Vajta Dénes: Helyünk a világban (kultúrdiplomácia)

1. Globalizáció és nemzettudat

A mai nyugati világban uralkodó világnézet nem jelenti ki ugyan nyíltan, hogy a nemzetállamot el kell törölni, de túlhaladottnak tekinti, amelynek pozitív tartalmait államok föderációjában, sőt egy világállamban is meg lehet őrizni. Azonban különösen az utóbbi évtizedek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy már a mai keretek között is a nemzeti értékek olyan hatalmas erodálódása ment végbe, amely a jövőben még jobban felgyorsulhat. Kölcsey Ferenc már a 19. század elején bölcsen látta, hogy véges emberi természetünk nem alkalmas az „emberiség szeretetére”, hanem csak sokkal kisebb egységekkel képes azonosulni. A mai világválság nyilvánvalóvá tette, hogy az „emberiség szeretete” mögött a világot behálózó pénztőke érdekei állnak, amely a pillanatnyi haszon kedvéért azonnal ugrásra készen áll „leverni a kis falut” (József Attila).

Az 1989. óta bekövetkezett változások egyértelművé tették, hogy az Európai Unióban is fokozottan a pénztőke befolyása érvényesül, amelyben a nagy nemzetállamok különösen, mint a multinacionális vállalatok otthonai, előnyöket élveznek a kisebbekkel, főként az újonnan jöttekkel szemben. Nyugat- és Kelet-Európa eltérő történelme a második világháború óta eltérő ideológiai hangsúlyokkal jár még ma is, ami megnehezíti a tisztánlátást és a nemzetek együttműködését. Mindkét 1945 után létre jött blokk eszmerendszerében a „fasizmus elleni küzdelem” főszerepet játszott önigazolásuk tekintetében, amihez Nyugaton még a „kommunizmus elleni küzdelem”, a „szabad világ” ideológiája is társult, ami nagymértékben járult hozzá a szociális piacgazdaság sikeréhez, Keleten is csodálatot ébresztve. 1989 után a két hajdani blokk vezetői a „fasizmus elleni küzdelem” ideológiájában találtak egymásra, ami a nemzetállamok féken tartására szolgált ürügyül a nyugati pénzoligarchiának, a keleti nomenklatúrának pedig múltjuk igazolására és az új uraikhoz való alkalmazkodásra. A kommunizmus traumája Kelet-Európa számára nem ment át a nyugati köztudatba, annál is kevésbé, mert korábban a nyugati baloldali intelligencia illúziókat táplált a kommunizmussal kapcsolatban. És Brüsszelben majdnem éppúgy kettős mércével mérnek, mint régi-új uraink; csak a fasizmus gonosz, a kommunizmus legfeljebb nemes céloktól való eltévedésnek számít. Utóbb a „terrorizmus elleni küzdelem” vált a hátsó szándékok új palástjává. A Lisszaboni Szerződés ennek leple alatt akarja „legálisan” kierőszakolni a „Gleichschaltung” sikeres politikáját. Ez a világ egy magyarság és szabadság nélküli világ lesz, ha csak nem teszünk sürgősen ellene, összefogva a világ józanabb felével, mert a Hitlerfasizmus állandó felidézése és elítélése mögött egy olyan elit uralma készül, amelynek kezében a politikai és gazdasági hatalom még jobban egybefonódik, – ami Dimitrov klasszikus meghatározása szerint a fasizmus legfőbb ismérve.

2. Európai és magyar nemzettudat

Ez az út több ezer évvel ezelőtt elkezdődött, mondhatnánk, még az első fegyverek megjelenésével kb. 7-8.000 évvel ezelőtt, aztán felgyorsult a Római Birodalommal, az első ezredforduló Európájával, a reneszánsszal és az ipari forradalommal, amely lépésekben a kamatoztató pénztőke egyre nagyobb szerepet kapott. Az ipari fejlődés hatalmas mértéke elkápráztatta az egész emberiséget. A „haladás” bűvöletében élő világ csak a „fausti ember” (Spengler) dicsőségét zengte, az európai művészet és filozófia szkeptikus hangjait csak egy rendkívül szűk réteg érzékelte, s egy alternatív világ- és emberkép, mint amilyet Európában szinte csak a magyarság képviselt, a nevetségesség birodalmába tartozott. Csak a jelenlegi világválság kezd ezen lassan változtatni. Kérdés, hogy elég hatékonyan-e és nem-e túlkésőn. Korlátlan növekedés ugyanis nem lehetséges egy korlátolt eszközökkel rendelkező világban. A növekedés ideológiájának a felváltása a fenntartható fejlődés ideológiájával csak lényegtelen kozmetikázás.

