén az impozáns 56-os emlékmű. Az un. rendszerváltás után, az ő adományaikból épült fel Budapesten  a Tabánban, az első és egyetlen 1956 világtörténelméhez méltó, – a Los Angelesihez hasonló – emlékmű.

1991-ben Lassan György hazalátogatott és felkereste Tarjánt, az egykori harcok színhelyét és az akkori polgármesterrel Fülöp Istvánnal  megegyeztek, hogy minden év november 9- én megemlékeznek az itteni ütközetről. Azóta minden évben sor kerül erre a megemlékezésre.

Minden évben  több gépkocsival és  busszal a még élő egykori harcosok és hozzátartozóik leutaznak Tarjánba, hogy a község lakosságával közös szentmisén vesznek részt és utána kivonuljanak a templom  kertjében álló 56-os emlékműhöz.

Ezt követően kerül sor a templom kertjében felállított emlékmű előtt az ünnepi beszédekre, ahol emlékeznek az 56-os dicső napokra és sor kerül  az emlékmű megkoszorúzása.

Ezután az emlékezők kimennek a temetőbe, ahol megemlékeznek a forradalom hősi halottairól és elhelyezik a megemlékezés virágait. Ezt követően az egykori, még élő harcosok és hozzátartozóik, valamint a község vezetői, közös ünnepi ebéden vesznek részt.

Magyarországon 3.100 helység van. Jó lenne, ha  egy olyan nemzeti elkötelezettségű kormánya lenne hazánknak, amelyik megszervezné, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét ugyanolyan, országos szinten, fellobogózva, az iskolai fiatalok bevonásával ünnepeljék, mint az 1848-as forradalmat!

Ehhez mutathatna jó példát a Tarjáni megemlékezés.

Szalay Róbert

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!