Zetényi-Csukás Ferenc: AMIKOR A JELEN MOND ÍTÉLETET A TEGNAPON – Utószó, a parlamentben állított Horthy szobor kapcsán

Amikor azt kérdezik tőlem, hogy Dúró Dóra az országgyűlés alelnöke állíthat-e Horthy szobrot a parlamenti irodájában, akkor Kövér László házelnökkel értek egyet, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az alelnökök úgy rendezik be az irodájukat, ahogyan akarják, ill neki nincs beleszólása az ügybe. Szóval, jómagam sem látok abban semmi kivetnivalót, ha az alelnök asszony az általa tisztelt történelmi személyt szobor formájában is az irodájába kívánja látni.

Az, hogy a szobor avatására elhívta alelnök asszony a médiát nem gondolom, hogy hiba lett volna, inkább, amit hibának látok az, hogy a büszt leleplezése után a Mi Hazánk-hoz (is!) köthető történészek, szakértők nem válaszoltak vissza a poszt-kommunisták és liberálisok Horthy Miklós emlékét támadó „csinnadrattájára”.

Hogy politikai érdekből használta a párt az egykori kormányzó nevét és emlékezetét? Nem, egészen biztosan nem, hiszen a Mi Hazánk országgyűlési képviselői hosszú évek óta, jelentős erővel segítik a Horthy-éra valós bemutatásáért végzett munkát.

Hogy egy párt nem sajátíthatja ki Horthy Miklós emlékét? Nem is hiszem, hogy ezt ők szeretnék. Egyébiránt jómagam is azt vágynám, hogy a kormánypártok (is!) állítsanak Horthy szobrot, hiszen a kormányzó úr emlékezete megérdemelné! Bízom abban, hogy erre az eseményre mielőbb sor kerül!

VÁDAK A KORMÁNYZÓ ELLEN

Mielőtt felsorolnám a sokak fejébe tölcsérrel öntött „vétkeket”, megjegyzem, hogy Horthy Miklós kormányzót a saját korában a nürnbergi nemzetközi bíróság nem ítélte el, a Moszad nem ment utána Portugáliába és ott van Kenderesen minden évben a „hálás zsidóság koszorúja” is.

Szóval a legtöbbet hallott vádak:

-Horthy a cattarói gyilkos

-Fehérterrorista

-Don-kanyari mészáros

-A zsidóság ellensége

Akkor kezdjük a válaszokkal:

A „CATTAROI GYILKOS”

1918. február 1-je, Cattaro. Ma Kotor, az elégedetlen tengerészek között lázadás tört ki, a rossz ellátás és…tudják mit, íme, az akkori követelésük:

„Amit akarunk!

I.

1. Intézkedéseket kell tenni egy azonnali, általános béke megkötésére

2. Teljes politikai függetlenség más hatalmaktól.

3. Békekötés az orosz demokratikus békejavaslatok alapján „annexió nélküli béke” stb.

4. Teljes leszerelés és önkéntes milícia felállítása.

5. Népek önrendelkezési joga.

6. Lojális válasz Wilson jegyzékére.

7. A bevonultak hozzátartozói részére hatékonyabb támogatás és elegendő (megfelelő) ellátásuk élelmiszerrel és ruhaneművel.

8. Demokratikus kormányformák.

II.

1. Az elégtelen élelmezés miatt el kell hagyni minden szükségtelen munkát és gyakorlatot. A munkáscsoportok részére külön élelmezési kiszabat.

2. Több és hosszabb kimenő.

3. Legalább hat havonta 31 nap szabadság az utazási napok nélkül. Ugyan ez vonatkozzék a tisztekre is.

4. Bevezetése az emberhez méltó és gyors szabadságos vonatok indításának, a szabadságoltak részére az élelmezési illeték felemelése és esetleg az élelmezés természetbeni kiadása.

5. Igazságos élelmezés a hajókon. Tisztek és legénység ugyanazon a konyhán kosztoljanak.

6. Úgy a tisztek, mint a legénység jobb dohányellátása.

7. A levélcenzúra megszüntetése.

8. Némely hajók és naszádok különleges kívánságainak tekintetbe vétele.

9. Ennek a tüntetésnek nem lehet semmi néven nevezhető megtorlása.”

A lázadás mindössze három napig tartott.

