Történelmi esély

Nem szeretem, hogy forradalmi választásokról beszélnek manapság. Nem szeretem, mert a magyar nemzet forradalmai mindig vérfürdővel, megtorlással, pusztulással és pusztítással végződtek. A magyar nemzet bármily büszke is, soha, egyetlen forradalmat nem nyert meg. Soha egyetlen merész gondolatát nem tudta megvalósítani, mert árulókkal volt tele, pénzsóvár, hazátlan senkik vitték zátonyra a jó, nemzetépítő gondolatokat, cselekedeteket. Soha nem volt egység, soha nem volt kart-karba öltött összefogás. S, ha egyszer-egyszer előfordult is efféle, nem tartott soká, mert az érdekek, a személyes előnyök mindet felülírtak.

2010 ismét egy olyan időszak, amelyben – bár nem teljesen önzetlenül és a hazaszeretet által vezérelve – egység látszik kialakulni a nemzetben. Történelmi lehetőséget kapott egy párt, amely a magyarság túlnyomó többségének akarata szerint a parlamenti többséget, mi több, kétharmadot szerezhetett meg. Ez olyan esély, amely nagyon ritka Európában, s még ritkább a magyar nemzet történetében. De miért is írom, hogy nem teljesen önzetlen ez a hatalmas összefogás? Nos, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy mindaddig, amíg a magyart békén hagyják saját tulajdonában, s némi szabadsága is van (utazás, szólás, véleményalkotás etc…), addig csendben tűr, esetleg a kocsmában – politikai helyzettől függően – halkan vagy fennhangon protestál, de az utcára nem megy ki, s inkább hagyja a hatalomban azokat, akik ellen beszél, semmint új erőt, új pártot juttatna az ország élére.

Ez változott most. Az ok Gyurcsány Ferenc és az MSZP-SZDSZ nemzetnyomorító, leszegényítő, nemzetietlen – hazaáruló – politikája. Az a politika, amely a lopást, a bűnözést kormányszinten is legalizálta, amely az igazságszolgáltatásból és a rendőrségből politikai elnyomószervezetet csinált, amely az egyházakat semmibe vette, és alaposan beleturkált az állampolgárok filléreket rejtő zsebébe. Magyarország e politika következtében egy súlytalan, lenézett és megalázott állammá vált világszerte, ami minden magyar állampolgárra árnyékot vetett. A kommunista „érték”-rend az utóbbi nyolc évben csúcsosodott ki, annak minden aljasságával és embertelenségével, hazaárulásával és rablásával, s az ebben megbúvó mérhetetlen primitívségével. Persze elgondolkodhatunk azon, hogy az úgynevezett értelmiség – főrendőrök, bírók, ügyészek, akadémikusok, tanárok etc… – miért és hogyan váltak e sunyi és gátlástalan söpredék kiszolgálójává… A lényeg azonban az, hogy a népnek elege lett, és váltott. Magyarán: – nem a Fidesz nyerte meg, hanem az MSZP vesztette el a választásokat. És ez nagy különbség. A Fideszre akkora nyomás nehezedik ma, amilyen kevés pártra nehezedett eddig az írott magyar történelem során. Hiszen nemzeti pártként úgy kell szolgálnia a hazát, és a magyar népet – bárhol éljen is az a világon -, hogy megfeleljen a világpolitikának, egyensúlyt tartson a külkapcsolatokban, újraélessze a nemzeti tudatot a mára drámai mélységekben lévő anyaországiakban, s a kultúra iránti igényt ismét felkeltse a fiatalságban. Hihetetlen és meghatározhatatlan bölcsesség és energia kell mindehhez. Ha pedig ennek a kihívásnak nem tud eleget tenni az új magyar kormány, és a kétharmados párt, akkor nem csak az ő irántuk táplált bizalom válik semmivé, de Magyarország és a magyar nemzet egyszer és mindenkorra a megsemmisülés visszafordíthatatlan útjára lép.

Mi következik ebből? Az, amit húsz éve írtam le Antalléknak mintegy figyelmeztetésül: – nemzeti keresztény „diktatúrát” kell bevezetni, hiszen egy embertelen és gyilkos diktatúra után nem lehet úgynevezett „demokráciáról” beszélni. Sajnos igazam lett, mert húsz évet lopott el még az addig elrabolt 45-ön kívül az ostoba söpredék minden magyar életéből, lehetőségeiből, Antall szűklátókörű, mindenkit lenéző és mások, más nemzetek igényeihez túlalkalmazkodó politikája miatt.

