Stoffán György: Párizsitól-Lisszabonig… avagy, Beneš győzött

Ha valaki tudja, mi van konkrétan a Lisszaboni Szerződésben, az jelentkezzék szerkesztőségünkben. Ugyanis még azok a parlamenti képviselők sem tudják, akik megszavazták azt, s akik azon ügyeskednek, hogy mielőbb érvénybe léphessen, ez az Európát a Szabadkőművesek teljes és – gondolják – visszavonhatatlan uralma alá hajtsa. Illetve, hogy megkezdődhessen a világkormány megalakítása, amely ma is megvan már, de törvényes keretei még nincsenek.

Persze nem is kellenek effélék, hiszen a diktatúra ma már minden Uniós országban kialakult. És kik is szolgálják a világkormány diktatúráját? A hazaárulók. S mivel minden országnak van politikai elitje, amelyet meg lehet vásárolni, hát ők lettek saját nemzetük, nemzeteik haza-és népárulói. A Lisszaboni Szerződést átverték minden uniós parlamenten, még ott is, ahol a népszavazás csak a második nekifutásra mondott igent. Mert hát, mint tudjuk, a népszavazások és a választások is olyan tiszták manapság Európában, mint a hó… – amit a kocsma előtt alaposan levizeltek… – többen…

 

A folyamat, amelynek ma szenvedői vagyunk, nem mostanában kezdődött, hanem a „nagy”-nak nevezett francia forradalommal indult. Ekkorra érett be a szabadkőművesek világuralmi törekvéseinek terve, s hol másutt rendezhették volna meg a forradalmat, mint Franciaországban, amely mint ma is, meglehetősen primitív és öntelt társadalommal rendelkezett.  A nagy francia forradalom egyetlen célja az volt, hogy példát mutassanak a világnak, miként lehet az európai értékeket, a kereszténységet és a klasszikus erkölcsi normákat fenekestül kifordítani, elpusztítani a prolik, azaz az akkori elégedetlenek feltüzelésével. S bár egy időre ennek a forradalomnak a céljai mintha megsemmisülni látszottak volna, mégis mély nyomot hagytak Európában. Újabb és újabb elégedetlenségek és forradalmak söpörtek végig Európán, és a cél ismét és ismét ugyanaz volt. – Rombolni és kialakítani egy olyan világrendet, amelyet demokráciának neveznek, de a fogalom értelméhez semmi köze nincs. Nem is lehet, hiszen a népuralom, a néphatalom maga az anarchia. Ha nincs folyamatosság és tradíció, ha nincs erkölcsi követelményrendszer és hazaszeretet, tisztelet és törvény, akkor végül is semmi sincs, ami a társadalom történelmi alapjait jelenthetné. Ez az igazi célja minden szabadkőművesek által generált forradalomnak, és ebbe a folyamatba tartoznak napjaink drámai politikai eseményei. Igaz, minél nagyobb egy birodalom, annál könnyebben omlik össze…

 

A „Nagy” Francia Forradalom egyenes következménye a Lisszaboni szerződés és az akörül kialakult helyzet. A szerződés minden tagállamot eltilt az önállóságtól, jogaitól, nemzeti voltától, kultúrájától és gazdasági lehetőségeitől. Sokkal rosszabb, mint az 1867-es Osztrák-Magyar Kiegyezés, amelyben azért bizonyos önállóságot kapott Magyarország is, és nem számított többé az Osztrák Birodalom tartományának, hanem független országgá vált. A Lisszaboni szerződés minden tagország függetlenségét tapossa el, és alárendeli egy még nem is ismert rendszernek, kormánynak, berendezkedésnek az Unió államait. „Kivéve a gyevi bírót”, azaz, Csehországot. A csehek kiharcolták, hogy a beneši dekrétumok érvényben maradhassanak, azaz egyetlen meghurcolt, kitelepített, vagy annak leszármazottja kárpótlást kérhessen, vagy saját értékeit, ingatlanát visszaperelhesse. A kollektív bűnösség elve a magyarokkal és a nemetekkel szemben Csehország privilégiumává vált. Abban az Európai Unióban, amely az emberi jogokat hirdeti, s amelyben a holocausttagadás bűncselekmény, még más nemzetek sérelmei jelentéktelenek, említésre sem méltók. Főként nem két keresztény nemzet sérelmei nem orvosolhatók. A jelzett dekrétum alapján lehetne akár numerus clausus is, az sem volt más, mint kollektív rendezése egy nemzet de facto lehetőségeinek. Mit lehet, és mit nem lehet. A cseheknek adott kedvezmény tehát két másik nemzet rovására történt mintegy annak érdekében, hogy Klaus aláírja a Lisszaboni szerződést. Magyarán: – ha két nemzet kiirtásán múlik a világkormány létrehozása, a tagállamok jogaiktól való megfosztása akkor az a két nemzet akár egy szélig kiirtandó is lehetne… Mihez hasonlít tehát az Európai Unió? Hitler birodalmához, amelyben a nem kívánt személyek megölhetők, hentesfogasra akaszthatók, lágerekbe szállíthatók… a gázkamrákat nem említem, mert azoknak a léte még bizonyításra vár. A cseh dekrétumok elvben ugyanerre adnak lehetőséget a németek és a magyarok tekintetében, s arra is utalnak, hogy bármelyik nemzet súlyos fenyegetettségben van az Unió keretein belül, hiszen a világkormány, azaz az Unió érdekei mindennél fontosabbak. Népek, személyek és nemzetek kiirtása sem elképzelhetetlen, ha ez a felsőbb érdek így kívánja. És ez nem utópia, hanem most bebizonyosodott valóság. Hitleri birodalmat csinált az Unió vezetése és irányítása Európából.

