Szükséges-e a külhoni magyarok támogatása?

„Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!” (Széchenyi István)                                                                  

         Nem kevés azok száma, akik elégedetlenkednek azzal, hogy a magyar kormány végre lehetővé tette: a külhoni magyarok   egyszerűsített eljárással megkaphatják a magyar állampolgárságot és jelentős támogatásban részesülhetnek. Ennek erkölcsi, politikai jelentőségét/értékét lehetetlen túlbecsülni.

           Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy a magyar állam kisegíti az önhibájukon kívül koldusbotra jutott, főleg kárpátaljai testvéreit. De nézzük a kérdés másik oldalát. A sokmilliós segélyeknek más, jelentősebb   rendeltetése is van. Milliószor fontosabb, mint az a viszonylag elenyésző összeg, amit a Kárpátalján élő több száz, de akár néhány ezer külhoni MAGYAR nyugdíjasnak folyósítanak, illetve egészségügyi ellátásukra fordítanak. A cél, amelynek megvalósítására BÁRMILYEN áldozatot meghozhatunk, aminek az ára FELBECSÜLHETETLEN:   magyar földünk megőrzése, a Kárpátalja (ne feledjük: itt kezdődik Magyarország!!!) elmagyartalanításának meggátolása. Hisz ennek köszönhetően sok család akár szűkebb anyagi körülmények között, de mégis otthon marad. Az már más lapra tartozik, hogy ezeket a segélyeket az intézmények milyen effektíven használják fel, milyen összegeket milyen célokra/témákra fordítanak, mennyi pénzt herdálnak el, esetleg mennyit nyúlnak le…, a segélyeket milyen igazságosan osztják szét.

       Sokan megfeledkeznek arról, vagy fel sem fogják, hogy a Kárpátaljai magyarok önhibájukon kívül lettek szovjet és önakaratuk ellenére most ukrán, az erdélyi magyarok pedig román állampolgárok. Fogalmuk sincs arról, mit jelent kisebbségben élni és megmaradni magyarnak! Ennek ellenére a kárpátaljai magyarokat sértően leukránozzák, az erdélyieket – lerománozzák…

         Közel 120 ezer ukrán állampolgár megkapta a magyar állampolgárságot, . Sajnálatos tény , hogy ezek jelentős része ukrán nemzetiségű, akik nem is beszélik a nyelvünket. Közülük nem kevesen jogtalanul kiügyeskedték a juttatásokat is. Abban, hogy gyarapodtak az „álmagyar állampolgárok”, vétkesek a hatóságok, amelyek képtelenek kiszűrni a nem igazi „kettős állampolgárokat”, és most túlbuzgóan vonják meg a törvényesen folyósított nyugdíjakat a kétlaki Igazmagyaroktól is, követelvén, hogy költözzenek át végleg Magyarországra. Ezzel elindítanak egy újabb bevándorlási hullámot, és magyartalanítják az idegen államok által bitorolt ősmagyar földet, mindörökké lemondva róluk.!!! Érdekes, ha a kormány képes biztosítani az idegen élősködő, ellenséges muszlim bevándorlók százezreinek napi közel 5000 (!) forintot plusz még sok kedvezményt, miért sajnálja a sajátjaitól azt a néhány garast?! Igaz, hogy az EU részben kompenzálja ez irányú kiadásainkat. De ha hajlandó áldozni a vadidegen haszontalan élősködőkre, akikhez semmi köze, akkor kutyakötelessége nagyobb összegeket utalni a külhoni magyarok részére. Hisz siralmas helyzetükért 100%-ban vétkes Európa. Miért hallgatjuk el ez igazságos követelményeinket?! Mitől, kitől, meddig fogunk félni?

     Vajon miért hangoztatja nem egy felelős magyarországi kormánytag, politikus, újságíró, hogy az ukrán törvény tiltja a kettős állampolgárságot, aminek következtében igen sok kárpátaljai magyar bár nagyon is kívánná, de fél felvenni. Talán így akarják csökkenteni a magyar állampolgárok számát? Keserű észrevételem, hogy az ukránok nem félnek, sőt dicsekednek is ügyességükkel – a kettős állampolgárságukkal. Felelősségem teljes tudatában kijelentem: az ukrán törvények NEM TILTJÁK az ukránok TÖBB állampolgárságát.

       .(Itt zárójelben megjegyzem, hogy szinte mindegyik kettősállampolgár rendelkezik magyar lakcimkártyával. Minden országban a nyugdijasoknak jogában áll akár hosszabb időre kűlföldre települni. Ez esetben nem vonják meg tőle a nyugdiját, hanem utána kűldik az új cimére, vagy az új külföldi bankszámlájára. Mi vajon miért nem követjük e szabályt? Vagy nálunk dívik a diszkrimináció az állampolgársági téren?!)                                     

Olvasói levél: Kövér György,  Kárpátalja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)