KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Washington, 2025. március 4. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Marco Rubio amerikai külügyminiszter (j) találkozója Washingtonban 2025. március 4-én. MTI/KKM

Szijjártó Péter: az amerikai kormány abszolút nyitott a Magyarország elleni bosszúintézkedések felülvizsgálatára

Az amerikai kormányzat részéről százszázalékos nyitottság tapasztalható az előző adminisztráció idején Magyarországgal szemben meghozott bosszúintézkedések felülvizsgálatára, illetve megszüntetésére – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető amerikai kollégájával, Marco Rubióval tárgyalt, majd arról tájékoztatott, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés kérdéseiről is egyeztettek, és sorra vették az előző elnök, Joe Biden vezette kormányzat utolsó heteiben és napjaiban meghozott intézkedéseket, amelyek „egyértelműen a politikai bosszú szándékával születtek meg annak érdekében, hogy ártsanak Magyarországnak, s aztán ártsanak a jövőbeni magyar-amerikai kapcsolatoknak”.

„Abszolút százszázalékos nyitottság van a mostani adminisztrációban arra, hogy a Biden-adminisztráció alatt meghozott bosszúintézkedéseket felülvizsgálják, azokat megszüntessék”

– emelte ki.

„Itt vannak szankciós intézkedések, amelyek a magyar energiabiztonságot illetik akár a földgázvásárlás, akár a nukleáris energia terén, de itt van Rogán miniszter úr szankcionálása is”

– sorolta.

„Mindhárom ügyben megindítottuk a szükséges jogi folyamatokat, és a mai napon abszolút a nyitottságáról biztosított minket a külügyminiszter úr abban a tekintetben, hogy ezeket a bosszúintézkedéseket minél előbb majd magunk mögött hagyhassuk”

– folytatta.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy érintették a beruházási együttműködést is, és azt hangsúlyozta, hogy a Magyarországon mára több mint százezer embernek munkát adó amerikai vállalatok érdekeit is sérti az, hogy a Biden-adminisztráció felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást.

Aláhúzta, ez a döntés arra válaszul született, hogy hazánk nem volt hajlandó beállni a sorba a globális minimumadó kapcsán, ezt azonban Donald Trump is ellenzi.

„A mai napon a külügyminiszter kolléga is regisztrálta annak a fontosságát, hogy ezt a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást újra megkössük és életbe léptessük”

– tudatta.

A miniszter üdvözölte, hogy ezúttal is bebizonyosodott, hogy az új amerikai vezetés barátként tekint a magyar kormányra, és fontos feladatának tekinti a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését.

„Ez egy barátságon és abszolút kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés, amely rendkívül eredményes lehet a következő időszakban”

– összegzett.

Ez is érdekelheti:  Az USA figyelmeztette a Zelenszkijt támogató európai vezetőket

 

Kiemelt kép: Washington, 2025. március 4.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Marco Rubio amerikai külügyminiszter (j) találkozója Washingtonban 2025. március 4-én.
MTI/KKM

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!