Február 3-án egy 18 hadihajóból álló flotta érkezett és a Lovcen-hegy csúcsáról is a lázadók felé irányították a lövegeket, erre a matrózok rögvest megadták magukat. 800 matrózt tartóztattak le, 400 ellen indult eljárás. A lázadás vezetőit – összesen négy embert a nyolcszázból – kivégezték. A helyzet az, hogy a 18 hajós flotátt nem Horthy vezette, hanem Karl Seidensacher altengernagy. Horthy a lázadás idején végig Pulában állomásozott. Ez kb 600 km.

Akkor biztosan a megtorlásban vett részt! Nem, három admirális ítélkezett, Horthynak nem volt beleszólása az ítéletbe.

Ennyit a mítoszról.

A következő vád az egykori kormányzó ellen a Nemzeti Hadsereg és annak fehérterrorja:

HORTHY A „FEHÉRTERRORISTA”

1919 nyarán a Felvidékre cseh csapatok vonultak be, a románok a Tisza-vonaláig jutottak, délen a szerbek léptek a történelmi Magyarország földjére, míg Szeged városát francia csapatok szállták meg.

Ekkor alakul meg a „Napfény városában” a Nemzeti Hadsereg, amelynek felállítását a szegedi ellenkormány honvédelmi minisztere, egy bizonyos, Horthy Miklós rendeli el, még június 9-én. A nemzeti érzelmű katonák a zászlóbontás hírére folyamatosan érkeznek az alföldi városba, hogy onnan a Dunántúlra, majd a fővárosba induljanak, hogy a vörös terrort leküzdve, a törvényes rendet és a közbiztonságot helyreállítsák…

Fehérterror. Miért nem inkább a vörös terrorról beszélünk elébb? Kun Béla és Szamuely „különvonata”, 590 gyilkosság 133 nap alatt. Egyébként meg, nem lett volna „fehérterror”, ha nincs vörös terror. A törvény feletti „fehérterroros” különítményesek felszámolására Teleki Pál miniszterelnök adott parancsot. 1920. november 11-én a budapesti rendőrség egysége katonai segítséggel razziákat tartott azokban a szállodákban és helyszíneken, ahová a különítményesek bekvártélyozták magukat. Őket távozásra, feloszlásra szólították fel, ha ellenálltak, akkor letartóztatták őket.

Az akció kérlelhetetlen keménykezűségét jól jellemzi, hogy az Ehmann telepen öt ellenálló különítményest lőttek agyon a kormány erők. Soha nem tagadtam, hogy Szegeden és a Dunántúl egy részén is voltak a tiszti különítményesek részéről vérengzések, ítélet nélküli kivégzések és elítélendő megtorlások. ( Meg kell jegyezni, hogy ilyen népítéletek egy terroruralom után gyakran előfordulnak). Horthy nem tagadta az atrocitásokat, kivégzéseket, népítéletnek, vagy egyéni akcióknak nevezte őket és ígéretet tett kivizsgálásukra és megakadályozásukra. De ismét hagy idézzem Horthyt:

„A földre szabadult poklot még senki sem csendesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette.”

Egy valami azonban biztos: semmi bizonyíték nincs arra nézve, hogy a főparancsnok- Prónaynak, Héjjasnak, Ostenburgnak, stb- parancsot adott volna a tisztogatásokra.

Megkérdezte -e már valaki, hogy a „vörös terror” vagy a „fehérterror” szedett-e több áldozatot?

Vajon volt-e olyan, aki választ várt volna arra a kérdésre, hogy melyik volt előbb és, hogy a válasz az előzőből elkerülhetetlenül következett-e be?

Te mit tettél volna, ha a húgodat, édesanyádat becstelenítették volna meg Szamuely pribékjei és atyádat lőtték volna bele a kanálisba a vörös bolsevisták?

Már hallom is az elkötelezett, hivatalból kétkedőket: – „Somogyi Béla és Bacsó Béla, a két szocdem újságíró kivégzése?”

Csóválom a fejemet. Igaz, hogy különítményesek tették, de nem Horthy főparancsnokhoz hű Prónay és emberei, hanem egy másik különítmény, az Ostenburg- csapat követte el a vérlázító gyilkosságot. Bonyolult, megveszekedett hónapok voltak ezek. Horthy Miklós azonnal parancsot adott a merénylet részleteinek feltárására. Ha valakinek nem jött jól a dolog, az éppen ő volt.

