Stier Gábor: A kurszki kaland lassan véget ér
Átütő siker vagy öngyilkos akció az ukránok betörése a Kurszki területre? A váratlan fejlemény némi zavart okozott az orosz hatalom köreiben, ám sem a Kremlben, sem a társadalomban nem érződik pánikhangulat.
Bár az orosz felderítés időben jelezte az ukrán csapatok összevonását Szumi körzetében, mégis meglepte katonai vezetésüket az augusztus 6-án kezdődő betörés. Ily módon az elmúlt mintegy három hétben történtek leképezik az egész háború menetét, de azt mindenképp jól mutatják, hogy az orosz erőfölény érvényesülését megnehezíti a rendszer nehézkessége, amire még rárakódnak a katonai vezetés hibái is.
Egy több mint ezer kilométeres határt képtelenség százszázalékosan biztosítani, ehhez százezres kontingensre lenne szükség. A határ jelentős részét tehát csak korlátozottan védik az oroszok. Az ukrán támadás azonban nem előzmény nélküli, hiszen Brjanszk, Kurszk és Belgorod régióit a háború kezdete óta folyamatosan érik tüzérségi és dróntámadások, 2023 tavaszát követően pedig ezek kiegészültek diverzánsakciókkal is. Egy ideje tudni lehetett már a Szumi régióban tapasztalható nagyobb ukrán csapatmozgásokról, előkészítő műveletekről, valamint a határsáv kiürítéséről is. A katonai vezetés azonban nem foglalkozott érdemben a szektor megerősítésével. Komolyan felmerül tehát a történtekkel kapcsolatban Valerij Geraszimov vezérkari főnök és a szektor védelméért felelős helyi parancsnokok felelőssége. Azt látjuk, mint a két évvel ezelőtti harkivi ukrán ellentámadásnál. Úgy tűnik, hogy a mindenekelőtt a Donbaszra és a Harkiv környéki front tartására koncentráló parancsnokság nem vette komolyan a figyelmeztető jeleket, és saját propagandájának csapdájába esve alábecsülte az ukránok képességeit.
Mindehhez jönnek még az orosz hadsereg egyéb problémái, így a korrupció és a túlközpontosított struktúra, az utóbbiból adódó, haderőn belüli többszintű kommunikációs nehézségek és mint a támadás első napjaiban láthattuk, a valóság tagadása. Nem véletlen, hogy az új védelmi miniszter, Andrej Belouszov még a beiktatási beszédében figyelmeztetett arra, hogy hibázni lehet, hazudni tilos. Mint ahogy az is jelzésértékű a jövőre nézve, hogy az egész hadvezetés fölé helyezve, a kurszki műveletek legfelső szintű koordinációjával Vlagyimir Putyin az egyébként lehetséges utódként is gyakran felmerülő Alekszej Gyumint bízta meg.
A Kreml szokásához híven ezúttal is úgy tett, mintha semmi sem történt volna, közben azonban gőzerővel elkezdte korrigálni a hibákat. A hadsereg alkalmazkodik az új helyzethez, és ennek eredményeként folytatódik az ukrán hadsereg felőrlése. A Kreml magatartása nem csupán kommunikációs trükk, amely az orosz lakosság megnyugtatását célozza. Moszkvában tényleg nincs pánik az ukrán csapatok kurszki hadművelete miatt. Vlagyimir Putyin továbbra is úgy gondolja, hogy emiatt nem kell változtatni a terveken, a Kreml stratégiai céljainak középpontjában továbbra is Donbasz teljes területének elfoglalása áll. S itt tényleg egyre nagyobb tempóban nyomulnak előre az orosz erők. A Kreml úgy gondolja, az idő neki dolgozik, így azt sem nagyon bánja, ha hónapokig is eltarthat az ukránok kiszorítása. Persze, az ilyen „váratlan” események megemelik a siker várható elérésének árát, nem beszélve az elszenvedett presztízsveszteségről.
De a történtek arra is rámutatnak, hogy az ukrán ellenállás sokszor erőn felüli. Ha a cél ki nem mondottan most már nem is az elveszített területek visszaszerzése, a tárgyalási pozíciók javítása érdekében Kijev továbbra is mindent meg fog tenni. A betörés meglehetősen homályosan és sokszor ellentmondásosan megfogalmazott céljai között is ez tűnik a legfontosabbnak. Ezzel együtt persze az ilyen akciók kitolják a tárgyalások kezdetét, hiszen Oroszország addig aligha köthet tűzszünetet, amíg ukrán csapatok vannak a területén. Így aztán elhibázott az a Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó által megfogalmazott elképzelés, miszerint a betöréssel Ukrajna „méltányos” tárgyalások megkezdésére akarja rábírni Oroszországot.
