KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Civileket evakuálnak Pakisztánban az indiai csapásmérés idején / Fotó: AFP / Sajjad QAYYUM

Trump szégyennek nevezte India és Pakisztán összecsapását

ENSZ: A világ nem engedheti meg két atomhatalom összecsapását

Az Egyesült Államok elnöke „szégyennek” nevezte az eseményeket, az ENSZ pedig figyelmeztetett: két atomhatalom összecsapása globális kockázatot jelent. India május 6-án este elindította a Szindur-hadműveletet, válaszul az áprilisi kasmíri merényletre. Azóta több támadás is történt, civil áldozatokkal.

India rakétacsapásokat mért pakisztáni célpontokra közép-európai idő szerint május 6-án éjszaka. A különböző oldali híradások szerint akár egy tucat ember is meghalhatott, köztük gyerekek.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón azt mondta:

„Ez szégyen. Most hallottunk róla. Azt remélem, nagyon gyorsan vége lesz.”

Az ENSZ főtitkárának hivatalos közleménye pedig arra figyelmeztetett:

„A világ nem engedheti meg magának, hogy két nukleáris hatalom katonai konfrontációba keveredjen.”

Az amerikai külügyminisztérium közölte: figyelemmel kísérik az eseményeket, de egyelőre nem kívánnak értékelést adni. A Reuters értesülése szerint az USA külügyminisztere, Marco Rubio a múlt héten telefonon egyeztetett India és Pakisztán vezetőivel, de ezek szerint nem sikerült megelőzni az eszkalációt.

Pedig ebben a kérdésben teljes egyetértés volt Moszkva, Peking és Washington között: mindenki csitítani próbálta a feleket.

Civil áldozatok, lelőtt gépek, tüzérségi párbaj

A pakisztáni hadsereg éjfél után nem sokkal azt közölte: legalább három civil meghalt, további tucatnyian megsebesültek. A támadások elektromos állomásokat és egy mecsetet is értek Bahavarpurban és Muzaffarabadban. A halálos áldozatok között gyermek és nő is van.

A pakisztáni légierő állítása szerint két indiai Rafale vadászgépet lelőttek, a hadsereg pedig tüzérségi csapásokat hajtott végre a vitatott Kasmír régióban. Az indiai oldalról a légierő teljes készültségben van, a hadsereg „megfelelően válaszol” – közölték Újdelhiből.

A helyzet a polgári légiforgalmat is megbénította. Pakisztán 48 órás légtérzárat rendelt el, minden járatot töröltek. Észak-Indiában – Dzsammu, Szrinagar és más városok repterein – szintén leállt a forgalom. A Kommerszant tudósítása szerint több orosz járat (Moszkva–Delhi, Moszkva–Phuket) megszakította útját, vagy visszafordult, valószínűleg más légitársaságok is így tettek.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Kihallottam az ukrán elnök szavaiból a fenyegetést, és a magyarokat nem lehet megfenyegetni

India és Pakisztán egymásra mutogat

India május 6-án este jelentette be a Szindur-hadművelet elindítását. Az indiai védelmi minisztérium szerint a hadművelet válasz a pahalgami terrortámadásra, amelyben 26 ember – köztük egy nepáli turista – meghalt. A támadók közül az indiai hatóságok szerint többen pakisztáni állampolgárok voltak.

Az indiai hadsereg közlése szerint kilenc pakisztáni célpontot értek rakétacsapások, kizárólag „terrorista infrastruktúrát”, és nem érintettek katonai létesítményeket. A közlemény hangsúlyozza:

„Az akció célzott, átgondolt és nem eszkaláló jellegű volt. India visszafogottságot tanúsított.”

Pakisztán viszont civil célpontokat ért támadásról beszél, és „szégyenletesnek és gyávának” nevezte az indiai lépést.

„India megkapja a megfelelő választ a megfelelő időben és helyen”

– fogalmazott a pakisztáni hadsereg szóvivője.

 

Nagy Áron – Magyar Hírlap

 

Kiemelt képen: Civileket evakuálnak Pakisztánban az indiai csapásmérés idején / Fotó: AFP / Sajjad QAYYUM

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!