Lássuk a két eszmerendszer főbb különbségeit:

a) A „fausti ember” eszméjével szemben a magyarság a szabadság életrendjét képviselte. Szokásaink, ősi alkotmányunk mind a szabadság megtartásának, kibontakoztatásának elve körül rendeződnek. Amíg a „fausti ember” magasabb rendűnek vélt civilizációját erőszakkal rákényszeríti az alacsonyabb sorsba taszított gyarmatosítottra, addig a magyarság a Szent Korona eszmét terjesztette ki a szomszéd államokra, népekre, az egyenrangúság elve alapján. Röviden: hierarchia versus mellérendelés.

b) Nyugaton a személyes birtoklás elve alapján rendeződik az államhatalom, Magyarországon egy magasabb eszme, a Szent Korona minden birtok forrása.

c) Nyugaton a hierarchia csúcsa a leghatalmasabb és leggazdagabb emberek tulajdona, Magyarország Regnum Marianum, a papkirályok, apostoli királyok által képviselt isteni világ földi mása. A nyugati államok elindulnak az abszolutizmus felé, Magyarországon az uralkodó az állam első szolgája. (Nyugaton ezt először Nagy Frigyes porosz király állítja magáról, tudatosan a nyugati abszolutizmussal szemben.)

d) Nyugaton a kereszténység védelmének eszméje már a kora középkorban a materialista célú hódítás fedőelvévé válik, lásd keresztes háborúk, amelyek például Bizánc megvédése helyett Bizánc kirablásához vezetnek. Magyarország, a kereszténység valódi bástyája, anyagilag tönkremegy, emberileg elvérzik a török háborúkban.

e) Nyugaton a kereszténység hanyatlása a nemzetállamok kialakulásával jár együtt, amelyekben a nacionalizmus a kereszténység identitáspótlója. Következésképpen elnyomják nemzetiségeiket, kialakul az állam és a nemzet egysége. Magyarország befogadja a nemzetiségeket, amelyek egyenrangúak, s legjobbjaik alkotják a natio hungarica-t. Univerzalizmus versus nacionalizmus.

f) Nyugaton a specializált materializmus a természet és más országok, népek fokozott kizsákmányolása révén hatalmas anyagi fellendüléshez vezet, Magyarország anyagilag szerényebben fejlődik, de megmarad az egésznek a tudata, az ember és a természet egységének fontossága.

g) A nyugati individualista kultúrával szemben a magyar kultúra mindvégig megőrzi közösségi és összekötő jellegét Ázsia és Európa között.

Trianon felszabdalja, összezavarja, szétkuszálja a magyarság életterét és a világhódító liberalizmus ellenére még megmaradt értékrendjét. A liberalizmus legyőzhetetlennek, kikezdhetetlennek látszik. Humanitárius frázisai mögött ügyesen titkolja, hogy mindig is hatalom és pénzpárti. Gondoljunk csak az angol szabad kereskedelem történetére. Amíg India textilipara erősebb volt, Anglia erős védővámokkal élt, s ha ez sem volt elég, levágatta a konkurens indiai munkások hüvelykujját. Mikor már nem volt konkurenciája, meghirdette a szabad kereskedelmet. Trianonban Nyugat-Európa hasonlóképpen járt el Magyarországgal. Hazánkat pontosan „mássága” miatt tette tönkre, a nemzetiségeinek hozott szabadság az ő rabigájának álcája volt.

3. Kiútkeresés, a magyar önazonosság helyreállítása és közvetítés

Mint Hegel mondja a történelemről „Die Eule der Minerva beginnt ihren Flug in der Nacht.” (A Minerva baglya éjszaka kezd repülni.), azaz csak utólag vesszük észre a dolgok lényegét. A liberalizmus lényege, s Magyarország válságának mélyebb okai csak most a (neo)liberalizmus válságával kezdenek feltárulni. Ezért elsőrendű feladatunk helyzetünk megfogalmazása, érthetővé tétele. Önazonosságtudatunk megteremtése és a külföld Magyarország képének megváltoztatása. Az utóbbi évtizedek kutatásai (nemcsak magyar részről) ezt nagymértékben elősegíthetik. Tartósan csak egy erre irányuló kulturális offenzíva segíthet kikecmeregni elszigeteltségünkből, az ellenünk irányuló előítéletekből, részvétlenségből.

a) A Kárpát-medence, mint az európai ősműveltség színtere és a magyarság őshazája.

