3.     A Húsvéti Ír Felkelés, Dublin, 1916

Ír nyelven: Éirí Amach na Cásca

Részlet Dr. Ing. Sebestyén-Teleki István készülő könyvéből: Szabadságharc és Államcsapás tervezése meg kivitelezése

3. rész

Az IRT-et jellemző miszticizmus szerint ezen a húsvéti hétfőn Írországnak is fel kell támadnia!

Ezenközben Sir Roger Casement a németekkel súlyos vitákba keveredve mindhiába érvelt, hogy fel kell állítani az ír foglyokból egy hadsereget. A felelősséget hárítván, eléggé álnok módon a németek Casement-re bízták, hogy egyenként győzködje a foglyokat, lépjenek be ebbe a hadseregbe. Ugyanakkor hallani se akartak arról, hogy egy ilyen hadsereg behajózását és elszállítását az ír szigetre magukra vállalják. A maximum, amit ki tudtak alkudni, s amit a németek bizonykodták, hogy ki is vitelezik, az nem volt egyéb, mint

• -fegyverek, töltények és robbanóanyagok szállítása az ír szigetre és
• -a húsvéti hétfő kezdetével erős német támadásokat indítanak a Nyugati Fronton és
• -bombákkal tele Zeppelineket küldenek Angliába, és ha lehet London fölé.

A fegyverek szállítását hamarosan el is kezdték. Az AUD névre nevezett norvég hajó, építkezési deszkaanyagot szállítván, a rakomány alatt 20’000 fegyvert rejtett el. A kapitány az utasítás szerint az ír szigeten Kerry közelében, egy megjelölt partszakaszon kellet volna kitegye a fegyvereket, ahol az Ír Önkéntesek kellett volna várják és azonnal elszállítsák. Közben Sir Casement az egész éjszakai sikertelen vita után látta, hogy így nem lesz esélye az ír felkelésnek. Szerette volna az egészet időben lefújni. Meggyőzte német partnereit, hogy szállítsák el őt és két kísérő tisztjét, Montheit századost és Bailey-t, egy tengeralattjárón és rakják ki őket az ír partokon. A politikában és a diplomáciában tehetséges Sir Casement-nek ez lett a veszte. A németek már nem akarták lefújni a felkelés kirobbantását és Sir Casement-et az angolok kezére játszották.

Az IRT vezérkara a felkelés kirobbantását már minden részletében kidolgozta, mely szerint az Ír Önkéntesek és a Polgári Védelem (Citizen Army) megtámadják és elfoglalják Dublinban a legfontosabb épületeket, lezárják a legforgalmasabb Dublin-ba vezető utakat. Ezekre a feladatokra 3’000 harcost jelöltek meg. A brit garnizon katonai személyi ereje 2500 főt számlált. A legnagyobb gond nem is ez volt az IRT vezéreinek, hanem az, hogy a britek órákon belül oda tudtak szállítani több ezer harcedzett katonát és rendőrt. Ennek ellensúlyozására az IRT vezérkara az AUD norvég hajóról származó puskákkal felszerelt 13’000 Ír Önkéntessel számolt, akik sikeresen meg kell akadályozzák a brit csapatok bevonulását a fővárosba, Dublin-ba. Ezen kívül az IRT Katonai Tanácsa a következőket vette még tekintetbe:

1. Az ír nép felismeri az egyszeri lehetőséget, és támogatva őket, egy totális felkelésben fog kitörni.
2. A németek felmentő sereget fognak Írországba küldeni (eközben a németek Sir Casement-et az angolok kezére játszották!).
3. És, gondolták tovább a Katonai tanácsban, ha az első két pont nem is sikerül, akkor is a háború utáni béketárgyalásokon az ír felet, mint háborút viselő felet a tárgyaló asztalhoz hívják és érdemeit, véráldozatát elismerik. (Megvoltak győződve arról, hogy a németek győztesen kerülnek ki az első világháborúból!)