Mi a legfontosabb tehát ma, amikor egy párt kétharmados többséggel rendelkezik a magyar parlamentben? Elsősorban a határozottság, a tekintély visszaállítása, amelyet ki kell vívni. Az első lépések remekül sikerültek, hiszen látható és tapintható a hangnemváltás az ódon falak között. Nemzeti egység látszik megvalósulni számos olyan témában, amelyekről eddig a kommunista söpredék hallani sem akart, illetve e kérdésekben hazudozva, aljas rágalmakkal tűzdelve szembe ment a nemzet akaratával, igényével.

Régi-új irányokat határozott meg az új hatalom, amely irányok és elképzelések egytől egyig a nemzet javát, az összetartozást szolgálják. Vannak ellenvélemények, hangoskodók, mindenben hibát és ellenséget látók, de aki ma bármilyen módon nekitámad erő és belátás nélkül az új hatalom céljainak, aki hangulatot kelt a kétharmados többségű nemzeti párt ellen, az folytatja azt a hazaárulást, amelyet a kommunista-liberális söpredék cselekedett 65 éven keresztül. Nem tévedés, liberálist írok, hiszen ha a liberális pártok tagságát és vezetőit górcső alá tesszük, láthatóvá válik, hogy többségük az ÁVH-s, kommunista gyilkosok leszármazottja, akik az anyatejjel szívták magukba a hazaárulást, a magyargyűlöletet, az értékek lábbal taposását. Akik tehát bármilyen színben támadnak ma, amikor a legnehezebb lépéseket kell megtennie az új – és a nép által választott – hatalomnak, azok a magyar nemzet ellen lépnek, cselekszenek. A megmaradás és fejlődés, a talpra állás és az erős magyar nemzet kialakulása ellen lázadoznak. Nem jobbak Gyurcsánynál és bűnöző párttársainál.

A kétharmados győzelem tehát hatalmas lehetőség Magyarország, a Kárpát-medence és az egész nemzet számára. Ugyanakkor a részletek e kérdést illetően is veszélyeket hordoznak. Apró cseppekből lesz a zápor, mondja a latin szállóige. Az új hatalom tehát nem hagyhat semmit figyelmen kívül, s minden nemzeti, emberi és kulturális ügyre egyformán nagy figyelmet kell fordítania.  S itt mindjárt megjegyeznék egy számomra nagyon fontos dolgot:  – az új miniszterek meghallgatásán, amikor a kultúra minisztériumának várományosát hallgatta meg a grémium, szó volt mindenről, ami e minisztérium felelőssége, a sportig bezárólag. Azonban egy téma kimaradt – mert a kérdezőkből is már hiányzik! -: a művészeti oktatás, és az általános iskolai ének-zeneoktatás, amelynek óraszámát úgy negyven éve csökkentette le az akkori ország romboló csőcselék, Acél elvtárs javaslatára. Ma, amikor e csökkenés ellenére is zenei nagyhatalom vagyunk, újra kell gondolni a művészeti és zenei oktatás rendszerét, annak lehetőségeit és általános iskolai alkalmazását. Ugyanis a gyermeki lélek és a klasszikus zene oly harmonikusan válik eggyé egy jó pedagógus óráin, mint Bach orgonamuzsikája és a lipcsei Tamás-templom. A gyermeki lélek a zenét issza, a népzene pedig génjeiből fakadóan életerőt, a hazaszeretet és a nemzeti hovatartozás tudatát határozza meg egy életre. És bár kicsinek látszik az ügy, mégis a legmeghatározóbb annak a minisztériumnak a munkáját illetően, amelynek várományosa a sok kérdésre ugyan megválaszolt, jól és elfogadhatóan, de a magyar gregorián, Tinódi Lantos Sebestyén, Hg. Esterházy Pál, Erkel, Liszt, Kodály, Bartók, Werner Alajos, Tamás G. Alajos, Kurtág György és Szörényi Levente hazájában senki nem szólt az ellopott zeneoktatás visszaadásáról… És ez egy rés az új kormány várfalán, amelyen minden jó politikai intézkedés „elfolyhat”, s amely rés bizony tátongó barlangbejárattá növekedhet. Mert a legfontosabbról, az ifjúság lelkének, a zenén keresztül való nemessé és magyarrá neveléséről nem esett szó! Ha a sportról, mint problémás ügyről szó volt, akkor figyelmeztetek ismét, mint tettem húsz esztendeje is: – az ép testben ép lélek mondás csak akkor érvényes, ha mindkettőnek megadjuk azt amitől ép és erős lesz.