Kijev a támadás elindításával feltehetően szerette volna elérni azt is, hogy tehermentesítse a front más, ukrán szempontból fontosabb szakaszait. A számítás azonban elhibázott volt, hiszen az anyagháborút és a személyi állományt tekintve az ukránok állnak rosszabbul, így a front széthúzása könnyen kontraproduktívvá válhat. Ezt támasztja alá, hogy mivel a kurszki területen bevetett ukrán erőket közvetlenül a donecki frontvonalról dobták át az orosz határhoz, így az előbbi szakaszon az orosz csapatok előre nyomulása felgyorsult. Az oroszoknak sikerült áttörniük az utolsó olyan szakaszt is, ahol a frontvonalak 2022. február 24. óta változatlanok voltak. Az akció politikai célokat is szolgál. Kijev még mindig abban reménykedik, hogy destabilizálhatja és így a hatalom ellen fordíthatja az orosz társadalmat. Akár az ilyen akciókkal, valamint a mélységi orosz területek elleni rakéta- és dróntámadásokkal, akár a veszteségek miatt reményeik szerint elkerülhetetlen mozgósítással. Ennek azonban egyelőre semmi jele, mint ahogy annak sem, hogy a társadalmi elégedetlenség elsöpörné a rendszert.
De Kijev azt a verziót is talonban tartja, hogy – főként az atomerőművek elleni támadásokkal – Moszkva részéről akár az atomfegyver bevetését is kiprovokálja, amivel egyrészről megállíthatná Ukrajna nemzetközi támogatásának lassú agóniáját, másrészt szembefordíthatná a Kremllel még a „globális Délt” is. Ez az elképzelés persze kétélű, hiszen egy ilyen kalandor lépésért Ukrajna nyugati szövetségesei sem lelkesednének, mint ahogy az orosz területek elfoglalására irányuló erőfeszítéseket is vegyes érzésekkel fogadták.
A rövid távon katonai és kommunikációs értelemben is egyértelmű ukrán siker abban a tekintetben is elérte a célját, hogy megerősítette a Nyugat érezhetően gyengülő eltökéltségét Ukrajna támogatása mellett. Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke arról beszélt, hogy fel kell oldani a nyugati államok Ukrajnának küldött fegyverszállítmányaival kapcsolatos területi korlátozásokat, szerinte ugyanis e fegyverek orosz területeken történő bevetése erősítené Ukrajna önvédelmi kapacitásait és életeket mentene, valamint előmozdítaná a béketárgyalásokra irányuló törekvéseket. Borrell és társai azonban nincsenek tisztában az orosz gondolkodással. A kurszkihoz hasonló betörések időlegesen rombolhatják Oroszország presztízsét, azonban a történelmi tapasztalat az, hogy az „orosz medve” előbb-utóbb megrázza, összekapja magát, aztán a kelleténél nagyobb árat fizetve, de mindig eléri, amit akar. Téves tehát az a logika, hogy a jelenlegihez hasonló ukrán próbálkozások megfordíthatják a háború menetét, vagy akár tárgyalásokra késztethetik Moszkvát. Az orosz társadalom az ilyen helyzetekben összezár és felsorakozik a háborúra, amelyet eleve nem akart. Ebből tehát logikusan következik, hogy az ilyen lépések a konfliktus elhúzódása felé tolják az eseményeket.
A támadás egyeseket a német 2. páncéloshadosztálynak az Ardennekben 1944-ben indított ellencsapására emlékezteti. E párhuzam felidézői úgy látják, hogy az ukránok egyre inkább olyan helyzetbe kerülnek, mint a németek a háború végén. Az ilyen akciók inkább a gyengeséget és a kétségbeesést mutatják, és az Ardennekben egykor indított támadáshoz hasonlóan kudarcra vannak ítélve. Mások ezzel szemben az ukránok 2022-es, a harkivi területen és Herszon környékén végrehajtott sikeres ellentámadásait emlegetik. Azt emelik ki, hogy az ukrán erők kilátástalannak tűnő helyzetekben is képesek talpra állni, és az egyre nagyobb problémáik ellenére korai volna őket leírni.