A Katonai Tanácsba bevonták még Conolly-t, MacDonnagh-ot, Kent-et, összesen tehát heten feleltek a tervekért. Mivel Clarke-ot hamarosan letartóztatják, így hatan maradtak, tulajdonképpen mindennemű katonai tapasztalat nélkül: egy munkásvezér, egy újságíró, egy zenész és 3 író. Az elszántság és az áldozatkészség uralkodott rajtuk!

1916 április 3.-án az IRT vezérkara Pearse-nek átadta titokban az Ír Önkéntesek fölötti vezetést, a mérsékelt történész professzor tudta nélkül. Pearse kiadta a parancsot, hogy a húsvét hétfőjén az Ír Önkéntesek minden tagja az egységével együtt fegyveres felvonulásokat tartson. MacNeill, miután ez tudomására jutott, azonnal összehívta a vezérkart és a Katonai Tanácstól követelte, hogy ezentúl semmilyen őt megkerülő, nyilvános parancsot ne adjanak ki. Ebbe az IRT katonai Tanácsa gyorsan rá is bólintott, de valójában nem volt többé szándékukban egy mérsékelttel vitatkozni. MacNeill-t arról tájékoztatták, hogy a németek a franciáktól és az oroszoktól zsákmányolt kb. 40’000 puskát és hozzuk való töltényeket fog partra rakni Kerry Grófságban, MacNeill megadta végül magát és benne volt ő is a felkelés kirobbantásában. Később, miután megtudta, hogy a fegyver kirakodás és átvétel a rossz időpont és hely egyeztetés miatt sikertelen volt, azonnal takarodót fújt és hasonszőrű „harcostársaival”, The O’Rahilly és Hobson, megtiltották az Ír Önkéntesek felvonulásait és részvételét a felkelésben. Ezt a csapást az IRT vezérkara nehezen heverte ki, de a kockák már el voltak vetve: egy nappal később indult a felkelés, és csak 1’000 ír hazafi vett részt benne. Patrick Pearse is tudta már ekkor, hogy az egész felkelés egy öngyilkos kommandó akciójával egyenlő! Az anyjának bevallotta, hogy „közelebb került az a nap, mikor őt is, bajtársaival együtt, agyonlövik majd”. Az anyja kérdésére, hogy mi lesz testvérével válaszolta: „Wili? Őt is lelövik, mint az összes többit! Minket mind lelőnek majd.” Conolly vallomása szerint ebben a pillanatban „az esélyeink, ellenünk, egyenlők 1:1000-hez”.[1]

Lássuk csak pontosabban a fegyverkirakodás félresikerült történetét. Április 20.-án délután, Zöldcsütörtökön, megérkezett a fegyverrakomány a Tralee öbölbe. Karl Schindler kapitány örvendett, hogy a megadott időpontok közül már az első alkalommal sikerült elérni a megadott öblöt. Az álcának használt építkezési faanyagot a tengerbe dobálták és előkészítették kirakodásra a fegyvereket. A part, jobbra is balra is, a szemláthatárig reményvesztetten üres volt Éjszaka is mindhiába adta le a megbeszélt jeleket senki sem jelzett vissza, hogy várnák a parton a fegyvereket. Pénteken hajnalban tarthatatlan volt már a helyzete és mielőtt az angol flotta észrevette volna kénytelen volt kihajózni a nyílt tengerre. Nagypénteken dél körül 29 hadihajó vette körbe és bekényszerítették a Qeenstown-i kikötőbe. A beköszöntő éjszaka leple alatt Schindler kapitány felrobbantotta a hajót a rakományával együtt. Amennyiben tartjuk magunkat az IRT által gyakorolt miszticizmushoz, ez volt az ír felkelés Feketepéntekje! Az angolok, akik közben Sir Casement-et is letartóztatták, láthatták, amint az AUD hajóval együtt felrobbant a sok lőszer, a robbanóanyagok és a fegyverek a levegőben repültek. Természetes módon arra számítottak, hogy az ír felkelés reménye és akarata is ezekkel együtt elszállt végleg. MacNeill nyílt parancsa a felvonulások betiltására is ezt az angol elképzelést látszott igazolni.