 

Mi következhet ebből? Az Unió vezetése és a tagállamok jól megfizetett képviselői úgy játszadozhatnak Európa népeivel, mint a macska az egérrel. Ha soknak ítélik a lakosság számát, kiirthatják a megfelelő mennyiséget – mert ma már a nemzetek csupán emberhalmazt jelentenek. Nem egyformán érvényes a jog az egyes népekre, nemzetekre, s a népeket, nemzeteket egyetlen formációvá, az európai állampolgárság nihilista krációjává kell alacsonyítani. Mert nemzetekre, nemzeti kultúrákra az Uniónak és az Unió gazdaságának nincs szüksége. Vannak alacsonyabb rendű és magasabb rendű európai polgárok, vannak kiszolgálók és haszonélvezők.  De nincs jog, igazságszolgáltatás, szociális háló, emberiesség. Van viszont euthanasia, abortusz, emberi kéz alkotta halálos vírus és annak halálos ellenszere, vannak rejtett, vagy éppen nyilvánosan is ismert átnevelő-vagy haláltáborok, és olyan bíróságok, amelyek szintén az Unió érdekeit képviselve ítélnek és oldanak…

 

Kijelenthetjük, hogy az Európai Unió nem más a Lisszaboni Szerződés elfogadása után, mint egy európai diktatúra, egy olyan szervezet, amely terrorisztikus eszközökkel él a tagállamok állampolgáraival szemben, a tagállamok jól megfizetett haza-és nemzetáruló vezetőinek segítségével, minden erkölcsi normát eltörölve, és a kereszténységet semmibe véve. Jelenleg ez a tény, ez a valóság.

 

Jóslásokba nem bocsátkozva, azért valamit csak meg kell jegyezni: – A Párizsi forradalom, az akkor élt emberek és a mai kor, és a ma élő emberek, Európa polgárai nem is hasonlíthatóak össze. Azaz, hogy a tervek és a célok, valamint a megvalósítás nincsenek arányban egymással. És ez a három évszázados eltérés, és előre gondolkodás most végérvényesen megbuktathatja(!) azt a szervezetet és holdudvarát, azt pénzügyi hatalmat, amely mára győztesnek hiszi magát, s ezért már leplezetlenül – és a tagországban magalakított talpig felfegyverzett vérszomjas emberállataival biztosítva magát – hirdeti a még meg nem valósult célokat… megvalósultakként. És ez a hiba végzetes lehet, végzetes lesz. Végigutazva Európán azt láttam, hogy egyetlen állam polgárai sem elégedettek, s olyan súlyos és kíméletlen gyűlölet áramlik e birodalom kieszelői felé, amely példátlan a világ történelmében. A Lisszaboni Szerződés pont volt az „i”-re. És sokan még nem is tudják, hogy nekünk, németeknek és magyaroknak még súlyosabb ez az i-re rakott pont, s még undort keltőbb így, Beneš-sel ékesítve ez a szerződés. Numerus Clausus ez a javából, amire emlékezni fognak azok is, akik beleegyeztek, azok is, akik kikövetelték maguknak e jogot, és azok is, akik szenvedői a dekrétumoknak. A világ fog emlékezni mindarra, ami ezután következik, mert az efféle politikai lépések semmivel sem rosszabbak, mint Ceausescu falurombolása, Honecker golyózápora a berlini falnál, vagy Fico nyelvtörvénye. Az efféle lépések az utolsó, egy-egy ország vagy birodalom életében, és jön a megsemmisülés, hogy a helyén egy új folyamat kezdődjék, amely semmivel sem lesz jobb annál, ami ma folyik… csak megint eltart évszázadokig… hiszen emberek vagyunk!

Nemzeti InternetFigyelő