Hamarosan: Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban (élő videó)
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrajnának pénzre van szüksége – akár 700 millió dollárt is kaphat az IMF-től

Sikeresen befejezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) missziója tárgyalásait Ukrajnában, ami lehetővé teszi 700 millió dolláros kölcsön folyósítását Kijevnek – közölte az rbc.ua hírportál hétfőn az IMF sajtószóvivői irodájára hivatkozva.

A jelentés szerint az IMF missziós csoportja és az illetékes ukrán szervek megállapodásra jutottak személyzeti szinten a gazdasági, pénzügyi és strukturális politikát illetően, ami elősegíti a Covid-19 által előidézett gazdasági és egészségügyi válság leküzdését a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás megőrzése, a sebezhetőség csökkentése és a privát befektetések előtti akadályok elhárítása mellett.

Mint Ivanna Vlakova-Hollar, az IMF ukrajnai missziójának vezetője elmondta, hogy Ukrajna előtt megnyílik az út, hogy az IMF Végrehajtó Tanácsa megvizsgálja a stand-by (SBA) megállapodás első áttekintését és a program meghosszabbítását célzó kérelmet. „Az első áttekintés befejezése lehetővé teszi mintegy 700 millió dollár kiutalását – emlékeztetett a misszióvezető.

Az IMF missziója 2021. szeptember 21. és október 18. között tárgyalt Ukrajnában.

(vb/rbc.ua) / Karpat.in.ua

Kiemelt kép: Az IMF ukrajnai missziójának új vezetője, Ivanna Vladkova Gollar. Fotó: gov.md/ro

Ez is érdekelheti:  Gyurcsány Ferenc legemlékezetesebb pillanatai (videó)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!