Húsvét reggelén az IRT katonai Tanácsa összeült a Liberty Hall-ban (Szabadság Csarnok), a Polgár Védelem főhadiszállásán, krízis gyűlést tartani. A Katonai tanácsban most már tudták, hogy terveik nagy valószínűséggel kiderültek és az angolok tömeges letartóztatásba kezdenek. Clarke érvei most is minden ellenvéleményt lesepertek az asztalról: „Amennyiben mi mindannyian harc nélkül a börtönbe vonulunk, akkor az ír szabadságeszme elveszti minden eddigi követőjét.”

A felkelést megnyitó akció Húsvét Hétfőjén Délben kezdődött. Dublin utcái, ünnepnap lévén tele voltak emberekkel. Furcsán tapasztalták, hogy tömeges fegyveres felvonulók, kb. 1100 önkéntes és 100-an a Polgár Védelemtől, vonulnak a Postapalota felé. Itt, az épületen kívül felolvasták a Húsvéti Kiáltványt. Ezután Pearse és társai bevonultak a Főposta épületébe és teljhatalmukba vették azt, mégpedig a nyilvánosság számára nagyon hatásos módon:

• kitörték puskatussal az ablakokat
• homokzsákokat raktak ki az ablakpárkányokra
• homokzsákokból építettek barikádot a főbejárat elé
• kitűzték a szabad Írország zászlaját,
• és végül kiragasztották a kiáltványukat (lásd kép 11).

Az épület első emeletén helyet foglaló őrség ellenállás nélkül megadta magát. Az összes többi épület elfoglalás, illetve vasúti állomások elfoglalása baj nélkül, különösebb események nélkül zajlott.

12. A Dublin-i Főposta épülete, a felkelők főhadiszállása

13. Az Ír Köztársaság kikiáltása

Mialatt a Főposta épülete előtt életre hívták az Ír Köztársaságot a Dublin-i Várat meg kellett volna támadja a Polgári Védelem egy százada, de ezek csak összesen 20-an jelentek meg. MacNeill vezetésével tobzódott a gyávaság! A Katonai Tanács kénytelen volt azonnal módosítani a tervet és kiadta a parancsot, hogy nem megtámadni és elfoglalni kell a várat, hanem csak megakadályozni, hogy azt brit csapatok elhagyhassák. A Sean Connolly által vezetett kis csapat lelőtte a vár előtt posztoló fegyveres rendőrt és ezután bevonultak az udvarra egészen a őrszobáig. Innen aztán, nem ismerve az őrszobában szolgálaton lévők számbeli és fegyveres erejét visszavonultak a vár elé. Később kijött néhány brit fegyveres és bezárták utánuk a kettős kaput. Pedig tudhatták volna: húsvét hétfője lévén a Várban alig tartózkodott brit katona és amennyiben a Várból ki-bejövő forgalmat figyeltették volna, akkor ezt tudják is, és a támadást befejezik, a néhány őrt lefegyverzik s a Várat, az angolok sok évszázados hatalom szimbólumát, elfoglalják. Furcsa, de egyértelmű: A Vár pszichológiailag sokkal jobban volt védve, mint ténylegesen katonailag. Talán ez a motívum kellett volna az ír tömegeknek, hogy a várt tömeges felkelés, amire az IRT Katonai Tanácsa és Legfelsőbb Tanácsának tagjai vártak, kitörjön.

