Szélsőbalra tolódás: a Demokrata Párt halálát jelentheti Mamdani győzelme?
Terrorizmuspárti, marxista radikálisok ragadták magukkal a Demokrata Pártot – így reagált Zohran Mamdani demokrata jelölt győzelmére a New York-i polgármester-választáson Tom Emmer, republikánus képviselő. Hank Sheinkopf veterán demokrata aktivista figyelmeztetett: a nagyvárosok lerombolása, a bűnözés és a fajgyűlölet elszabadítása lehet a terv.
Zohran Mamdani megválasztott New York-i polgármester győzelme egy szélesebb körű, a Demokrata Párton belül zajló változást tükröz – erről beszélt a Breitbart című lapnak Tom Emmer, a képviselőház republikánus, többségi frakciójának egyik meghatározó tagja azt követően, hogy a demokrata jelölt, Zohran Mamdani nyerte meg a New York-i polgármester-választást.
Itt a vége?
„A komcsi Mamdani győzelme New York Cityben a Demokrata Párt halálát jelzi” – fogalmazott Emmer. legalábbis a párt arculatát tekintve, „ahogy azt valaha megismertük”.
„Kommunista programja egyenesen a földbe döngöli Amerika legnagyobb városát, miközben a demokraták a kongresszusban tétlenül ülnek, mert vagy egyetértenek vele, vagy túlságosan félnek saját, virulens szavazóbázisuktól ahhoz, hogy felemeljék szavukat”– fogalmazott.
A New York-i választási eredmények szerinte „bizonyítják azt a tendenciát, aminek mindannyian tanúi vagyunk:
a terrorizmuspárti, marxista radikálisok most már a baloldal főáramát jelentik”.
Nem baleset: stratégia!
A New York-i választások előestéjén arra figyelmeztetett Hank Sheinkopf veterán demokrata aktivista, akit szintén a Breitbart idéz, arra figyelmeztetett, hogy Zohran Mamdani, a szocialista élharcos győzelme nemcsak a zsidó New York végét jelentheti hanem „a Demokrata Párt maradványainak eltérítését is olyan radikális erők által, akik eltökéltek, hogy forradalmukat országszerte exportálják.”
Egy exkluzív választási napi interjúban Sheinkopf azt mondta, hogy Mamdani felemelkedése – akár a városháza élére – fordulópontot jelent nem csak New York, de Amerika számára is. „Ez a zsidó New York végét jelenti” – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a szocialista jelölt győzelme szerinte „nem lesz elszigetelt jelenség”.
Sheinkopf – egy veterán demokrata stratéga, aki több mint 700 kampányt látott el tanácsokkal világszerte, Bill Clinton elnöktől Michael Bloomberg polgármesterig – figyelmeztetett, hogy Mamdani szlogenje, a „globalizáljuk az intifádát”, valódi veszélyt jelent, ha a Városházára kerül.
Temetetlen halott
Szerinte a nagyvárosok lerombolása, a bűnözés és a fajgyűlölet elszabadítása lehet a terv: „Ez nem baleset, hanem egy stratégia. Mamdani a tökéletes jelölt erre – még nem tett semmit, de az ideológiája ideálissá teszi azok számára, akik
le akarják bontani a régi rend maradványait.”
Úgy vélte: most „Amerika többi része következik!”
Az aktivista hozzáfűzte: a demokrata párt „teteme” temetetlenül fekszik, még végtisztességet sem, adták meg neki. Szerinte ez gyökeres változást jelent, hiszen amíg mindeddig az ország legtöbb államában nem lehetett „felkerülni a szavazólapra harmadik pártként”, tehát nem demokrata és nem is republikánus jelöltként, ez most már nem így lesz: a „Demokrata Szocialista” egy harmadik kategóriát jelent.
Udvardy Zoltán – hirado.hu
Kiemelt képen: a demokrata párti Zohran Mamdani, New York megválasztott polgármestere integet a választás estéjén, a győzelmi rendezvényen, miután megnyerte a polgármester-választást 2025. november 4-én. / yahoo.com
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












