Ütéssel reagált Alföldi Róbert, amikor a Lakatos-ügyről kérdezték (videó)
A művész úrnál elszakadt a cérna – számol be a Mandiner.
Ábrahám Róbert feltöltött egy videót Facebookra, melyen azt láthatjuk, amint valaki az utcán sétál Alföldi Róbert mellett, és kérdéseket tesz fel neki Lakatos Márk ügyével kapcsolatban.
A kérdések apropója, hogy Alföldi korábban teljes mellszélességgel kiállt a gyermekvédelem mellett, azonban mikor az erősen kormánykritikus Lakatosra vetült a pedofília vádjának árnyéka, eszébe sem jutott felszólalni az ügyben. Ezt kérte számon – legalábbis próbálta számon kérni – rajta valaki, akinek felvételét Ábrahám Róbert megosztotta.
Mi a véleménye a Lakatos Márk-ügyről? Mondana róla valamit? Nem tudja, hogy Márkot kihallgatták-e már a rendőrök?
– egészen eddig jutott a kérdező, ugyanis ekkor Alföldi megfordult, és egy indulatos mozdulattal látszólag megpróbálta kiütni a kamerát (vélhetően okostelefont) a kezéből.
„Na, ennek az arroganciának és képmutatásnak kell véget vetni! Alföldi megpróbálja megütni a teljesen normális hangnemben kérdezőt – noha pár hónappal korábban még gyermekvédőnek tartotta magát”
– írta a videóhoz Ábrahám Róbert.
A Vadhajtások arról számolt be, hogy Ábrahám Róbert felhívta szerkesztőségüket és azt közölte velük, hogy nem őt ütötte meg a művész… Egy másik újságírót akart megütni Alföldi. Tegyük hozzá, hogy ez azonban ebben az esetben teljesen mindegy, hiszen maga a szándék nyilvánvaló és az ebből levonható konzekvencia.