Miért nem beszélünk Mildner Ferenc tüzér százados (Prónay barátja) Kun Béla által adott kivégzési parancsról? Milner főhadnagyot 21 szuronyszúrással végezték ki, majd a Dunába dobták. Vagy 1919 július 21-én a Lenin-fiúk háromnapos kínzás után gyilkolták meg Fery Oszkár csendőraltábornagyot, Borbi Sándor alezredest és Menkina János alezredest. De ne csak katonákról beszéljek: Elég volt G. Nagy Sándornak és Baranyai Jánosnak a felvetése, hogy Tiszakesziben fehéreket bújtatnak, egyből kivégeztette Gádor Béla népbiztos, Kéki Andrásnét, Molnár Andrást, Salap Dánielt, Harsányi Istvánt, Angyal Jánost és Smila Gyulát. Minden vizsgálat nélkül, bemondásra. A felsoroltakról és még sok másról itt a könyvem a kellő forrásokkal, tényadatokkal.

Szóval egyáltalán nem állítom, hogy Prónay Pál nem követett el hibákat, de én úgy gondolom, hogy levezekelte bűneit az ország érdekében. Éppen akkor, amikor az osztrákok Trianonnál is többet akarva Sopront is követelték, a szerbek meg már lassan öt éve megszállva tartották Pécset és Baranyának Trianon által is Magyarországnak ítélt részét. A megszállók pedig nem kívántak távozni…

Ekkor lépett Prónay, Horthy kormányzó és nemzete segítségére. A Rongyosok és a híres Alföldi Brigád. Átcsapott embereivel Burgerlandba és elfoglalta az ottani magyarlakta területeket, majd kikiáltotta a Lajtabánságot. (Egyszer Lajtabánság története is megérne néhány oldalt.) Ezzel adott adut Horthy kezébe az Antanttal szemben, hogy az kijelenthesse, hogy csak akkor hívja vissza Prónayt, ha a szerbek kiürítik Pécset és Észak-Baranyát, majd a „sógorok” elfogadják a Sopron hovatartozásáról való népszavazást.

Ennyit az objektivitásról és a fehérterrorról. Bizton állíthatom, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg nélkül, ma nem létezne Magyarország!

DON-KANYARI MÉSZÁRSZÉK

A második világháborúban 1943. január 12-én kezdődött meg a Don-kanyarban a sokszoros túlerőben lévő szovjet Vörös Hadsereg gyilkos támadása, amelyben a 2. magyar hadsereg 200000 katonája közül százezer főnél is nagyobb volt a veszteség. Uriv, Scsucsje, Korotojak.

Kimondani is rossz.

Ahogyan leírom ezt a mondatot, már szinte hallom is a riposztot:

„Akkor mit kerestek a katonáink ott?” „Miért kellett az orosz harcmezőkre küldeni a fiainkat?” „Ki a felelős mindezért?”

Jogos és fájó kérdések, amelyekre sokáig elmaradtak vagy hamisak voltak a válaszok. Az alábbiakban megfogalmazott írás a fájdalmas gyász mellett, abban kíván segítséget nyújtani, hogy láthassuk a Don-ig vezető utat és megérthessük a bekövetkezett katasztrófa okait…

1942. eleje, Budapest

Magyarországnak sem földrajzi, sem politikai helyzete miatt nem kerülhette el a 2. világháborúba való belépést, egyedül csak arról volt korlátozott döntési lehetősége, hogy a nagyhatalmak közül, majd melyik oldalára álljon. A semlegesség, csupán álomszerű vízió, esetleg néhány hónappal lehetett volna tolni a hadba lépést, ám ne felejtsük el, hogy a környező magyarokra acsarkodó nemzetek, már mind Hitler mellé álltak.

A „nyugat” és az USA messze volt, a III. Birodalom és a Szovjetunió lehetett csak alternatíva. A bolsevizmus 1919-es megtapasztalása és a revíziós igényeink támogatása okán, hazánk a németek oldalára állt.

