Zelenszkij kapitulált
Tavasszal befejezik a Barátság kőolajvezeték javítását – jelentette ki váratlanul Zelenszkij. A kis komédiás korábban bőszen fogadkozott, hogy soha többé nem nyitják meg a vezetéket, amelynek elzárásával az úgynevezett Ukrajna súlyosan megszegte az Európai Unióval 2014-ben kötött társulási megállapodást, és energetikai agressziót követett el Magyarország ellen, durván beavatkozva a parlamenti választásba.
Ám azzal nem számolt a péniszzongorista, hogy hazánk a szintén érintett szlovákokkal együtt hatásos ellenlépéseket tesz, például blokkoljuk az európai adófizetők terhére fölvett 90 milliárd eurós kölcsön Kijevbe küldését. Márpedig enélkül a Zelenszkij-rezsimnek hónapjai vannak csak hátra, hiszen
az ukrán államnak nevezett entitást régóta kizárólag más országok adófizetői tartják el.
A zsebdiktátor tehát váratlanul viszonylag rövid határidőt jelentett be a Barátság vezeték javítására; bár az állítólagos sérülés megvizsgálására odaérkezett magyar küldöttség munkáját a kijevi rezsim megakadályozta, és még egy uniós delegációt sem engedtek a vezeték közelébe, ami azt igazolja, hogy annak semmi baja, a sérülés csupán kitaláció.
A javítás persze nyilvánvalóan csak mese, ugyanakkor az előzmények ismeretében meglepő kijelentés azt jelzi, hogy
Kijevben belátták, hogy hazánk megzsarolása hatástalan maradt, és ők sokkal többet veszíthetnek, ha tovább feszítik a húrt.
„Ha az olajtranzit kérdése továbbra is az uniós finanszírozáshoz kötődik, Ukrajna beleegyezik a Druzsba kőolajvezeték helyreállításába” – kapitulált lényegileg Zelenszkij.
Mindez Orbán Viktor miniszterelnök következetes, kemény magyar érdekérvényesítésének sikerét bizonyítja.
Ágoston Balázs
Kiemelt képen: Volodimir Zelenszkij. Fotó: Geert Vanden Wijngaert / AP
#Zelenszkij #Ukrajna #Háború #Béke #Geopolitika #NIF #Újraközlés























