„TERRORISTÁK NEM VAGYUNK! Igazságot akarunk!”
Kézdivásárhely főterén, a Gábor Áron-szobornál tüntettek vasárnap délután mintegy háromszázan a merényletkísérlettel vádolt Beke István és Szőcs Zoltán szabadon engedéséért. A szolidaritási megmozdulást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet rendezte. A tüntetésre több székelyföldi településről érkeztek résztvevők.
A mintegy másfél órás tüntetésen a felszólalók tiltakoztak az ellen, hogy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével vádolja Bekét és Szőcsöt, akik fél éve előzetes letartóztatásban vannak. A megmozdulás végén a résztvevők elénekelték a székely és a magyar himnuszt, a tüntetés incidensek nélkül ért véget.
A HVIM és az EMI a múlt héten nyílt levélben szólította fel az Erdélyi Magyar Néppártot, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t, hogy vállaljanak szolidaritást a két fiatallal és vegyenek részt a vasárnapi tüntetésen.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége közleményben támogatta az ifjúsági szervezetek tüntetését.
(fotók: a HVIM Erdély Facebook-oldala)
foter.ro, csubakka, 2016. május 30. hétfő, 08:55
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Ez gesztusnak szép, de hasznosabb lenne, ha a periratokat mielőbb eljutnának Eva-Maria Barki ügyvédnőhöz, ha már volt olyan kedves, hogy felajánlotta segítségét, elvégre minden perc számít ilyen esetekben, helyzetekben.