KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen a kazanyi BRICS-csúcson résztvevő országok vezetői

Tamás a Krímből: Egy világrendszerváltás margójára…

2024 október 22-24… ezt a dátumot néhány év múlva a világ történelemkönyvei kiemelt fejezetben fogják tárgyalni.

Ezeken a napokon vált ugyanis világossá, hogy olyan mélységű és nagyságrendű politikai-, gazdasági- és kulturális változásra 1944, vagyis Bretton Woods óta nem volt példa, mint amiről ekkor, az oroszországi Kazanyban a világ keleti és déli vezetői megállapodtak.

Nagyon sok szegmensében még az akkori történések sem voltak olyan mélyrehatóak, amelyek a BRICS intézményesülésének kiszélesedéséből adódóan a következő években látni fogunk.

Bretton Woods ugyanis bár újra osztotta a lapokat a világ szerveződésének tekintetében, de ezt úgy tette meg, hogy közben nem változott meg a Nyugat vezető szerepe, sőt, bizonyos tekintetben még erősödött is.

A mostani átalakulás azonban úgy történik meg, hogy a nyugati pénzpiaci tengely súlya folyamatosan csökken és ezáltal az ugyanakkor nagyobb és jobban menedzselhető erőforrásokkal rendelkező Kelet és Dél államai átveszik a geopolitikai vezető szerepet is. Hogy a Kelet ezáltal egyeduralkodóvá és monopol helyzetűvé válna a jövőben? Azt kötve hiszem, mivel nem is ez a célja! A multipoláris világrend kialakulása ugyanakkor egy erő BRICS esetében egyfajta bipolaritást fog eredményezni, egészen egyszerűen azért, mert másnak nem lesz helye a sakktáblán.

Jó, jó, de volt már ilyen, elég csak az USA-Szovjetunió helyzetére gondolni. Mi lenne most a különbség? Akkor is győzött végül az USA, hiszen a Szovjetunió összeomlott és az egyedüli szuperhatalom Washington maradt. A különbség kérem szépen óriási!

A BRICS hatalmas előnye és ezzel együtt erőteljes vonzalmat is ez ébreszt irányába az államok és a társadalmak részéről, hogy a fejlődése nem expanzív, sokkal inkább természetes. Nincsenek ideológiai korlátai, nem kell kommunistának vagy vadkapitalistának lenned, vagy azzá válnod, ha csatlakozni akarsz.

Nem nyomja rá az államokra az elképzeléseit, nem diktál, nem szól bele a belpolitikádba, a vallásodba, nem határozza meg, hogy hogyan élj, nem akar dönteni helyetted, feletted.

Ez is érdekelheti:  Több mint 26 millióan voksoltak idáig a korai szavazáson az Egyesült Államokban, működhet Donald Trump stratégiája

Az egész konstrukció más mint amihez a hidegháború alatt hozzászoktunk, amikor sok esetben minden erőből ment…

Ez az elgondolás, amely nem csak beszéd, hanem a szervezet végrehajtásának rendszerében is megmutatkozik, ahogy eredményeiben is, egy olyan soft-power erőt jelent a BRICS számára, amely eleddig minden megtépázottsága ellenére a Nyugati blokk fegyvertáskájában lapult. Ki merem jelenteni, hogy globális dél politikai és gazdasági elitjeinél a BRICS immáron nagyobb és erőteljesebb soft-power hatással bír, mint Nyugat. Miből látszik ez? Abból, hogy a Nyugat minden ellenkezése ellenére, immáron 70 érdeklődő állam van a BRICS iránt és az eddig EU integrációra törekedő Szerbia és Törökország nyilvánvaló bizonyságát adta annak, hogy szívesebben csatlakozna a BRICS államokhoz, mint a brüsszeli blokkhoz.

A Nyugat ereje csökken és megmaradó erőforrásait is sokkal inkább úgy használja fel, mint az a gyermek, akinek a játékautójának hátsó kereke kitört és ahelyett, hogy megjavítaná azt, hogy próbálná megérteni hogy történhetett ez és mi a megoldás, ő sértődötten földhöz vágja az egészet és duzzogva beül a sötét sarokba…

A többi gyerek ugyanakkor játszik tovább mellette és ő egyre inkább kívülállóként jelenik meg a közösségben.

A Nyugat önszántából ült be a sarokba és onnan kiabál és szitkozódik, önhittségében pedig nem veszi észre, hogy a többiek már nem is foglalkoznak vele…

Tamás a Krímből

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük