Trianonra emlékezni nem pártpolitikai kérdés! – Nyílt levél Budaörs polgármesterének

Wittinghoff Tamás részérepolgarmester@budaors.hu

Polgármester! Képviselők!

Levelem éppen úgy nyilvános, mint Magyarországon minden önkormányzati képviselőtestületi ülés.
Nem kívánom tovább is zaklatni, de véleményemhez alkotmányos jogom van és ezzel a jogommal élni is kívánok. Címük nyilvános helyről való, tehát kénytelenek fogadni levelem. Bár ez bizonyára nem találkozik tetszésükkel.

Kit képviselnek?
Találtam az interneten egy filmfelvételt, amivel szembesíteni kívánom.
Szeretném tudtára adni, sokan nem képesek azonosulni véleményével, illetve a szereplők véleményével. Előbbi mondatom diszkréten kíméletes a felvételen látható szereplőkkel kapcsolatban.

Ez a felvétel a következő linken tekinthető meg:

Magyargyűlölet Budaörsön

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=jgMvD-BoQns&feature=player_embedded]

Minden indulat nélkül, mert az elhangzottak önökkel kapcsolatban az indulatot az érzelmi fényűzések közé sorolná, idézek a csillagvonal alatt egy rendkívül közismert, megrázó verset.

Továbbá szeretném felhívni figyelmüket az általános iskolai tankönyvekben az 1867-es kiegyezés alapos tanulmányozására. Azokból az írásokból napnál világosabban kiderül, hogy abban az államalakulatban, amibe országunkat kényszerítették, Magyarországnak, nem létezett önálló pénzügyi, külügyi és hadügyi döntésjoga. Hova tovább képviselete sem létezett az említett közintézményekben Bécsben.
Ezért a XXI. Században azt állítani, hogy aki a trianoni tragédiának kíván helyi emlékművet állítani, az nem megengedhető indulatokat szítana, legkevesebb súlyos ismerethiányra vall.

Magyarország az I. Világháborúba nem önként lépett be, ám rajtunk verték el a port.
Esetleg felkészültségük kiegészítését célozva ajánlanám Lord Rothermer 1924-ben kelt cikkét. Ez az „Igazságot Magyarországnak!” címmel jelent meg. Ő egyébként a Britt Királyi Törvényhozás Felsőházának tagja volt. Ugye emlékeznek?

Hozzá kell tennem, ennek a nagyszerű gondolkodású embernek a hálás utókor egy szökőkutat is szentelt Justitia szobrával a józsefvárosi Szabó Ervin téren, mely kút egyik éke immár két esztendeje ismét az említett férfi dombor oldalprofilja – közadakozásból.

Trianonra emlékezni nem pártpolitikai kérdés! Ez egy nem vitatható tény.
Budapestiként erősen elcsodálkozom azon, hogy milyen sok időt áldoznak az adófizetők keservesen kiizzadott adóforintjaiból megideológizálni egy tarthatatlan történelmietlen szemléletből eredő szűklátókört sugalló-elváró, mi több elvártató döntésnek.

Végezetül egyetlen következtetésre talán futja figyelmükből.
Mintha egy másik bolygón nevelkedtek volna.
Higgyék el, egyre többeknek úgy tűnik!

Lengyel Károly
karolyorama@gmail.com
Adjon az Isten szebb magyar Jövőt!

Politikai irányultságukkal kapcsolatban csupán egy televíziós bejátszás közkézen forgó részletét ajánlom figyelmükbe. Ezt az elhíresült mondatot 2008. március 9-én este a budapesti Deák téren mondta Horn Gábor Kóka Jánosnak. Mosdatlan lényegretörése miatt alig hinném, hogy ezt ismételni kellene!
Pedig ilyen és hasonló tetteik miatt borítékolom sokszor és egyre gyakrabban, minden politikai témában kénytelenek lesznek hallani.

************************************************************
Sajó Sándor:
Magyar ének 1919-ben
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén ;
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom…
Mivé tettétek az én szép hazámat ?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar :
A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar ;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem :
Magyarnak lennem mért ily csúf halál ?
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít !
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok !
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad ;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat :
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha !
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék :
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog :
Magyar vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más, inkább meghalok !
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull :
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe :
El innen rablók, – ez az én hazám !
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom ;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt :
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kékl Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar !
Nemzeti InternetFigyelő