A Dublin-i divízió 4 teljes zászlóaljból tevődött össze Az 5. zászlóalj az innen onnan származó maradékokból, és a Polgár Védelem egyes tagjaiból. Ez az 5. zászlóalj foglalta el a Főpostát. Ennek a parancsnoka volt Pearse, mint az IRT elnöke. A Dublin-i divízió parancsnokai Connolly, Clarke, MacDiarmada, Plunkett és egy fiatal százados Michael Collins. Érdemes még megjegyezni, hogy az egyedüli nőszemély, aki a felkelésben parancsnoki tisztségben részt vett, Markievicz grófnő volt. Vezetésével az Ír Polgár Védelem (a Hadsereg szót elhagytuk a nevükből, mert rendkívül kevesen voltak, gyáva módon nem jelentek meg a Vár elfoglalásához) elfoglalta St. Stephen’s Green-t és a Dublin City hall-t. Mindenki számára elég kétségbeejtő volt, hogy a Dublin-i Várat nem sikerült elfoglalni, sem a Phoenix Park-i fegyverraktárt nem sikerült kirabolni. Csak néhány fegyvert sikerült megszerezni. Később sikerült ugyan a Dublin-i Vár telefon összeköttetését megszüntetni, s így a brit garnizon-t elvágni az angol főhadiszállástól. MacNeill gyáva meghátrálása miatt az Önkéntesek parancsnoksága átszállt Connelly-re, aki a felkelés ideje alatt súlyosan megsebesült, de a parancsnokságot nem adta fel. Később már az ágyával együtt szállíttatta magát egyik csatatérről a másikra. Anélkül, hogy az összes többi létfontosságú épület elfoglalásának részleteire kitérnénk, megállapíthatjuk, hogy az ír hazafiak a tapasztalatlan katonai vezetőik általi parancsra, miután elfoglaltak egy-egy épületet berendezkedtek a várakozásra: azt várták, hogy a britek támadjanak. Óriási hibának könyvelhető el, hogy a telefonközpontot nem foglalták el, s így a britek akadálymentesen tudtak információkat közvetíteni, parancsokat küldeni és kapni.

A britek először megpróbáltak mindenhonnan a helyzetnek megfelelő valós információkat begyűjteni, aztán kezdtek, lassan és átgondoltan, ellentámadásba: elfoglalták a Trinity College épületét és berendezték erődítménynek, meg a Hotel Shelbourne-t, ahonnan a St. Stephen’s Green-re láttak és ezt támaszponttá rendezték be. Mindeközben erősítést kértek a Curragh-i Katonai Táborból és más helységekből. Ugyanakkor Londont mindenről tájékoztatták és onnan is erősítést kértek. Londonban Lord French, ír származású, áruló, és lelkes unionista, kapott teljhatalmat és küldött azonnal 4 egész divíziót Írországba. A parancs egyértelmű volt: olyan gyorsan és véglegesen felszámolni az ír felkelést, amilyen gyorsan csak lehet. Az 1’000-1’100 ír hazafival szemben 4’500 brit katona és 1’000 rendőr állt szemben. Az első brit gyorssegítség, az est leszállta után, 2 gyalogos brigád és egy tüzérségi egység megérkezése volt Dublin-ba. A felkelők puskával és szuronnyal voltak felszerelve és ehhez a töltényeket a mellükön átlósan keresztbe rakott bőr tölténytokban hordták. Ősz hajú, bősz nagypapák, vagy egészen fiatalok voltak nagyszámban közöttük. Mind több nő, fiatalok és anyukák öltöztek be és segítették a felkelőket, vittek nekik élelmet vagy lőszert, üzeneteket hoztak és vittek. A brit erők a Főpostán lévő ír főhadiszállást kerítették be először, hogy elszigeteljék a benn lévőket a felkelés többi részétől. A tüzérséget a Trinity College –el szemben állították fel. Eközben az ír társadalom alja tömeges rablásba, fosztogatásba kezdett. Elkezdődtek az első borzalmak: a felkelők egyik tisztje elrendelte a fosztogatókba lövetést, amit Connolly rögtön vissza is vont, amint megtudta. A britek egyik tisztje meg agyonlövetett 3 menekülő ír újságírót. Dublin-ban kihirdették a Háborús Állapotot. Az angol elhárítás is működésbe lépett és rémhíreket terjesztettek el, meg rosszindulatú pletykákat a felkelők hátrányára. Ezeket mind nagyobb tömegek kezdték átvenni, az önző és buta néprétegek közül, akik a hajuk szálát sem görbítették volna meg az ír szabadságért. Hangosan zsörtölődtek: „remélhetőleg mind agyonlövik őket!” és nem átallottak a felkelők főhadiszállása előtt posztoló felkelő őrnek fenyegetéseket kiáltani. Írország szerte a bejegyzett egyesületek nyilvános gyűléseken ítélték el a felkelést. A környező településekről kedden még sikerült kis önkéntes egységeknek bejutni a fővárosba, azonban ezek voltak az utolsó kis erősítések: a britek ellenőrzésük alá vonták a bekötő utakat.

