Pártállam, önkény, diktatúra! Morvai „betiltott”délvidéki fórumának felvétele – nem csak Délvidékről
Döbbenetes tapasztalatokat szerzett a Morvai Krisztina EP képviselő által vezetett nemzeti jogvédő (NJSZ) delegáció az Európai Unióhoz való csatlakozásra váró Szerbia állapotáról, ahol „klasszikus” pártállami viszonyok uralkodnak, s a mindennapokban az állami (politikai) önkény, a jogfosztottság, az emberek kiszolgáltatottsága a jellemző. Különösen is sújtja mindez a délvidéki magyarokat. Mi a különbség a jogállam és az önkény, a diktatúra és a demokrácia között? Mit tehetünk annak érdekében, hogy az elszakított magyarok Trianon után is magyarként élhessenek szülőföldjükön, szerte a Kárpát-medencében, tehát Erdélyben (Székelyföldön, Partiumban), Kárpátalján, Felvidéken, Délvidéken is? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Morvai Krisztina jogász, EP képviselő előadásában és a „betiltott” zentai fórum résztvevői hozzászólásaikban.
Ajánljuk ezt a felvételt minden elszakított területen élő magyarnak, s azoknak, akik meg szeretnék ismerni és érteni helyzetüket, s felelősséget éreznek jogaikért, méltóságukért, jövőjükért. Mottó: „Magyarország az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal. (Magyarország Alaptörvénye, D cikk)”
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Mementó 2006 emlékmű
Nincs trianon, összeesküvés van a Magyarság ellen. Az elopott területeket vissza kell csatolni.
Nincs demokrácia, ez is kitalált fogalom, diktatura és szemfényvesztés van.
Nincs jogállam, önkény van, melyet az uralkodó osztály a háttérhatalom akaratával gyakorol.
Csak egy megoldás van, ….de ebben sem vagyok biztos.
Az emberiségnek új életet kell kezdenie. Az agyakat ki kell ürítene, helyére az erkölcsös életet betölteni.
Atilla
Anno egy tényleg okos ember máig érvényes mondása, hogy ami igaz lehet Budapesten, nem biztos, hogy az Pozsonyban, Kolozsvárott, Szabadkán, Kárpátalján és ma már Brüsszelben is az. A szerbek, románok, tótok, horvátok, ukránok, szlovének és osztrákok soha, de soha nem változnak meg a jogosan ott élő magyarsággal szemben. Lehet előadásokat tartani, segélyeket küldeni, pénzadományokat gyüjteni, ám a megoldás ’90-ben lett(?) volna, mégpedig az összes botrányosan, becstelenül ellopott országrészeinket vissza kellett volna csatolni a körülöttünk végbement nagy átalakulások során.
Hogy ma mit lehetne lépni, hogy mindenkinek jó legyen? Sajnos ilyen megoldás nincs, vagy jelenleg még ismeretlen, különösen ha azt vesszük figyelembe, hogy még a magyarság és székelység között is feszültség van, sőt némely magyar, bármely elszakított területen már nem is vágyna vissza az Anyaországhoz. Ennek okait érdemes lenne elemezni, mert nyilván nem véletlen az ódzkodásuk.
Több évtizedes megfigyelésen alapuló véleményem viszont minderről az, hogy amíg pitiáner részletekben elveszünk, egymást marjuk, az idegenek felé viszont maximálisan elnézőek vagyunk (akinek nem inge, ne vegye magára!) addig Magyarország sorsa nem felfelé, hanem lefelé ível. Lehet panaszkodni, nyöszörögni, mindenki mást vádolni, de minek? Nem ez a megoldás.