Szakadás: Új pártot alapít a Tiszából kilépett Farkas Dezső
Még márciusban megígérte a Tiszát elhagyó Farkas Dezső, aki a Tisza-szigetek koordinátora volt, hogy új politikai formációt hoz majd létre. Mint emlékezetes akkor legalább 15 Tisza-sziget jelezte, hogy Farkas Dezsővel együtt elhagyják a pártot.A Tisza párt egykori koordinátora közösségi oldalán tette meg a bejelentést:
Ahogy ígértem, az utóbbi hetekben elvégeztem a szükséges előkészületeket. Ezúton elindítom azt a politikai kezdeményezést, amely:1. nem valami ellen, hanem valamiért dolgozik,2. Magyarországot az Európai Szövetségesi Rendszer hasznos és megbecsült tagjaként működtetve, saját érdekeit érvényesítve politizál,3. tervszerűen felépíti Magyarországnak azt a jövőt, amely a hagyományainkon alapszik, de utódainknak emelt fővel átadható,4. technológiai fejlettség és innováció terén a térségben az országnak kulcsszerepet szán (kvantumtechnológia és mesterséges intelligencia)5. meggyőződése, hogy valódi rendszerváltás és fejlődés csak technológia és módszerváltással érhető el,6. nem az eseti intézkedésekben, hanem a jól megszervezett folyamatokban látja a fejlődés kulcsát,7. megkívánja teremteni a jövőépítés saját kultúráját és hisz az értékteremtés erejében,8. meggyőződése, hogy a kultúraváltás csak a jelenlegi gyakorlatok meghaladásával érhető el, nem egymás hergelésével, csoportok kirekesztésével;9. a cselekvés hajtóerejének nem a negatív, hanem a pozitív energiákat tartja.A kezdeményezés rövid politikai alapelvei– A jövő nem oldal, a jövő egy irány, egy közös tér– Ne a múlt harcai határozzák meg a holnapunkat– A haza nem oldal, a haza nem tábor. A haza otthon.Egy ország politikai vezetését az minősíti, hogy az országban:a) az emberek mennyire boldogokb) teremt-e lehetőséget a fiataljainakc) gondoskodik-e az idősekrőlA fentieket csak folyamatos építkezéssel és fejlődéssel lehet elérni.Mottó:“Tiszteljük az őseinket, hogy körülményeik ellenére megőrizték nekünk az országunkat, és kötelességünknek érezzük, hogy egy még jobb országot adhassunk át a jövő generációinak.”A kezdeményezés célja, hogy rövid időn belül politikai párttá szerveződjön.Aki további információt szeretne, vagy valamilyen formában csatlakozni kíván, az alábbi linken megteheti:
Ahogy ígértem, az utóbbi hetekben elvégeztem a szükséges előkészületeket. Ezúton elindítom azt a politikai kezdeményezést, amely:
1. nem valami ellen, hanem valamiért dolgozik,
2. Magyarországot az Európai Szövetségesi Rendszer hasznos és megbecsült tagjaként működtetve, saját érdekeit érvényesítve politizál,
3. tervszerűen felépíti Magyarországnak azt a jövőt, amely a hagyományainkon alapszik, de utódainknak emelt fővel átadható,
4. technológiai fejlettség és innováció terén a térségben az országnak kulcsszerepet szán (kvantumtechnológia és mesterséges intelligencia)
5. meggyőződése, hogy valódi rendszerváltás és fejlődés csak technológia és módszerváltással érhető el,
6. nem az eseti intézkedésekben, hanem a jól megszervezett folyamatokban látja a fejlődés kulcsát,
7. megkívánja teremteni a jövőépítés saját kultúráját és hisz az értékteremtés erejében,
8. meggyőződése, hogy a kultúraváltás csak a jelenlegi gyakorlatok meghaladásával érhető el, nem egymás hergelésével, csoportok kirekesztésével;
9. a cselekvés hajtóerejének nem a negatív, hanem a pozitív energiákat tartja.
A kezdeményezés rövid politikai alapelvei
– A jövő nem oldal, a jövő egy irány, egy közös tér
– Ne a múlt harcai határozzák meg a holnapunkat
– A haza nem oldal, a haza nem tábor. A haza otthon.
Egy ország politikai vezetését az minősíti, hogy az országban:
a) az emberek mennyire boldogok
b) teremt-e lehetőséget a fiataljainak
c) gondoskodik-e az idősekről
A fentieket csak folyamatos építkezéssel és fejlődéssel lehet elérni.
Mottó:
“Tiszteljük az őseinket, hogy körülményeik ellenére megőrizték nekünk az országunkat, és kötelességünknek érezzük, hogy egy még jobb országot adhassunk át a jövő generációinak.”
A kezdeményezés célja, hogy rövid időn belül politikai párttá szerveződjön.
Aki további információt szeretne, vagy valamilyen formában csatlakozni kíván, az alábbi linken megteheti:
Kiemelt kép: Magyar Péter búcsút inthet támogatói egy részének / Fotó: MTI / Hegedüs Róbert
Mementó 2006 emlékmű