Szerda reggel még folytak a harcok. A Liffey folyón felhajózott a Helga nevű brit hadihajó és lőni kezdte a Liberty Hall-t. Az épületet a felkelők sebtében elhagyták. Helga viszont olyan „pontatlanul” lőtt, hogy más épületek is találatot kaptak és több civilt is halálosan megsebesítettek, agyonlőttek, aminek kellően rossz visszhangja volt a városi lakosság között.

• Az ír hazafiak is elkezdték az ellenrémhírek keltését, sikerrel: mind több hasonló hírt kürtöltek tovább, mint:
• A britek hatalmas hajócsatát vesztettek az Északi tengeren.
• Egész Írország fellázadt az angol gyarmattartók ellen!
• A németek partra szálltak!

Ennek ellenére a fővárosban még mindig a felkelők ellen hatott a brit pszichológiai hadviselés, de elkezdődtek ezeknek a semlegesítése és ennek eredményeképpen az átállás a felkelők oldalára. Mind többen kezdték el sajnálni a felkelőket, akik aránytalanul nagy és gonosz ellenséggel küzdenek az ír nép szabadságáért. A sajnálat elkezdett lassan, de biztosan ír büszkeségbe váltani, de túl lassan. Nem volt elég ahhoz, hogy általános felkelés erjedjen ki belőle. A brit hadsereg háborús durvaságára jellemző, hogy már orvlövészekre is ágyútűzzel vadászott. Több épület emiatt kigyúlt és a füst terjengett a város fölött. Elkezdődött az éhezés is, mivel az élelmiszer utánpótlás nem tudott megérkezni a városba: a britek leblokálták a bekötő útakat. A Kingstown-i brit katonai erősítés beleütközött De Valera csapatába és nagyszámú veszteséget szenvedett, de mégis bejutott végül is a városba. A felkelők közben feladták a St. Stephen’s Green védelmét mivel ez úgyis egy fölösleges támaszpont volt és a britek a Hotelből még a lövészárkaikba is bele tudtak lőni. A felkelők átvonultak a Royal College of Surgeons épületébe. A csetepatékban hősi halált haltak közismert pacifisták is, akik jótékonykodási tevékenységükkel közismertek voltak. Ezek az esetek is hozzájárultak, hogy a szimpátia mérlege elkezdjen a felkelők oldalára billenni. Ilyen eset volt Skeffington kivégzése is, aki véletlenül szemtanúja volt egy ír fiúcska tudatos agyonlövésének Bowen-Colthurst brit százados által, akit azonnal megfenyegetett, hogy erről az esetről tudósítani fog. A százados letartóztatta Skeffington-t és másnap hajnalban agyonlövette, aztán a kaszárnya udvarán titokban eltemettette. Az egész ügy végül mégiscsak az újságokba került és a brit-ellenes hangulatot erősítette.