Így jutunk el a Szovjetunió 1941-es megtámadásáig, majd jött a folytatás:

A német külügyminiszter Ribbentrop, Magyarországra érkezve a magyar haderő teljes nagyságrendbeli orosz frontra küldését kérte Bárdossy László miniszterelnöktől: 500.000 fő katonát követelt.

1942. január 20-án Keitel vezértábornagy érkezett hazánkba, meghozva Hitler döntését, mely szerint a Szovjetunió elleni nyári offenzívába, Magyarországnak is részt kell vennie. Államvezetésünk ki akart térni a követelés elől, de félve attól, hogy ha nem tesznek eleget a parancsnak, úgy a náci Németország lerohanja hazánkat (mint, pl: Szlovákiát ), és erőszakkal viszik a frontra fiainkat, koncentrációs táborokba a magyarországi zsidókat, államgazdaságunkat kisemmizve teljes elnyomás alatt dobná oda Magyarországot koncként a szomszéd országoknak. Másfelől felső vezetésünk előnyöket is remélt a németek melletti háborútól, de választási lehetősége valójában nem volt, a 2. magyar hadsereg a Don-folyó felé megindult.

1942. október közepe, Keleti-front.

A magyar vezérkari tisztek számára néhány nappal ezelőtt jutott a tudomására a „fegyverbarátok” szeptember 29-én tartott hadseregcsoport – parancsnokságán való „szigorúan bizalmas”, a magyar fél számára „nem közvetíthető” állásfoglalása. Ezen az értekezleten elhangzottak a 2. magyar hadsereg vezetőinek – akiknek nagy része ugyan, eddig a percig németbarát volt – felnyitotta a szemét a németek, magyarokhoz való hozzáállásáról. Ugyan voltak részinformációik, de ekkora arcátlanságot nem feltételeztek a szövetségesektől. Annál inkább volt lelombozó a kiszivárgott alábbi hír, mert az orosz támadás lehetősége bármelyik percben bekövetkezhetett. A szovjet halálkaszás sarlója, akkor már felettük volt.

A levegőbe szagolva is érezni lehetett az eljövendő pusztulás szagát…

Hermann von Sondenstern gyalogsági tábornok, a Heeresgruppe B vezérkari főnöke a következőket mondotta Witzleben tábornoknak és vk. társainak:

„A magyar hadsereg teljességében(!) nézve nem megbízható. Idegenkedése, hogy a Donnál német ügyért harcoljon, már azért is fokozódik, mivel megfelelő felszerelés és fegyverzet hiányában képtelen az orosszal szemben komolyabb ellenállást kifejteni. A magyarok doni arcvonala igen gyéren van megszállva. Ha beáll a tél és befagy a Don, az orosz ott jön át, ahol akar.”

A magyar hadvezetést megdöbbentette ez a gyalázatos vélemény, hiszen a 2. magyar hadsereg felfegyverzését és ellátását, éppen a németek vállalták magukra még a doni kijövetel előtt. Ugyanakkor a németek októbertől kezdődően sorra vonták ki a magyar csapatok védőállásai mögül a német hadosztályokat. Ezt nehezményezte is vitéz. nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter, 1942 őszén tett látogatásán, a fronton:

„Tapasztalataim nem voltak megnyugtatóak. Hiány mutatkozott igen sok felszerelési tárgyban. Ezek pótlása csak úgy volt elképzelhető, hogy a németek végül beváltják ígéreteiket. A legnagyobb aggodalomra azonban az adott okot, hogy a hadseregünknek fegyveres létszámához képest túl nagy kiterjedésű frontot kellett tartania.”

Maga vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka is nagy eréllyel szorgalmazta hadseregünk helyzetének javítását. Kikelve magából ordított Witzleben vezérőrnaggyal, mikor a német egységek egyre-másra szivárogtak el bakáink mögül. Decemberre, annyira kiéleződött közöttük a helyzet, hogy Jány vezérezredes a német tábornok előtt kijelentette:

„Ha ez így megy tovább, kész vagyok arra, hogy hadseregemet önhatalmúlag kivonjam az arcvonalból, hátra arcot csináltatok és elvonulok haza, Magyarországra!”

