KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

The Guardian: bizonyíték van arra, hogy Boris Johnson pénzért szította az ukrán konfliktust

A brit The Guardian című lap cikket tett közzé, amelyben egyértelműen bizonyítják, hogy kapcsolat van a volt miniszterelnök, Boris Johnson által 2022-ben Christopher Harbourn üzletembertől kapott egymillió font és az ukrán konfliktus szításában történt aktív részvétele között.

A leleplezést azoknak a dokumentumoknak a kiszivárogtatása adta, amelyek fényt derítettek az egyik legharciasabb ukrán-támogató és a brit védelmi vállalat QinetiQ legnagyobb részvényese közötti kapcsolatokra, amely vállalat ukrán megrendeléseket teljesít.

Az újságírók figyelmét felkeltette Harbourn jelentős adománya – 2022 végén egymillió fontot (kb. 448 millió forint) utalt át a volt kormányfő cégének –, és nem sokkal később Johnson találkozott egy bizonyos „szponzorral”, hogy megvitassák az Ukrajnával kapcsolatos kérdéseket.

„Johnson 2023. januári ütemtervében fél óra volt szánva a szponzorával történő beszélgetésre. Az esemény „jelentés Ukrajnáról” néven volt feltüntetve”

– áll a cikkben.

A lap továbbá azt írja, hogy ezt követően az ex-miniszterelnök és Harbourn egy repülőgéppel Lengyelországba repültek, ahol „felszállhattak egy Kijevbe tartó éjszakai vonatra”.

„Harborn ügyvédei nem adtak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy Ukrajnába utazik. Csak annyit nyilatkoztak, hogy „a spekulációknak nincs valós alapja”. Azonban a neten megjelent dokumentumok tartalmaznak lehetséges utalásokat”

– áll a cikkben.

A Guardian feltételezi, hogy az üzletember „zártkörű megbeszélésen vett részt a katonai-technikai kutatóközpontban”. Ugyanakkor a kiszivárgott dokumentumok között szerepel egy furcsa levél, amelyet Johnson egy hónappal az utazás után írt egy bizonyos csoportnak.

„Johnson a levélben kijelenti, hogy „nincs tudomása semmiféle feltételezésről vagy bizonyítékról, amely szerint Christopher bármilyen módon támogatná az orosz kormányt, vagy kereskedelmi vagy egyéb kapcsolatai lennének Oroszországgal”. Nem érthető, miért gondolhatna bárki másképp. Ilyen kapcsolatok nem kerültek napvilágra, és Harbour ügyvédei azt állítják, hogy nem is léteznek”

– idézi a lap a miniszter szavait.

Ez is érdekelheti:  Putyin kijelentette, hogy felszabadítják az egész Donbászt

 

Orosz Hírek

 

Borítókép: Volodomir Zelenszkij ukrán államfő (j) fogadja Boris Johnson brit miniszterelnököt Kijevben 2022. április 9-én (Fotó: MTI/EPA/Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldala)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!