Süllyesztőbe kerülhet az SZFE diákjainak első féléve
Ez különösen azokat a fiatalokat érintené fájdalmasan, akik diákhitelt vettek föl.

Az idei tanév első félévére vonatkozó felvetés természetesen kiterjeszthető a másodikra is, hiszen ha a Fővárosi Törvényszék által első fokon jogszerűtlennek ítélt dolgozói bojkott tovább tart, akkor akár a teljes, 2020–21-es tanév elveszhet a diákok számára. A lap egyetemről származó információi szerint jelenleg az az erkölcsileg erősen vitatható gyakorlat folyik, hogy a diákoknak a tüntetés függvényében írják jóvá a KRÉTA-rendszerben az óráikat –
A Magyar Hírlap úgy tudja, az egyetem diákjai között régóta szóbeszéd tárgya, hogy ez a félévük – tegyenek bármit is – valójában elveszett. Ez különösen azokat a fiatalokat érintheti majd fájdalmasan, akik diákhitelt vettek föl, így a végzésük ideje kitolódik, és ennek nyomán a törlesztési összegük is megugorhat.
(Nyitókép: MTI/Mónus Márton)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