Witzleben erre az esetre így emlékezett:

„Sajnos most sem sikerült elérnem, hogy Jány személyesen kibeszélhesse magát, von Weichs vezérezredessel. Sürgető közbenjárásom, csak annyiban hozott eredményt, hogy a h.cs. pk. még azon az estén felhívta Jányt, megpróbálva őt csendesíteni. De a magyarok kívánságát ők sem tudták teljesíteni.”

Írhatnám még v. Szombathelyi Ferenc, vezérezredes a vezérkar főnökének, Mészöly Elemér vezérőrnagynak, vagy Hennyey Gusztáv altábornagynak az állásfoglalását stb, de felesleges lenne.

A magyar hadvezetés minden hadianyagra és felszerelésre vonatkozó kérése, követelése hiábavalónak bizonyult. Birtokomban van vitéz, nagybányai Horthy Miklós kormányzó 1942. december 24-én írott levelének szövege Adolf Hitlerhez, melyben kéri a német haderők felduzzasztását vagy a magyarokkal való cseréjét a doni frontszakaszon. Kérése süket fülekre talált.

Mit tehetett volna a kormányunk, vagy mit tehetett volna a 2. Magyar hadsereg?

Már 1943 elejétől kísérleteket tett vezetésünk a kapcsolatfelvételre a nyugati hatalmakkal, de nem volt semmi felelet, ill ami volt, abban nem volt köszönet. A németekkel való nyílt szembeállás a fronton, vagy a fegyveres attack, csupán idea lehetett, hiszen Dávid és Góliát küzdelmét nem vívhattuk meg. Akartuk hinni, hogy mégis szövetségesek.

Így jutottunk el 1943. január közepéig, a doni-áttörésig és az orosz mészárszékig.

A ZSIDÓKÉRDÉS

Egyáltalán mi az, hogy zsidó?…vallás?, származás? magatartás? Én ma is ismerek olyan nemzeti oldalon álló magyart, aki zsidónak született…

Nem vagyok antiszemita.

Horthy kormányzó megörökölt egy helyzetet a vesztes I. világháborút követően. Trianon kapcsán hazánk elveszítette területeinek kétharmadát, lakosságának pedig több, mint felét. Az ipar és a mezőgazdaság is megszenvedte a világégést, de lehetne beszélni az elszakított területekről Magyarországra érkező menekültek tömegeiről vagy a teljes magyarságot ért vagyonvesztésről.

„Az utóbbi huszonöt év alatt a zsidókérdés tabuvá lett Magyarországon. A zsidóságot nem volt szabad sem bírálni, sem figyelmeztetni. Aki például megállapította a zsidóság számbeli túltengését a szellemi élet vezetői pozícióiban, amely éppen nem felelt meg sem országos átlagszámnak, sem szellemi-erkölcsi fajsúlyának; aki megjegyezte, hogy a zsidóság túlzott érvényesülése gyakran nem magasabb intelligenciát, csak tekintetnélkülibb könyököt és vastagabb arcbőrt jelent; aki analizálni merte azokat a káros tulajdonságokat, amelyeket az évszázados gettó fejlesztett ki a zsidóságban; aki utálni bátorkodott arra, hogy idegen uzsorásoknak beözönlő csapatai mily veszedelmesek az egyszerű falusi kultúrára nézve; aki kritizálni merészelte a budapesti metropolis zsidó intellektuel szellemi életének számos ízléstelenségét és ripők amoralizmusát, stb, stb: az ilyen ember rögtön közveszélyes, durva, műveletlen, antiszemitaként lett beállítva, akit az egész sajtó lehurrogott, sőt lehetetlenné tett.” (Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás c. 1920-as könyvéből)

A HORTHY-KORSZAK ZSIDÓKÉRDÉSEI

Mindenekelőtt be kell vallanunk, hogy az kérdés pontos és részrehajlásmentes elemzésével máig adós a magyar történelem. A múltból megmaradt adósságokat pedig nem lenne szabad a jelenre testálni, mert az a legrosszabb és a legkeservesebb örökség.

Az alábbi dolgozat az 1920-1944-es időszak zsidókérdéseit tárja elénk, illetve próbát tesz arra, hogy minden olvasójával megértesse azt, hogy az elmúlott időkből tanulni kell. Tanulni és nagy igyekezettel lenni arra, hogy a súlyos tévedések, tragédiába torkolló történések soha többé ne ismétlődhessenek meg.