A mostani akció a harcmodor tekintetében is emlékeztet 2022 szeptemberére, hiszen akárcsak akkor, Kijev most is valamiféle nomád jellegű, portyázó hadászatot alkalmazott az orosz vonalak áttörésére. Kurszk esetében is főként kisebb, legfeljebb 6-10 fős, gyorsan mozgó mobil csapatokkal igyekezett átszivárogni az orosz védelem résein, sokszor megkerülve a kiépített védelmi állásokat. Ehhez először a határ egy gyenge pontján koncentrált áttörést kellett végrehajtani, amely után az ukrán csapatok szó szerint a szélrózsa minden irányában igyekeztek további gyenge pontokat keresve előrenyomulni. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a jelenlegi helyzetben az orosz csapatok helyzete messze nem olyan kiszolgáltatott, mint két éve volt, így hasonló léptékű ukrán sikerekre egyáltalán nem lehet számítani, még akkor sem, ha az ukrán csapatok néhány hónapra mindenképpen megkapaszkodhatnak orosz területeken.
De felidézhetjük a történtek kapcsán az orosz erők 2024-es betörését a harkivi területre is, amelynek a célja szintén egyfajta pufferzóna megteremtése és a front széthúzása volt. Emellett bizonyos tekintetben párhuzamot vonhatunk a mostani akció és a Herszon körzetében létrehozott krinki hídfő között. Az ukránok ugyanis értelmetlenül sok áldozatot hoztak a Dnyeper bal partján indított és irreálisan sokáig tartó, katonai szempontból nem igazán értékelhető műveletben. Ennek, mint ahogy a mostani betörésnek is elsősorban az információs térben és politikai értelemben volt jelentősége. Természetesen a jelen akció kapcsán párhuzamként felmerülnek az orosz területeket, mindenekelőtt Belgorod környékét érintő korábbi betörések is. A mostani hadművelet léptéke azonban lényegesen meghaladja a korábbiakat, és az is megkülönbözteti tőlük, hogy ezúttal nem Ukrajna oldalán harcoló orosz egységeket, hanem reguláris ukrán csapatokat vetettek be.
A nagy lendülettel induló és kezdetben komoly sikerekkel kísért előrenyomulás mára lelassult, ám nem állt le. A front ha lassan is, de stabilizálódik, ami az orosz felőrlő taktikának kedvez, és ellehetetleníti az ukrán portyázást, a manőverező harcászatot. Így aztán egyre inkább visszaüthet, hogy Kijev a kurszki területen a legütőképesebb egységeit vetette be, miközben Moszkva alapvetően a hátországból csoportosított át erősítést a betörés megállítására és az ukrán erők kiszorítására. Itt azonban még messze nem tartunk, ez legkorábban is az év végére sikerülhet. Az ukrán erők jelenleg több mint 1250 négyzetkilométernyi területet és többtucatnyi települést ellenőriznek. Oroszország több mint 120 ezer civilt evakuált. Az ukránok nem adják fel. Annak ellenére haladnak előre, hogy a veszteségeik egyre nagyobbak. Lassan azonban védekezésre rendezkednek be, amit jelez az is, hogy az ellentámadás megakadályozására az elmúlt napokban több hidat is felrobbantottak. Az oroszok pontonhidakat próbáltak meg létesíteni a folyón, de ezeket is támadások érték. Úgy tűnik, hogy miután az oroszok jórészt megakadályozták, hogy az ukránok mélyebben benyomuljanak az orosz területekre, Kijev a Szejm folyó mentén akar kiépíteni védelmi vonalat, és hosszabb időre próbál berendezkedni a területen.
Eközben a front más részein sem elképzelhetetlen egy ukrán támadás. Így volt ez 2022 őszén is, amikor az ukránok komoly sikereket értek el a harkivi területen, és erre az ellentámadásra még rádupláztak Herszonnál. Erre bizonyos előkészületekből ítélve, a legnagyobb esély talán a zaporizzsjai fronton Tokmak vagy Energodar irányában van. De van mozgolódás Belgorod térségében is, mint ahogy fokozódik a feszültség Herszon térségében is, ahol szintén nem zárható ki egy nagyobb ukrán offenzíva a Kinburn- vagy a Tendrovszkaja-földnyelven.
Demokrata