Vádaskodott és az anyákat köszöntötte Vadai a Hír TV-ben + Videó

Mottó: A sztálini dialektika törvényei szerint, ha nem tudsz valamit megcáfolni, válaszolj másra és ne hagyd a kérdezőt szóhoz jutni. Ha az sem megy, a személyt kell támadni, lehetőleg hitelteleníteni, nevetségessé tenni, lekezelni. (Lévay Attila)
Vádaskodott, személyeskedett, elterelt és az édesanyákat köszöntötte a Hír Televízió Kontraszt című műsorában Vadai Ágnes ahelyett, hogy érdemben válaszolt volna a Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban felmerült plágiumgyanúra.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja a diplomamunkával kapcsolatos kérdéseket szinte meg sem hallotta, csak egy értelmezhetetlen hasonlattal élt és tippeket adott kollégánknak, hogy a pártelnök ügyei helyett mivel kellene foglalkoznia a Célpont című műsornak.
Ismert, a Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint saját párttársa diplomáztatta le Gyurcsány Ferencet, aki az MSZMP egyik jegyzőkönyvének tanúsága szerint „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit”…
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=-hEFXqt8rUU]
Gyurcsány Ferenc a saját diplomájának szakvizsga-bizottsági elnökével, Rizner Dezsővel, a technika tanszék vezetőjével együtt ugyanannak az MSZMP alapszervezetnek volt a tagja 1982-től – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból. Rizner volt a témavezetője is Gyurcsány Ferencnek a pécsi egyetemen, amikor a politikus az exsógorával, Rozs Szabolccsal azonos című dolgozatotadott be szakdolgozatként.
——————————-
Mi történt eddig?
A Hír TV Célpont című műsorában április 27-én az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen (A Balaton-felvidék szőlészete és borászata) adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán.
Facebook-bejegyzésében Gyurcsány azt állította, 1984-ben azért ezt a témát választotta, mert akkori felesége szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot talált a környék szőlészetéről és borászatáról. Az exsógor ugyanakkor a Célpontnak már másnap hazugságnak titulálta a volt kormányfő állítását. A Hír TV április 29-én azt mutatta be: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat majdnem minden ponton egyezik volt sógoráéval.
Gyurcsány Ferenc csütörtökön azt mondta, hamarosan nyilatkozik, miután kiderült: a Pécsi Egyetemen megtalálták volt sógora szakdolgozatát. A volt kormányfő ezt azóta sem kommentálta, pedig korábban azzal védekezett: Rozs Szabolcs értekezését valaki az ő ellopott dolgozata alapján, utólag állította össze.
A pártelnök azt sem cáfolta, hogy KISZ-titkárként felmentést kapott a tanítási gyakorlat alól. A Hír TV Célpont című műsorának a kijelölt pécsi iskola volt igazgatója azt mondta: Gyurcsány nem teljesítette a penzumot.
————————————–
Az iratok szerint a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara Természettudományi Tanszékek I. MSZMP alapszervezetébe (ez egy 35 fős csoport volt) Gyurcsányt egy másik tanára, Gáspár János ajánlotta, aki egyébként egyetemi párttitkár volt. A tagfelvétellel is foglalkozó jegyzőkönyv szerint az 1982. június 2-i ülésen sem Rizner, sem Gáspár nem vett részt. Utóbbi viszont jellemzést is írt a volt kormányfőről, amelyből kiderült: „a párt politikáját érti, tevékenységével annak propagandistája. Tevékenysége és marxista–leninista világnézete alapján az MSZMP-be való felvételét az ajánló javasolja.”
Kapcsolódó anyag: Párttársa diplomáztatta le Gyurcsányt (NIF)
(NT)
Forrás: Hír TV, MNO, Magyar Nemzet
Nemzeti InternetFigyelő