Magyarország egész történelme során befogadó nép volt, ez vita tárgyát nem képezheti, de mindig elvárta a kisebbségi néptörzsektől az alkalmazkodást és az ország mindenkori törvényeinek elfogadását. Mert nem a származás vagy a vallás tesz különbséget ember – ember közt, hanem a tettek és a lélek. A cselekedet és a lélek az, amely igazán emberré tesz.

A fentiek szellemében kívánok értő és elemző olvasást!

Horthy Miklós, mint a Nemzeti Hadsereg főparancsnoka, majd negyedszázadig Magyarország kormányzója- hatalomra kerülésének első pillanatától kezdve- szembe kellett, hogy nézzen, egy akkor alig ötven esztendeje létező; a zsidó emancipációból és -e faj gyorsuló gyarapodásából adódó új helyzettel:

Az 1867-ben megszületett zsidók egyenjogúságáról szóló törvény először teremtette meg az izraeliták és a keresztények egyenlőségét, vagyis a zsidóság magyarországi történelme során első alkalommal jutott polgári és politikai jogokhoz.

Az Osztrák-Magyar Monarchia honi nemeseinek többsége a kiegyezés után is a hagyományos jogi és katonai pályákat helyezte előtérbe, míg a hazánkba betelepülő német, cseh, osztrák zsidók a bank-szféra, a kereskedelem, az ipar és az értelmiségi pályákat részesítették előnybe. Valahogyan úgy lehetne jellemezni az akkori helyzetet, az ország nemesei részéről-, némi vagy meglehetős lenézéssel- a zsidó végzi el az “alantas munkát”; kereskedik, szatócs-boltot nyit, hitelez, kocsmároskodik, cikkeket ír, vagy éppen gyógyít, avagy “csepűrágóskodik”.

A zsidóság lélekszámának alakulása:

1840-ben 216.000 fő

1869-ben 540. 000 fő

1910-ben 910.000 fő

Horthy kormányzó 1920-ban- a Trianoni rablóbéke területi elcsatolásai miatt- egy 7.987.000 fős csonka-ország vezetője lett (szemben az 1910-es 18, 3 millió fővel), ill a zsidóság létszáma ugyan 473.000 főre csökkent, de az összlakossághoz képest 5%-ról 6%-ra nőtt.

…és ugye még volt valami, amelyet mind származása, mind más elkötelezettsége révén is meglepő őszinteséggel tár elénk Karsai László történész:

„1919 után, a háborúvesztés, a legalábbis biológiai-származási szempontból a közvélemény által zsidónak tekintett kommunisták vezette Tanácsköztársaság után nem az a csoda, hogy olyan sokan antiszemiták lettek, hanem inkább az, hogy voltak olyanok, akik nem lettek azok”. (Karsai László: Befogadók /Budapest, 1993/ 20. o.)

Numerus clausus:

Tágabb értelemben a numerus clausus a zsidók egyetemi felvételét célzó korlátozásokat jelenti. A történelem során a világ számos országa bevezetett ilyet különböző időtartamokra, mint például Kanada egyes egyetemein az 1920-1940-es években, Németország 1933-ban, Oroszország 1887-1917 között, Románia 1926-ban, Lengyelország 1937-től (az 1923-as próbálkozást a Népszövetség meghiúsította), és az Amerikai Egyesült Államok az 1920-as években a Harvardon. 1920. Numerus Classus, a törvény, amely a magyar faj reprezentáltságát kívánta növelni az alábbi felsőoktatási intézményekben: a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozás feltételévé vált „a nemzethűség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóság”.

„…másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.”

Zsidótörvények Magyarországon:

„Magyarországon az ún. zsidótörvények – a néhány évvel korábban hatályba lépett német zsidóellenes törvények mintájára – fokozatosan kiszorították az ország zsidó lakosságát a politikai, kulturális, gazdasági és társadalmi életből.

Ezt hívták anno, ún. zsidótörvénynek, vagy „egyensúly-törvénynek.”

A „társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” rendelkező törvényt 1938. május 29-én kihirdették, és a benne foglaltak alapján 20%-ra korlátozták a szabad értelmiségi pályákon kötelezően felállítandó kamarák zsidó tagjainak arányát, azaz diszkriminatív foglalkozási tilalmat vezetett be.

