KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrán külügyi szóvivő a 444-nek: Orbán Viktor kormánya a történelem rossz oldalát választotta

Oleg Nikolenko szerint nincsenek „nagy ügyeik” az ukrajnai magyar közösséggel, hiszen „ők ukránok”.

Oleg Nikolenko ukrán külügyi szóvivővel készített interjút a 444, amelynek két legfőbb témája, az ukrajnai magyar kisebbség helyzete, és az ukrán -magyar kapcsolatok voltak. A magyar kisebbségről szólva az interjú elején Nikolenko arról beszélt, hogy nincsenek „nagy ügyeik” az ukrajnai magyar közösséggel, ahogy más nemzeti közösségekkel sem.

Ők ukránok, akik megérdemlik, hogy egyenlően bánjanak velük, 

csakúgy, ahogy a nemzet többi tagjával” – hangsúlyozta, majd kifejtette: nem tartja visszalépésnek, hogy az új szabályozás szerint a tanórák bizonyos százalékának ukrán nyelven kell történnie, hiszen ez „egy ablak” új lehetőségekre a magyar származású ukránoknak. Úgy véli, egész átalakítás célja az, hogy több lehetőséget biztosítsanak számukra, hogy

sikeresebbek legyenek Ukrajnában, hogy jobban beilleszkedjenek a társadalom különböző rétegeibe.

A magyar kormány tiltakozásának kapcsán Nikolenko elmondta: távol kellene tartani a politikát ettől a kérdéstől, mert az nagyon nem segít, és nem viszi előre a kapcsolatainkat. „A politika helyett az oktatásban résztvevőkre kellene hagyni annak a kérdését, mi a legjobb útja az átalakításnak” – fogalmazott.

„A magyar kormány a történelem rossz oldalát választotta”

Nikolenko szerint a magyar kormány a kijelentései összhangban vannak az Orosz Föderáció üzeneteivel, amikor az Ukrajna ellen elkövetett agresszióról van szó. Úgy véli: a kabinet nem igazán segíti az Európai Unión belüli egység megszilárdítását, amikor Ukrajna támogatásáról, valamint „a szabadságért és a függetlenségért folytatott küzdelméről van szó”.  A kormány szankcióellenes politikájáról szólva elmondta:

helytelen logika van mögötte. Nem a szankciók ártanak Európának, Európa gazdaságának és az európai emberek jólétének. 

Az orosz agresszió az, ami sérti az ő érdekeiket, beleértve a gazdasági stabilitást. „A probléma gyökeréig érdemes menni, ha meg akarod oldani magát a problémát. A probléma gyökere pedig az orosz agresszió” – hangsúlyozta.

Ez is érdekelheti:  Győzelem néz ki Orbán cseh szövetségesének, lehet, hogy koalíció sem kell hozzá

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarországot, mint az Európai Unió egyik államát orosz szövetségesnek tartja-e, azt válaszolta: „Azt mondanám, a magyar kormány 

Orbán Viktor vezetésével a történelem rossz oldalát választotta Oroszország Ukrajna ellen elkövetett agressziója tekintetében.

A valóság az, hogy mi vagyunk most a pajzs Kelet-Európában, ami megállítja az orosz agressziót. A tény, hogy a magyar városok békében élhetik az életüket, annak köszönhető, amit Ukrajna tesz. És Ukrajna az embereit is feláldozza” – fejtette ki véleményét a szóvivő.

Mandiner

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Ukrán külügyi szóvivő a 444-nek: Orbán Viktor kormánya a történelem rossz oldalát választotta

  1. TE BUNKÓ ŐK NEM UKRÁNOK HANEM MAGYAROK (ESZED ANNYI MINT EGY HANGYÁNAK)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük