Szabadon engedték a Hunnia-per utolsó meghurcoltjait
Pénteken délután kiengedték a börtönből a Hunnia-per utolsó meghurcoltjait.
A közvetlen előzmény, hogy Csintalan Sándor a napokban maga kérte Novák Katalintól, hogy gyakoroljon kegyelmet a méltánytalanul hosszúra nyúló eljárás és az aránytalanul nagy büntetés miatt.
Ma szabadult az utolsó három bajtársunk is elnöki kegyelemmel. Ezzel véget ért a 15 éve tartó Hunnia-ügy. Köszönöm a támogatók kitartását mellettünk és a döntéshozóknak is a kegyes döntést!
Akik pedig ezt vereségként élik meg, azoknak meg jó visítást…https://t.co/7I4wVGe7CC— Budaházy György (@BudahazyGy) November 17, 2023
Gaudi-Nagy Tamás a Magyar Nemzetnek nyilatkozott
– Az első szó ismét a háláé és a köszöneté! Bátor, tisztességes, irgalmas és keresztényi Novák Katalin köztársasági elnök ezen mostani döntése is, ami logikusan illeszkedik a Budaházy–Hunnia-ügyben hozott korábbi kegyelmi határozatokhoz, amelyekkel tavaly decemberben és idén áprilisban Budaházy György és 12 társa már kegyelmet kapott – fogalmazott lapnak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője annak kapcsán, hogy az államfő csütörtök este kegyelmi döntést hozott a Hunnia-perként ismertté vált büntetőügy utolsó három elítéltjének esetében.
A jogász szerint ezzel Novák Katalin, illetve az igazságügyi kormányzat megoldotta és lezárta azt a rettenetesen nehéz, kényes, koholt bizonyítékokkal, kényszervallatásokkal és más visszásságokkal telített, 15 éves koncepciós ügyet, amit Gyurcsányék időzített bombaként helyeztek a 2010 utáni rendszer alá.
– Az ügy ezen megoldása még jobban felerősíti az igényt, hogy a 2010 előtti önkényuralmi időszak állami terrorjának felelősei nem kerülhetik el a felelősségre vonást és azt, hogy az igazságügyi rendszer egyes, súlyos, ilyen ügyekhez vezető rendszerhibáit mielőbb ki kell küszöbölni– hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás.
Hozzátette,
most sikerült végre felszámolni a Gyurcsány-rendszer eme káros örökségét,
az érintettek mindegyike rengeteg meghurcolás és szenvedés után végre ismét szabad emberként és a társadalom hasznos tagjaként élhet, és lehet újra együtt családjaikkal.
– Az pedig, hogy Csintalan Sándor mint sértett volt a kegyelem legfőbb szorgalmazója, mutatja a legjobban, mennyire abszurd irányba ment el ez az ügy. Már ő is felismerte a tisztességtelen eljárás során született jogerős ítélet okozta helyzet képtelenségét és azt, hogy ez a három hazafi is már eleget szenvedett az eljárás alatt.
A megszabadulásért elismerés jár Csintalan Sándornak is, hogy személyes sérelmein felül tudott emelkedni. Ő is jelezte: maga sem hiszi, hogy ez a három személy lett volna az ellene elkövetett bűncselekmény tettese, és azt is mondta, hogy ezek a családapák az elmúlt 15 évben már amúgy is elszenvedtek annyi szabadságkorlátozást, ami a kegyelemben részesítésüket alátámasztja – mondta az NJSZ vezetője.
Gaudi-Nagy Tamás felidézte, hatalmas és óriási társadalmi összefogás jött létre az elítéltek mellett, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat mellett a Budaházy Bizottság az Igazságszolgáltatásért nevű civil társaság több mint kétszáz taggal, köztük neves közéleti személyekkel, jogászokkal, újságírókkal, művészekkel emelte fel a szavát az ügy kegyelmi megoldása érdekében.
Magyar Jelen
https://youtu.be/7DHRu89Ob7c
gratulálok és öröm tölt el e hír olvasván – már csak az én közigazgatási ügyem nyerjen jogorvoslatot amire már semmi reményem!
ÉS EMLÉKEZEK:
Budaházy Gyuri,
Születésnapodra!
Hallom születésnapod van ma, Budaházy Gyuri,
De nem ünnepelheted szabadon családod körében,
Mert a hatalom cinizmusa tart fogva.
Cinkosok ők a cinizmusban, törvénytelenségben,
De hidd el nekem, a te álmod nyugodtam, mind az övék,
Mert a cinkosok álma mindig rémálom a felelősségre vonás félelmétől.
Félnek rettegnek, ha ez némi vigaszt át néked,
Tudnod kell, ők a feledés homályába vésznek,
Míg te örökre fényleni fogsz a magyar történelem könyvében.
Bátorítalak, mert a rossz után mindig jön a jó,
Jön még a Magyarra egy boldog jövendő,
Részese leszel – újból, de már szabadon és boldogan.
Amikor feljön ez a nap, a sok gyűlölt férek méltó helyére, jut.
De addig is tanulj, képezd, foglald el magad,
S meglátod hasznodra lesz és az idő is észrevétlenül tova, suhan.
Melletted vannak sokan, de az is igaz vannak, kik elítélnek,
Mert a médiát ők uralják, és fényedet besározzák,
Hamis álnok rágalmakkal – vádakkal, hogy csiszolják magukat.
De már sokan vagyunk, kik tudjuk, hogy te jót akartál,
A hazug aljas rendszert kívántad a pokolfenekére,
Ahogy már mi is kívánjunk ÁLLANDÓAN szüntelen.
Írj egy levelet Orbán úrnak, kérjed, hogy rólad,
A rád szórt mocskot tisztíttassa le – mert a zavaros,
Csak zavarost szülhet, és az ítélet is olyan lehet.
De ne légy megalkuvó, légy erős, olvasd írásaim,
Melyben elvan, rejtve a VÁDOLOM neked a mankó.
Következő szüli napod szabad lesz, ha megérem,
Szeretném kezedet megszorítani, és bizalomból IGAZI HAZAFIT átölelni.
Kelt: Bázakerettye, 2010. június, 04, 07: 35-órakor
Szeretettel: spartakusz…