Egy évvel később az ún. II. zsidótörvény, amelyet 1939. május 5-én hirdettek ki, „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozása” érdekében számos értelmiségi foglalkozás gyakorlását egészen megtiltotta számukra, más pályákon pedig az előző törvényhez képest is lényegesen szűkebbre (6%) szabta tevékenységük lehetőségeit.

Az ún. III. zsidótörvény (1941: XV. tc.) a németországiakhoz hasonló fajvédelmi rendelkezéseket vezetett be (1941. augusztus 8.). Egy további törvény, amelyet annak idején sokan IV. zsidótörvénynek is neveztek, a zsidók tulajdonszerzését korlátozta (1942. szeptember 6.), és utat nyitott az árjásítás előtt.” (Az elmondottak 90%-a a mazsihisz oldaláról másolva)

A zsidótörvények kapcsán mindig elmondják, hogy 1938-ban és egészen 1944-ig nem volt német megszállás – ami egyébként, meglepően, részben a zsidótörvényeknek volt köszönhető, mert a német nyomás azért le nem tagadható. Ismét egy idézet Horthy Miklóstól:

„Addig, amíg én helyemen maradok, a nyilaskeresztesek hatalomra segítését is aligha kockáztatják, akiknek uralma hazánkban nemcsak számtalan magyar hazafi, hanem 800000 zsidó és a sok tízezer menekült pusztulását is jelentené.”

De hogy elfogultsággal se legyünk vádolhatóak, ezért egy magyarországi cionista vezetőt, az USA elnökét, egy náci vezetőt és egy zsidó túlélőt szólaltatunk meg képzeletbeli riportunkban:

„Magyarország rendkívül nehéz körülmények között úgyszólván heroikus ellenállást tanúsít leghatalmasabb szomszédjával szemben és az általa követelt zsidóellenes intézkedéseknek mindig csak vonakodva és jelentősen csökkentett mértékben tett eleget. Ezzel a lépésenkénti teljesítéssel sikerült az országnak a mai napig háromnegyed millió zsidó polgárának életét megmentenie.”

(Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnökének 1944. február 25-én írott jelentése a Jewis Agency végrehajtó bizottságának-részlet)).

„Zsidók százezreit, akik, eddig bár üldözéseket voltak kénytelenek elszenvedni, de legalább életüket biztonságban tudhatták, most, hogy Hitler csapatai megszállták Magyarországot, kiirtás fenyegeti.”

(Roosevelt, az USA elnöke, 1944. március 24-én elhangzott sajtóbeszédéből).

„Azt a tényt ugyanis, hogy a náci megszállásig a közel milliós nagyságrendű magyar zsidóság az ide menekültek sokaságával együtt nem forgott közvetlen életveszélyben, akkor is mindenki tudta, és rajtuk kívül, azóta sem tagadta senki. A felelősséggel való kritikus és önkritikus szembenézés ellenére is ki vonhatná kétségbe, hogy a fő felelősség a német nemzetiszocializmusra hárul…”

(Ránki György, Auschwitzot túlélt zsidó származású történész).

…A zsidóellenes törvények (1941-ben és 1942-ben) nem jelentették a zsidók teljes gazdasági tönkretételét Magyarországon. A zsidó lakosság jelentős része folytathatta tevékenységét, hivatását, foglalkozását. A zsidó vagyonok, ezek jövedelmei általában érintetlenek és hozzáférhetőek maradtak. Ezek a törvények kiszámított kompromisszumot képviseltek: a náci tömegnek odadobták azt a sok ezernyi munkahelyet csillapítóként, amelyet egyes zsidóktól elvettek, a zsidó közösségnek azonban lehetővé tették, hogy tulajdonjoga megmaradjon, s kivárja Hitler vereségének napját. A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás alatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették.”

(The Jews in the Soviet Satellites, 1953., Syracuse University Press, 379-385. o.)

Vagy kell még az érvekből?

Hát legyen a legilletékesebbtől, Eichmanntól:

„Horthy és a magyar katonák akciója volt a Hitler által megszállt Európában az egyetlen eset, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Ilyesmit képtelenségnek tartottam; azt hittem, téves jelentésről van szó, vagy álmodom – de néhány héttel később Lakatos Géza kitiltott engem Magyarországról. (Adolf Eichmann náci vezető vallomása 1961-es jeruzsálemi perében).

