KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Szijjártó Péter külügyminiszter / Fotó: screenshot

Szijjártó Péter: Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen

Nyugat-Európában komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, de a háborúpárti politika folytatása súlyos károkat okozna a kontinens számára, ezért a magyar kormány, amely immáron tizenöt éve olyan politikát folytat, mint most az amerikai elnök, ezt élesen ellenzi – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott megbeszélése előtt, hogy Magyarország tizenöt éve folytat migrációellenes, családpárti, békepárti, konzervatív, patrióta, a nemzeti érdekek érvényesítésére koncentráló politikát, olyat, mint amilyet Donald Trump elnök is ígért az Egyesült Államoknak.„Tehát mi tizenöt éve vagyunk Trump” – fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy hazánk három éve él az ukrajnai háború szomszédságában és árnyékában, s három éve szembesül annak a drámai hatásaival.„Úgyhogy ha van olyan ország, amely érdekelt Donald Trump sikerében, amely érdekelt a jelenlegi amerikai kormány sikerében, ha van olyan ország, amely érdekelt abban, hogy létrejöjjön egy nagy amerikai-orosz megállapodás (…), akkor azok mi vagyunk” – mondta.

„Ugyanakkor az jól látszik, hogy Európa nyugati felében egy nagyon komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen alapvetően. Persze a béke ellen is, de a háború csak egy apropója a Donald Trump-ellenes szervezkedésnek”

– vélekedett.

Majd kifejtette, hogy vasárnap Londonban tartották ezek az országok a legutóbbi gyűlésüket, amelyen úgy döntöttek, hogy a háborút Ukrajnának folytatnia kell.

„Ez nagyon rossz, ez nagyon veszélyes, ez egy hatalmas hiba, hiszen ha a háború folytatódik, akkor még többen fognak meghalni, még nagyobb pusztítás lesz, illetve még tovább tart az eszkaláció veszélye”

– figyelmeztetett.

Jó hírnek nevezte mindazonáltal, hogy a korábbiakkal szemben csak Brüsszel akar továbbra is háborút, Washington már nem, így Magyarországnak is sokkal könnyebb lesz kimaradnia a konfliktusból.

„A háború nagyon sok rossz dolgot hozott. Érezzük otthon mindannyian a gazdasági következményeit, az áremelkedéseket, a szankciók hatásait az energiaárakban és így tovább. Szóval a háború nagyon sok rossz dolgot hozott, de ahogy elmegy a háború, úgy el is viszi ezeket”

– húzta alá.

Ez is érdekelheti:  Az USA Fiatal Republikánusok Szövetsége: Szisztematikusan üldözik az Ukrán Ortodox Egyházat

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a háborúpárti európaiak elkeseredett erőfeszítéseket tesznek annak céljából, hogy megtörjék Donald Trump erőfeszítéseit, ha pedig ez nem sikerül, akkor ők maguk tovább finanszírozzák a harcok folytatását.

Kiemelte azonban, hogy a kontinens gazdasági állapotát és katonai kapacitásait tekintve nem reális az, hogy Európa erre képes lenne hosszú távon a saját érdekei drámai megsértése nélkül.

„Én azt gondolom, hogy ha Európa ezen az úton marad, az európai háborúpárti politikusok továbbviszik ezt a politikát, akkor annak Európa elképesztő kárát fogja látni”

– szögezte le.

„Az biztos, hogy az európai emberek békét akarnak. Itt a kérdés csupán az, hogy a liberális, háborúpárti európai vezetők mikor értik meg, hogy mit akarnak az emberek”

– fűzte hozzá.

A miniszter arra is kitért, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokban „aranykor” jött el, a két kormányzat közötti viszony „a lehető legnagyobb mértékű bizalmon” alapszik, amit jól mutat az is, hogy a két héttel ezelőtt Szaúd-Arábiában tartott amerikai-orosz tárgyalásokat követően az Egyesült Államok Európáért felelős államtitkára egyből Budapestre utazott, hogy tájékoztatást nyújtson a történtekről, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója pedig másnap őt magát fogadta a Fehér Házban.

Emellett szavai szerint az utóbbi hetekben több nagy amerikai beruházást is be tudtak jelenteni, vagyis a kétoldalú gazdasági együttműködés is „aranykor” előtt áll.

„Remélem, hogy mindazokat a kérdéseket majd át tudjuk tekinteni itt, amelyek a Biden-adminisztráció politikai bosszúból hozott döntései miatt álltak elő”

– összegzett.

 

Kiemelt képen: Szijjártó Péter külügyminiszter / Fotó: screenshot

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!