Trump hadbalépést fontolgat Irán ellen
Trump amerikai elnök az Egyesült Államok közvetlen katonai beavatkozását fontolgatja az Izrael által június 13-án megtámadott Irán ellen – jelentette a Magyar Békekör tudósítója amerikai forrásokból, szerdán.
Noha a nemzetbiztonsági tanács korántsem egységes az elnök szándékának megítélésében, Netanjahu izraeli miniszterelnökkel rendszeressé vált telefonbeszélgetései alapján, valamint az amerikai mély állam etnikai kötődésű köreinek sürgetésére, Trump elérkezettnek látja az időt arra, hogy Irán állítólagos, ám semmivel sem bizonyított atombomba-gyártásának ürügyén, leszámoljon Irán jelenlegi vezetésével, és a nyugati szájíznek megfelelő hatalmi váltást kényszerítsen ki az Iszlám Köztársaságban.
Amerikai és izraeli vezető körökben nyíltan is vallják, hogy Irán legfelső vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot annak az iraki Szaddám Huszein elnöknek a sorsára akarják juttatni, akinek országa ellen George W. Bush elnök 2003-ban háborút indított nem létező tömegpusztító fegyverek birtoklása ürügyén, és elfogták, majd 2006-ban egy Irakban lévő amerikai katonai bázison felakasztották Szaddám Huszeint.
Trump mindenkit arra figyelmeztetett, hogy meneküljön el Teheránból
Moszkva komoly aggodalmát fejezte ki az Iránt ért izraeli agresszió, és a máris nyomon követhető amerikai beavatkozás miatt. Gennagyij Gatilov, az Oroszországi Föderáció genfi ENSZ-képviselője révén Moszkva tudatta, hogy a közel-keleti konfliktus alakulását a legrosszabbnak és a legkiszámíthatatlanabbnak tartja. Súlyos következményei lehetnek nemcsak a Közel-Keletre, hanem az egész világra nézve is – hangzott el Genfben.
A New York Times értesülése szerint Amerika nagy erejű bunkerromboló bombával tervezi megsemmisíteni Irán mélyen föld alá rejtett dúsított urániumát. A Massive Ordnance Penetrator (GBU-57) elnevezésű 13.700 kilós bombát B-2 gép segítségével juttatnák a fordowi célba. Ilyen géppel Izrael nem rendelkezik.
Tekintettel az izraeli-amerikai tervekre, köztük a személyének likvidálására vonatkozó tervre, Ali Hámenei ajatolla kijelentette: „A csata elkezdődött”. Irán legfelső vezetője az iráni forradalmi gárdára ruházta az azonnali intézkedést követelő döntések jogát.
Washington, Genf, Teherán, 2025. június 18. szerda (MB)