KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Több mint 6 ezer ukrán katonát kerítettek be Kurszkban

Az illegitim ukrán elnök úgy tűnik, mégiscsak mutat hajlandóságot arra, hogy végre tárgyaljon az oroszokkal.

Erre persze több oka is van – függetlenül attól, hogy a végeredmény mindenképpen bukásának felgyorsulását jelenti, amit természetesen igyekszik elkerülni -, nem csupán a február 28-i affér a Fehér Házban, hanem az orosz erők egyre gyorsabb előretörése valamennyi frontszakaszon.

Sőt, Oroszország mindinkább fokozza a katonai nyomást Ukrajnára, miközben az eddig Kijevnek érkező támogatások szép lassan elakadnak. Az ukránok közben próbálkoznak ellentámadásokkal, de tudjuk, hogy ezek a pillanatnyi fellángolások csak arra jók, hogy még több ember pusztuljon el a fronton, teljesen értelmetlenül. Mindezekről bővebben is beszámolt aktuális fronthelyzeti jelentéseiben Tamás a Krímből.

 

Készítette: Magyar B. Tamás (Tamás a Krímből)

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Háború vagy béke – Kettészakadt az Európai Unió

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!