Zetényi-Csukás Ferenc: Nekünk Mohács kell? (495 esztendő után)
Ady Endre versének címét több esetben szokták idézni, amikor a magyarság összetartásának hiányát emlegetik. Főként arra utalva, hogy a nemzetünknek mindig egy súlyos vereség kellett ahhoz, hogy a nagy bajban össze tudjon fogni.
Miért várnánk meg, hogy mindez a mában is megtörténjen?
Hiszen az évszázadok alatt jött a tatár, a török, a Habsburg-iga, Trianon, a német megszállás és a Magyarországot gyarmatként kezelő szovjet, a szocializmus, de a magyar mégis megmaradt!
Van bennünk egy kiirthatatlan tulajdonság, hogy képesek vagyunk a falig hátrálni – ám mikor mindenki azt gondolná, hogy ott is maradunk – onnan veszünk lendületet és visszatámadunk.
Egyenes jellemmel, erős szándékkal.
Azt hiszem, hogy mostanában is így vagyunk! És ehhez ne várjunk meg egy újabb Mohácsot vagy Trianont!
Sokszor leírtam már, hogy összefogni nem mindenkivel lehet, mert van, akiknek a bajban is fontosabb az egyéni és pártambíció, mint ami a nemzetnek jó. Velük nincs mit tennünk, el kell őket engednünk, és nélkülük kell cselekednünk!
Ez az egyetlen járható utunk!