1956, ahogyan azt az orosz-magyar Szent István Légiója Közösség látja és értelmezi
Az ortodox keresztény vallási közösség, a Szent István Légiója egy üzenetet küldött szerkesztőségünknek, melyben azt fogalmazzák meg, ahogyan ők értelmezik az 1956-os Forradalom és Szabadságharc eseményeit, annak előzményeit, kitörésének okait. Ők így látják.
Természetesen az 1956-os hősies és tragikus események értelmezésében az Oroszországban működő közösség nem lehet valamennyi ismeret birtokában (ahogyan egyébként a hazai történészeink és ennek a témának a kutatói sem), ettől függetlenül az alapvető tényeket jól ismerik, az ezekből levont meglátásaik alapvetően a keresztény-konzervatív értékrendet képviselik. Bár még tavaly juttatták el szerkesztőségünknek gondolataikat, úgy gondoltuk értékállóak, és nem árt, ha felelevenítjük azokat. Tesszük ezt leginkább azok kedvéért, akik még mindig nem képesek különbséget tenni az egykori bennünket leigázó Szovjetunió és a mai Oroszország között.
NIF
Kedves barátaim, testvéreim, most az 1956-os magyar felkelésről szeretnénk megemlékezni.
Először is: Mi, a a Szent István Légiója, jobboldali, konzervatív, tradicionális orosz-magyar és európai közösség vagyunk, akik következetesen kritizáljuk a kommunistákat, ideológiájuk, a vallással szembeni hozzáállásuk, gazdasági, politikai módszereik, az emberi jogokkal, és más egyéb alapvető értékekkel való szembenállásuk miatt.
Tekintettel arra, hogy az ’56-os felkelésben különböző politikai nézeteket valló emberek vettek részt, szeretnénk rámutatni a lényegre:
A felkelés fő oka a szovjetbarát politikus, Mátyás Rosenfeld (aki Rákosi néven jegyezte magát, azt láttatva, mintha magyar lenne) akinek szélsőségesen destruktív politikája volt, valamint a bolsevik Kun Béla, aki szintén „igen távoli” kapcsolatban állt a magyarsággal.
A korai bolsevizmus vezetői Oroszországban is nagyon távoli kapcsolatban álltak az oroszokkal. Rosenfeld magának vallotta mindazokat a képességeket, amelyekkel egy magát kommunistának pozicionáló személynek rendelkeznie kellett.
Ő is pontosan olyan szereplő volt, mint akiket később a róluk megjelent plakátok és rajzfilmek nevetségessé tettek.
Durván talpnyaló és hízelgő modorával, komikus és torzult másolata volt Sztálinnak. Még csak részben sem rendelkezett azokkal a képességekkel, amelyekkel Sztálin (az iránta való jól ismert lojalitást is beleértve). Magyarország mindig is hagyományőrző, vallásos ország volt, amely több mint 1000 éve ügyesen ötvözte hagyományainak megtartása mellett a jövő építésének képességét.
Magyarországon már 1944-től kulturális sokk és fizikai terror érte a lakosságot. Először is a románok jöttek az új hatalommal felruházva, tömegesen gyilkoltak Erdélyben székelyeket, szászokat, magyarokat és ruszinokat azzal az indokkal, hogy ezek a népek együttműködtek a németekkel, miközben valódi céljuk az volt, hogy Erdélyt megszabadítsák a nem román lakosságtól (etnikai tisztogatás a románok részéről – szerk).
A szovjet hatóságok szabadkezet adtak a románoknak, akik egész falvakat gyújtottak fel, irtottak és fosztottak ki, hogy Erdélyt „eredetileg románná” változtassák. 44-45 éven keresztül egész Erdély úgy nézett ki, mint egy nagy égő „Khatyn”.
Hasonló események történtek a Vajdaságban is, csak ott a románok helyett Tito banditái tisztogattak, akik szorgalmasan átalakították a Vajdaságot (Vojvodinu), hogy „eredetileg jugoszlávvá tegyék, mintha ott sosem éltek volna magyarok”.
Amikor az új kormány megalakult Budapesten, egész Magyarország azt érezte, amit Szovjet-Oroszország lakói éreztek a 20-30-as években, csupán a lezajló események időben és területi lefedésben is rövidebbek, illetve kisebbek voltak.
A magyaroknak sokkal nagyobb szenvedést kellett megélniük ezekben az években, mint a németeknek, mert Németország korábban olyan ország volt, ahol a polgárság számos kategóriában létezett, akiket a kommunisták egyszerűen csak proletároknak neveztek el.
Magyarország lakói a kommunisták szemében a kulákok és földesurak patriarchális országa volt. A magyarok ugyanúgy nem tudták elfogadni ezt az új rezsimet, ahogyan nem tudott teret hódítani magának Magyarországon a nemzeti szocializmus sem, hiszen Horthy Miklós kormányzó nagyon ügyelt arra, hogy a szélsőségeket kordában tartsa. A Horthy éra alatt ezeknek a szélsőségeknek a vezetői leginkább börtönben ültek, illetve leszűkült mozgásterük miatt nem tudtak politikai tényezővé válni. Mindez csak azután történhetett meg, hogy 1944. március 19-én Magyarországot megszállta a III. Birodalom, majd 1945 után a Szovjet Birodalom.
A háború utáni Magyarország új hatóságai pedig mindent megtettek azért, hogy az emberek megutálják őket. Ennek a folyamatnak a felelőse Rosenfeld (Rákosi).
Azt is meg kell említenünk, hogy az 1956-os Forradalom és Szabadságharc felkelői között azért voltak olyan kommunisták, akik kiábrándultak az akkori hatalomból, mert ők másként képzelték el az egyetemes egyenlőség és testvériség eszméjét.
Ne feledjük el azt sem, hogy a felkelés résztvevői között akadt elég sok kiábrándult kommunista is, aki „kicsit másképp” képzelte el az egyetemes egyenlőség és testvériség szellemiségét.