S hány efféle lyuk tátong még az új kormány programjának falán? Nem tudjuk, de aki érez bármilyen hiányt, az szeretettel és alázattal igyekezzék közölni, figyelmeztetni – hátha meghallgatást nyer. Mert ha elcsordogál a jó, s a rések egyre nagyobbra nyílnak, akkor a kormányzás belebukik, a célok semmivé foszlanak, a magyar nemzet pedig – mint mondtam – megsemmisül. Ugyanis a nagy lehetőségben ott a még nagyobb bukás esélye is. És az végzetes.

Mindezt miért is írom, Kedves Olvasónk? Mert figyelmeztetni szeretnék arra, hogy mivel tudja minden ember a maga helyén és a maga tudásával segíteni a nemzeti kormány munkáját, a saját és gyermekei jövőjét. Szeretettel és alázattal. A nemzet iránti alázattal és elkötelezettséggel. Ugyanis nem a zsebünk telítettsége a lényeges ma, hanem a megmaradásunk biztosítéka. Megmaradni azonban csak szeretettel, hittel és odaadással lehet. Dobó vagy Rákóczi sem azon meditáltak, hogy mennyit kapnak a csatákban való részvételért, hanem tették a dolgukat. Zadravecz István ferences püspök sem az apanázsért prédikált és erősítette magyar nemzetét, és a trianoni határok megsemmisülésében való hitet egyszerű ferences habitusában, hanem azért, mert Istentől kapott talentumait arra használta, amire kapta. Istent és hazát kellett szolgálnia, és akart is szolgálni. És isten útjai kifürkészhetetlenek. Az új nemzeti erő arra is lehetőséget kapott, hogy egykori bűnét varázsütésre jóvátehesse. Akik kivonultak 1990-ben a trianoni megemlékezéskor a parlamenti ülésteremből, ma ők adhatták meg a kettős állampolgárságot a határon túli magyarságnak. Mi ez, ha nem isteni lehetőség, a kegyelem megnyilvánulása? Hiszen ezek után már senki nem tehet szemrehányást az 1990-es botor cselekedet miatt.

Öröm manapság, hogy valós egységbe kovácsolódott a nemzet, ám ez az egység még drámaian törékeny. Nem kipróbált, és labilis. A lehetőség megvan, az akarat szintén. Ami lényeges, hogy hitünk is a helyén legyen. Az a tántoríthatatlan istenhit, az a keresztény remény és szeretet, amelynek Krisztus parancsai, ránk hagyott tanítása a fundamentuma. Mert Isten nélkül nincs megmaradás, nincs jövő és nincs lehetőség. S mindezt a szeretet tarja egyben. Az a szeretet, amely egymás iránt, a magyar nemzet iránt, és az emberiség iránt nyilvánul meg és kapcsol össze Istennel. A másik fontos és lényeges elem az alázat, amit nem szabad összetéveszteni a meghunyászkodással, a félreállással. Az alázatos szolgálat, egy szeretettel teljes szolgálat, amely teljesen kizárja az önös érdeket, és csak a közösség, a nemzet érdekeit tartja szem előtt. Hívő embernél imával párosul…

„Figyelmeztető” cikkem végére tartogattam egy csodálatos reggeli imát, amely a „nemzet reggelén” épp olyan aktuális, mint az egyes ember napkezdetekor. Hiszen minden nap új lehetőségekkel és reményekkel van tele Isten által. A választások után a nemzet is új reményekkel és lehetőségekkel élhet, ha akar, ha hisz benne, és ha tud.

Ragyogva fénylik már a nap,Az úrhoz szálljon énekünk, Hogy minden ártót űzzön el, Járjon ma mindenütt velünk. Nyelvünket fogja fékre ma, Ne szóljon rút, pereg szava,Szemünket védőn óvja meg,A hívságot hogy ne lássa meg. Lakjék szívünkben tisztaság,Távozzék minden dőreség,A testnek dölyfét törje meg, Étel, s italban hősi fék! Hogy majd a nap ha távozott,S az óra újra éjt hozott, Lemondásunk szent énekeLegyen az Úr dicsérete. Dicsérjük az örök Atyát, Dicsérjük egyszülött Fiát,S a Szentlelket vigasztalót,Most és örök időkön át! Amen Stoffán Györgywww.hazater.huNemzeti InternetFigyelő