A mai kutatások szerint a bükki műveltség tekinthető a kb. ötezer évvel későbbi franciaországi aurignac-i műveltség első helyszínének. Erre az emberre jellemző az a gén (Eu 19), ami a legősibb európai ember génje, ami a híres Semino report szerint Európában, a magyarságban a legelterjedtebb (60%). Ez gyökeresen megváltoztatja a téves, nyugati eredetű és az utódállamok által előszeretettel hangoztatott finnugrista nézetet a magyarság ázsiai eredetéről. Így ugyanis az ő térfoglalásuk kedvezőbb színekben tüntethető fel. A keleti rokonság természetesen létezik, de tudjuk, hogy más okból. Az utolsó jégkorszakot követően a viszonylag megkímélt Kárpát-medencéből nagy létszámú embercsoportok vándoroltak ki (és jöttek részben vissza) Kelet és Délkelet felé.

b) Az istállóskői barlangban találták a világ legrégebbi hangszerét, egy medvecsontból faragott sípot, ami pentaton dallamokra megszólaltatására volt alkalmas. Juhász Zoltán írja, bizonyítékokkal alátámasztva, „A zene ősnyelve” című könyvében, hogy „a nyugati népzenék túlnyomó többsége a magyar népzenében is meglévő dallamokra alapul. Ez is azt bizonyítja, hogy a nyugati hatásokat egyoldalúan befogadó magyar zene elképzelése nem tartható, és biztosan számolnunk kell magyar hatással Európa népzenéiben. A Volga-vidéket és Kínát egyébként viszonylag kevés típus fűzi a német, stb. (nyugati) népzenéhez. A magyar népzenében ugyanakkor jelentős mind a nyugati, mind a keleti kapcsolatot hordozó típusok száma. A két csoport azonban jól elkülönül egymástól, éppen ezért viszonylag kevés az olyan típus, melynek egyszerre van megfelelője a nyugati és keleti rendszerekben…A közös zenei ősnyelvet (ősnyelveket) keresve mi is éppen arra a következtetésre jutottunk, hogy népzenénk alapjait egy olyan ősréteg képezi, mely töredezettebb formában ott van minden kultúrában, de a miénkben halványult el a legkevésbé.”

c) A Kárpát-medence műveltsége, genetikai állománya tehát kb. 30-40.000 éve folytonos. Az írás-kutatás és a nyelvészet eredményei is azt mutatják, különösen Varga Csaba művei, hogy az írás kialakulása is itt ment végbe, a világ legfontosabb abc-i a székely-magyar rovásírásból jöttek létre. nyelvünk ősnyelv jellegét kutatóink a gyökrendszer alapján egyértelműen bizonyították. Ez azért fontos, mert a nyelv teremtő ereje a Biblia alaptétele: „Kezdetben vala az ige… és minden az ige által lőn.” Nem véletlenül mondta a magyar nyelvről Sir John Bowring, hogy aki azt megfejti, isteni titkot fejt meg. Vissza kell fordítanunk a másfélszázada tartó hamisítást, amely szavainkat idegen nyelvekből eredezteti, aminek a célja az önállótlanság sulykolása, a szolgalelkűvé alakítás, butítás, teremtő jellegű nyelvünk helyett a másodlagos, birtoklásközpontú nyugati nyelvek bálványozása.

Mindez nem a magyar nyelv felsőbbrendűségét jelenti, mert arra éppúgy érvényesek Juhász Zoltán szavai a népzenével kapcsolatban: nem állítjuk, hogy „mindenki mindent tőlünk tanult. Ha ezt mondanánk, éppen az életjátékunkat megalapozó elképzeléssel kerülnénk ellentmondásba, tudniillik azzal, hogy minden szóbeli kultúra csak a már meglevő struktúráját építheti tovább folyamatosan. Ezért a kölcsönhatások nemhogy elmosnák egy kultúra alapvető (zenei) üzeneteit, de még segíthetik is fennmaradásukat akár hosszú évezredeken keresztül is. Hiszen a kölcsönható kultúrák is gyakran ugyanannak az ősnyelvnek leszármazottai, így még fel is frissíthetik egymás legyengült, kihalásnak indult típusait.”

Feladatunk tehát, hogy a világ kovászává váljunk.

Végezetül szívleljük meg Pál apostol szavait, mi szerint „a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse”.