Stoffán György: Horthy-szobor a Parlamentben

Szomszédságunkban háború van, Európa megsemmisítésének forgatókönyvét hajtja végre a világkormány az Unió vezetésének tejes egyetértésével, recesszió van, hovatovább semmit sem ér a pénzünk, az emberi aljasság soha nem látott méreteket ölt, a keresztényüldözés és az aberráció rátelepedett a normális gondolkodásra, és mint Damoklész kardja, ott lebeg a fejünk felett az atomháború. Igazán kellemes világot élünk.

Magyarországon az ellenzéki politikai pártok azonban, mit sem törődve ezekkel a lényegtelen apróságokkal, azt lesik, hogy milyen százalékban nőtt vagy csökkent a támogatottságuk. Persze mindent meg is tesznek azért, hogy megkérdőjelezhető szellemi lehetőségeik szerint növeljék a szavazói bázisukat. A DK tömegbe lövető elnöke és a mellette asszisztáló bolgár politikusnő beteges mániája, hogy Orbán Viktorra öntik a hazugságaikat, minden bizonyíték nélkül rágalmazva és ócsárolva Magyarország miniszterelnökét, de a bolgár nő az Unióban is a magyar nemzet ellen hőbörög, ott is hazudozva a magyarországi elviselhetetlen diktatúráról és lopásokról. Épp így, a liberálisok is megtesznek mindent, hogy szellemi fogyatékos, és a magyar érdekeket át nem látó szavazóik előtt tetszelegjenek. Persze ezt megszoktuk ettől az ellenzéki bagázstól, amely egyszerre siralmas és nevetséges is.

A „jobbikos mitanyánk” azonban nemzeti elkötelezettségéről tett tanúságot, amikor az asztali Lenin-szobor nagyságú Horthy-szobrot hurcolták egyik szobából a másikba, és sebtében beadtak egy új ünnepnapra vonatkozó törvényjavaslatot, miszerint a II. Bécsi Döntés aláírásának napja, legyen ünnepnap.

Én nem tettem volna efféle apolitikus ostobaságot azzal együtt, hogy Horthyt az eddig utolsó legitim, elkötelezett és megkérdőjelezhetetlen magyar államfőként tisztelem. Horthy Miklósnak nem egy íróasztalra való szobrocska járna, ha már szoborról beszélünk, hanem egy egészalakos, életnagyságú szobor, mondjuk Marosvásárhely főterén – ha már a visszatérés napjáról beszélünk. Vagy, néhány nagyszerű magyar szoborparkjában, az újjáépített Regnum Marianum templom kertjében, Zadravecz István, Gróf Teleki Pál és Hóman Bálint társaságában. A „jobbikos mitanyánk” parlamenti bohóckodása inkább megalázó és bosszantó volt, semmint méltó megemlékezés. És nem az állandóan hőbörgő kommunista és liberális hazudozás miatt, amely Horthyt fasiszta ilyen-olyan államfőnek hazudja, mert azt is megszoktuk, hanem a nemzeti oldal megtévesztése és a Kormányzó ilyetén való porig alázása miatt. Épp olyan ez a szoboravatási cirkusz, mint aláírást gyűjteni Trianon felülvizsgálata érdekében a liberális, keresztény-és magyarellenes európai vezetés regnálása idején… Ám, e két akció persze egy tőről fakadhat, hiszen ott volt a Parlamenti cirkuszon az aláírásgyűjtés román állampolgárságú kezdeményezője is…

A II. Bécsi Döntés után, a Keleti Pályaudvarra beérkező vonatról leszállva, az ünneplő tömeget látva Teleki Pál csak ennyit mondott: „Nem tudom, minek örülnek….” –, tehát már akkor is világos volt, hogy ez egy ideiglenes, egy vesztes háború befejezéséig tartó állapot, amelyet a Nyugat nem tűr el, mert a Nyugat pont azt a keresztény magyar birodalmat akarta megszüntetni 1920-ban, amelynek romjain ma Orbán Viktor próbálja megmenteni a még menthetőt. Ám, ilyen ellenzékkel borzasztó nehéz lesz.

A „jobbikos mitanyánk” ismét bizonyította apolitikus, és önfényező, a magyar ügyekben dilettáns és az európai politikai viszonyokat látva, magyarellenes magatartását, amolyan „jakabi iskola” szinten. „Háromféle politikus van ma Magyarországon – mondta vitéz nagybányai Horthy Miklós. Az egyik a szívén viseli a nemzet sorsát, a másik úgy tesz, mintha a szívén viselné a nemzet sorsát, de nem ért a politikához és így csak árt a nemzetnek, a harmadik pedig csak a saját anyagi gyarapodását viseli a szívén. És ebből van ma a legtöbb.” A „jobbikos mitanyánk” a legjobb esetben is csak a második meghatározás hatálya alá esik…

Egy percre sem szűnök meg abban reménykedni, hogy egyszer lesz egészalakos, életnagyságú szobra egykori kormányzónknak, Telekinek, Hómannak és Zadravecznek, amit nem egy sokszor köpönyeget cserélt politikai niemand társulat és nem idegen állampolgárok állítanak, hanem a nemzet egy akarattal állít valahol Pozsonyban, Kassán, Újvidéken, Marosvásárhelyen, Huszton vagy Sepsiszentgyörgyön… és abban is remélek, hogy azt már nem bontják le, négy esztendő elteltével. Addig viszont, a nemzet túléléséért, megmaradásáért kellene, a mai világpolitikai viszonyokat szem előtt tartva, közösen szolgálni a hazát kormánynak és ellenzéknek, három nagy példaképünk, Zadravecz István, Márton Áron és Mindszenty József püspöki jelmondatát élve mindennapjaikban: Mária országáért, szent Pannoniáért – nem futamodom meg a munkától… (Pro regno mariano, Pannonia sacra, Non recuso laborem)

Végül egy megjegyzendő figyelmeztetés: Horthy Miklós személye és emléke nem lehet a mai politikai játszmák, amatőr politikusok és magyarellenességet generáló cirkuszok eszköze!

 

Kiemelt kép: Németh Dániel 444

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)