KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az oroszok megtalálták az ellenszert Európa legfejlettebb rakétája ellen?

Az orosz Rosztec állami védelmi konglomerátum friss jelentése szerint „jelentősen javult az orosz Pantsir rövid hatótávolságú légvédelmi harcjárművek képessége a brit-francia Storm Shadow radarelhárító cirkálórakéták támadásaival szemben” – hívta fel a figyelmet a Military Watch Magazine, katonai szakportál.

A Pantsir-S rendszerében minden szükséges módosítást elvégeztek, ami lehetővé teszi a hatékonyság növelését a nehezen észlelhető lövedékek és a nagy hatótávolságú rakéták ellen, mint a Storm Shadow

– fogalmazott a Rosztec egy képviselője a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Hozzátette: az eredmények igazolták a korábban meghozott tervezési döntéseket.

Sőt a konglomerátum szerint a Pantsir az amerikai HIMARS légvédelmi-rakétarendszer ellen is hatékonyabbá vált.

Európa egyik legjobb rakétájának is tartott Storm Shadow május óta van használatban Ukrajnában, ám ebből legalább egyet július elején az orosz erők megszereztek. Ekkor sokan arra mutattak rá, hogy a cirkálórakéta birtokában Moszkva nemcsak egy saját változattal állhat majd elő, hanem fegyverrendszerét is jobban tudja majd idomítani a nyugati technológiához.

A Storm Shadow szubszonikus rakéta lopakodó képességei, pontos műholdas irányítása és precíziós csapásmérő képességei miatt kedvelt eszköznek minősül, éppen ezért a NATO-ban is előszeretettel használják.

A rakéta azért különleges, mert nem kell hozzá ötödik generációs lopakodó, hiszen negyedik generációs Eurofighter vagy a Szu–24M-mel is bevethető, mégis alkalmas a mélységi csapásmérésre a navigációs rendszerének – GPS/INS, terepletapogatás, nagy felbontású infravörös képalkotó, automatikus célfelismerés – köszönhetően. A rakéták hatótávolsága több mint 155 mérföld (250 kilométer), miközben alacsonyan repülve képes elkerülni a légvédelmi rendszerek észlelését.

A Military Watch Magazine arra is felhívta a figyelmet, hogy a Storm Shadow „testvére”, a francia légierő számára kifejlesztett SCALP cirkálórakéta – amely ugyancsak megjelent már Ukrajnában – is hasonló sorsa juthat, ugyanis várhatóan ennek a sebezhetőségét is feltárják az oroszok, akik „továbbra is alkalmazkodnak a radarkikerülő rakéták jelentette kihívásokhoz”.

Ez is érdekelheti:  Terrortámadás Magdeburgban - halálos áldozatok és sebesültek (videó)

A katonai szakportál arról is beszámolt, hogy Oroszország jelentős erőfeszítéseket tett a légvédelme javítása érdekében a kisméretű, alacsony sebességű drónok jelentette fenyegetések elleni képességek javítása területén is. Ebben ugyanis a védelmi rendszere hiányosnak bizonyult, amely lehetővé tette Ukrajnának  az orosz területen történő csapásmérést is.

Military Watch Magazine – Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Az orosz Pantsir önjáró, közepes hatótávolságú föld-levegő rakéta- és légelhárító tüzérrendszer. (Fotó: Army Recognition/Twitter)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!