AMIKOR A HÁLÁS ZSIDÓK IMÁDKOZTAK HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓÉRT ÉS NAGY-MAGYARORSZÁGÉRT

Magyarország volt a környező országok közül az első, amely 1867-ben emancipálta (egyenjogúságot adott) a honi zsidóságot. Az adott korban nem ismerek nemzetet, amely gazdasági vagy kulturális területen nagyobb lehetőséget biztosított az izrealitáknak, mint a magyar. Majd elindult egy folyamat, amelynek a vége ez lett:

„1919 után, a háborúvesztés, a legalábbis biológiai-származási szempontból a közvélemény által zsidónak tekintett kommunisták vezette Tanácsköztársaság után nem az a csoda, hogy olyan sokan antiszemiták lettek, hanem inkább az, hogy voltak olyanok, akik nem lettek azok”. (Karsai László: Befogadók /Budapest, 1993/ 20. o.).

…és mégis…

Kiss Arnold, Mirjam című, 1942-es kiadású – zsidó nők számára írt imakönyve régtől a birtokomban van, de annak 543. oldalán leírtak, valahogyan most kaptak szárnyra az internet világában. Voltak, akik cáfolták, voltak, akik megerősítették az abban írtakat, amelyben vitéz nagybányai Horthy Miklósért kérték imádkozni a rabbik a zsidó leányokat.

Íme, akkor lássuk azt a bizonyos részletet:

„Áldja meg Magyarország dicsőséges lelkű Kormányzóját, hogy bölcselmével és lángoló szívvel irányíthassa hazánk hajóját vágyaink révébe. Oh, hogy ennek a drága földnek minden lakója önzetlen munkával, testvéri megértéssel szolgálhassa hazánkat. Gyűlölet helyett szeretetet, félreértés helyett megértést, széthúzás helyett összefogást, szenvedés helyett jólétet küldj, oh Istenünk…” (Ezt az imát 1939. május 26-án a péntek esti könyörgő istentiszteleten Magyarország minden zsidó templomában elmondatták).

Kezemben megsárgult újságot forgatok. A régi papíron, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 76. születésnapját méltatja a zsidóság. Az újság neve: Magyarországi Zsidók Lapja, és 1944. június 18-át írtak akkor a naptárak…

„A Pesti Izraelita Hitközség Horthy Miklós 76. születésnapján a Wesselényi utcai Hősök templomában hálaadó istentiszteletet tartott. A hitközség elöljárósága, képviselő testülete testületileg megjelent, képviseltették magukat az összes felekezeti szervezetek és intézmények. Dr. Hevesi Ferenc főrabbi, ünnepi beszédében emlékezett meg a Kormányzó Úr dicsőséges országlásáról, s könyörgő imában kérte a Mindenhatót, hogy áldja meg Kormányzó Urunkat és a magyar hazát… Az istentisztelet a Hiszekeggyel kezdődött és a Himnusz eléneklésével ért véget.”

Az eseményt követő ünnepségen felolvasásra került a magyarországi és Erdély-honi zsidóság 1848. március 17-i kiáltványa is:

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

„Magyarok vagyunk és nem zsidók, nem külön nemzetbeliek, mert mi csak akkor vagyunk külön vallás-felekezet, midőn imaházainkban köszönetünket és legbensőbb hálánkat intézzük a Mindenhatóhoz, a hazára és ránk is árasztott kegyelemért, de az élet minden egyéb viszonyaiban honfiak, csak magyarok vagyunk.”

Írta a Zsidók Lapja, 1944. június 18-án.

Folytathatnám a példák sorát, de aki meg akar érteni az ennyiből is megért, aki nem, annak a sok is kevés.

Furcsa kor.

Jómagam soha nem származás, hanem a tettek alapján mondok véleményt másokról; ember és ember van csupán, és nem a kettős mérce vagy az általánosítás.

Az sem baj, ha valakinek a véleménye nem egyezik az enyémmel. Sőt tovább megyek! Azért sem haragszom, ha nem szereti, vagy nem ismeri Horthy Miklóst! Kulturáltan, észérvekkel, forrásismerettel szívesen beszélget az ember. De a gyűlölet az nem kell!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)