Tőkés László hivatalos állásfoglalása a válásával kapcsolatosan
A válásával kapcsolatos érdeklődés nyomán Tőkés László a következőket közölte írásban:
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A válásomra vonatkozó kérdésükre válaszképpen a következőket tartom szükségesnek közölni: minekutána a tavaly decemberben feleségem elhagyott, és otthonunkból elköltözött, egy héttel ezelőtt beadta a válópert. Mivel ezen a helyzeten nem tudtam változtatni, döntését kénytelen vagyok tudomásul venni és tiszteletben tartani.
Család- és gyermekszerető emberként életem legnagyobb próbatételeként és válságaként élem meg a történteket. Mivel a nyilvánvaló politikai ártó szándéktól, illetve a bulvársajtótól védeni akarom magunkat, továbbá drága gyermekeimet is óvni szeretném, az ügy további részleteibe nem avatom be a nyilvánosságot.
Munkámnak és hivatásomnak a továbbiakban is megpróbálok töretlenül eleget tenni.
Budapest, 2010. március 29.
Tőkés László
EP-képviselő
(forrás: Erdély ma, http://erdely.ma/dokumentum.php?id=66894)