Csütörtökön megérkezett Sir Maxwell Írországba azzal a paranccsal, hogy minél hamarabb vessen véget a felkelésnek. Sir Maxwell Markievicz grófnőnek rokona volt. A vele érkezett katonailag tapasztalatlan „hon”-véderő, miután megtudták, hogy a magukat mindinkább Ír Republikánus Hadseregnek (Irish Republican Army – IRA) nevező felkelők mind civil ruhában vannak, elkezdtek lövöldözni minden civil férfira. A Főposta épületét is elkezdték kíméletlenül bombázni. Connolly 2x sebesült meg. Az első sebesülését még rejtegette a társai előtt, de a második széttépte a lábát. Morfium injekciót kapott és parancsnokságot folytatta tovább, ahogy tudta. A vízszolgáltatás szünetelt és a helyi tüzek lassan egy hatalmas tűztengerré egyesültek: megérkezett a Dublin-i pokol. Ezen a napon még egy felkelő egység sem adta meg magát.

Közben ne felejtkezzünk meg a Dublin környéki helységekről sem. A Dublin-tól északra fekvő megyében Thomas Ashe az 5. Dublin-i Zászlóalj parancsnoka 48 elszánt emberével elfoglalt 4 kaszárnyát és 90 rendőrt ejtett foglyul. Egyébként egész Írországban csend volt. A papság az oktalan vérontás ellen prédikált, vagyis álnok, szemforgató módon a felkelők ellen tüzelték híveiket, akik akkor még nagy tömegben jártak a templomba. Hatásuk nagy volt az ír katolikusokra! Nagy és negatív az ír szabadság szempontjából.

Pénteken kezdett kifogyni a felkelők lőszere. A Főposta épületében a felkelők vezérei a kimerülés szélére jutottak. A legfelső emeleten veszélyes tűz ütött ki és a segítségükre jött és velük harcoló asszonyokat, –ellenkezésük ellenére-, kiküldték a pokolból. Kifogyott az élelem és a víz. Késő este az agyonbombázott és mindenhol égő, az összeomlás szélére jutott épületet sikerült a felkelőknek észrevétlenül elhagyniuk. Egy közeli épületben, egy élelmiszerüzletben, leltek menedékre, miközben a britek a Főposta üres épületét kegyetlenül tovább bombázták. Itt, a Moore Street 16 alatt, Connolly ágya mellett háborús tanácsot ültek. A harc mind szélsőségesebb formákat öltött. A King’s Street-en 5’000 brit katona, páncélozott járművekkel és tüzérséggel 28 órán keresztül harcolt 200 felkelő ellen, hogy 150 méter útszakaszt meghódítsanak. A britek a pincékbe menekült civileket válogatás nélkül szuronnyal felnyársalták, agyonlőtték. A gyűlölet a tetőfokára hágott!

The O’Rahilly szabadon engedte a brit foglyokat és bocsánatot kért tőlük, hogy veszélyes helyzetbe kerültek a felkelők miatt: a gyávaság és a megalkuvás iskolapéldája ez!

Reggeli fél négykor Pearse csapatai Lowe brigád generális előtt megadták magukat. Pearse kiküldte a parancsot minden egységnek, hogy hagyják abba a harcokat. Clarke a háborús tanácsban mindhiába érvelt, hogy folytassák a harcokat, mert ezúttal le lett szavazva.

A felkelés meg le volt verve.

A briteknek 130 halottjuk volt, míg a felkelőknek 56. Megbízható angol források a felkelés összes ír-civil halottját, akik a kíméletlen ágyútűzben és ezek által okozott mindent átfogó tűztengerben haltak meg, 2500-3’000-re becsülik. A brit katonai veszteséget meg 500-ra becsülik.[2] A fővárosban okozott kárt 2’500’000.- Ł, 1916-os angol fontra becsülték.

A britek vad dühükben példás büntetésekre szánták el magukat.

Vége a III. résznek

---

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)[1]

http://de.wikipedia.org/wiki/Osteraufstand
[2] http://de.wikipedia.org/wiki/Osteraufstand