Schiffer András: Orbán Viktort nem lehet antiszemitizmussal vádolni (a Külügyminisztérium közleményével kiegészítve)
Schiffer András szerint Orbán Viktort és a Fideszt sok mindennel lehet vádolni, de rasszizmussal, antiszemitizmussal nem. Az LMP társelnöke, független országgyűlési képviselő ezt Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének Magyarországot antiszemita országként beállító nyilatkozatára reagálva mondta pénteken az MTI-nek.
Martin Schulz a brüsszeli Metro napilapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy az unió létrehozásával Európában lehetővé vált „a XX. század démonainak eltemetése”. A német szociáldemokrata EP-elnök szerint a rasszizmust, az antiszemitizmust már sikerült ellenőrzés alá vonni, de még nem sikerült megszüntetni, sőt a válság nyomán valós a veszélye annak, hogy újraélednek. Erre példaként említette Schulz a lap szerint, hogy Magyarország „össze akarja írni a zsidókat”.
Schiffer András szerint Martin Schulz nyilatkozata hazug csúszatásként mossa össze Magyarországgal egy jobbikos képviselő korábbi botrányos „beszólását”, arról azonban megfeledkezik, hogy éppen ez a mondat adott alkalmat arra, hogy 25 év után a demokratikus politikai erők együtt álljanak ki a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben…
A jobbikos Gyöngyösi Márton tavaly novemberben az Országgyűlés plenáris ülésén annak felmérését szorgalmazta, hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Az LMP társelnöke felhívta a figyelmet: az EP elnöke azt is elfelejti hozzátenni, hogy Magyarországon van ugyan egy szélsőjobboldali parlamenti párt erőteljes támogatottsággal, ám nincsenek olyan erejű rasszista erőszakos csoportok, mint például Németországban, Franciaországban, vagy az Egyesült Államokban.
Schiffer András szerint „bár Orbán Viktornak nem tűri az alkotmányos korlátokat, de távol áll tőle a rasszizmus bármilyen fajtája, így az antiszemitizmus is”.
Magyarország jelenlegi és előző kormányait okkal érheti kritikák, „de a hazug, aljas, csúsztatott kritika éppen a jogos kritikák hitelét ássa alá” – mondta a politikus.
Az LMP társelnöke bízik abban, hogy Martin Schulz helyre fogja igazítani szavait.
Látható ugyanakkor, hogy hetek-hónapok óta van egy olyan gerjesztett kampány, elsősorban német területen, amely antiszemita országként próbálja feltüntetni Magyarországot, és ez minden magyar demokrata önbecsülését sérti, ennek megálljt kell parancsolni – hangsúlyozta.
A nap folyamán a Külügyminisztérium közleményben utasította vissza, hogy Martin Schulz, az EP elnöke Magyarországot antiszemitának nyilvánítsa. A Fidesz EP-képviselői bocsánatkérésre szólították fel az Európai Parlament elnökét nyilatkozata miatt.
MTI 2013. május 17.
A Külügyminisztérium közleménye (1. rész)
Budapest, 2013. május 17., péntek (OS)
Magyarország Külügyminisztériuma megdöbbenéssel értesült az Európai Parlament elnökének, Martin Schulz úrnak a brüsszeli Metro napilapban május 16-án megjelent nyilatkozatáról, mely szerint Magyarország „listázni akarja a zsidókat”.
Az Európai Unió történetében példátlan vádat, melyben az Európai Parlament elnöke egy egész országot nyilvánít antiszemitának, a leghatározottabban visszautasítjuk és teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk.
Magyarországon nem listázzák a zsidókat, az antiszemita jelenségeket a Kormány határozottan elítéli és megtorolja; ennek jogi eszközeit a jelenlegi kormány teremtette meg. Orbán Viktor miniszterelnök az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdetett, erről tanúskodik – többek között – a Zsidó Világkongresszuson elmondott beszéde is:
Az Európai Parlamentben vita folyik Magyarországról: fontos, hogy ennek eredményeként objektív jelentés szülessen. Ezért különösen aggasztó, ha maga a testület elnöke lehetetleníti el a tárgyilagos vitát politikailag motivált, alaptalan és sértő kijelentésekkel. Schulz úr idézett nyilatkozata tisztességes és jó szándékú magyar emberek millióit bántotta meg.
Kiadó: Külügyminisztérium
A Külügyminisztérium közleménye (2. rész)
Budapest, 2013. május 17., péntek (OS)
Amennyiben Schulz úr nem tett ilyen kijelentést, elvárjuk, hogy igazíttassa helyre az újsággal a hibás közlést. Ha viszont valóban ezt mondta, nyomatékosan felszólítjuk, hogy kérjen bocsánatot az igaztalanul megvádolt magyar néptől.
Kiadó: Külügyminisztérium
Nemzeti InternetFigyelő
Sajnos hazudott a Martin Schulz! Ilyen szolgalelkű zsidó seggnyaló vezetése kevés országnak van a földön!
kató rudi
„…ám nincsenek olyan erejű rasszista erőszakos csoportok, mint például Németországban, Franciaországban, vagy az Egyesült Államokban.”
Ha már a valódi rasszizmusnál és az erőnél tartunk:
a felsorolásból kimaradt Izrael.
Kérem a helyreigazítást felvállalni! Van-e ehhez elég bátorság, tárgyilagosság a képviselő úr pucájában?!
HK
„ A jobbikos Gyöngyösi Márton tavaly novemberben az Országgyűlés plenáris ülésén annak felmérését szorgalmazta, hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.”
Természetesen, előbb „listázni” azután a parlamentből, a kormányból, és a fontosabb állami pozíciókból is meneszteni őket. Amíg ez nem történik meg, a helyzetük csak rosszabbodni fog. Ha demokratikus kormányunk lenne, erről népszavazást írna ki.
Példaként azon országok fejlődését kell figyelembe venni, ahol a zsidó hegemóniának, gyarmatosításnak gátat szabnak.
oiproks
RE:oiproks
Teljesen egyetértek!
De azzal a kiegészítéssel élnék, hogy a Magyar állam finanszírozásában álló bármilyen intézmény vezetőségéből és a Magyar állam finanszírozásában álló médiából zárassanak ki. (az én adómból ne dőzsöljenek a paraziták)
sakter
A tisztánlátás az élet ajándéka.
H.B.
A „vezetőink” többnyire álnéven és magyarosítva „tevékenykednek” mint „igazi magyarok”!
Magyarország kérjen bocsánatot Németországtól, mert Németország
megszállta Magyarországot! Magyarország kérjen bocsánatot a világtól
mert Isten megteremtette a világot.
Nem kérnek Istenből, csak a kertjét akarják. Már elvették volna, ha
tudják.
Széplaki István
Martin Schulz – ha nemc tévedek – zsidó. Az kiabál legjobban, akinek a háza ég.’píszi” Balog Zoltán cigány és cionimádásügyi miniszter szintén végignyalt egy bukott ülepet midőn levelében azt írja, hogy Izrael a térség legdemokratikusabb állama.
És ez a pasas „lelkész”.DDDDDDDDDDDDDDDDDD c’est dégutant!!
Loviaguin Alexander
„az Európai Parlament elnöke egy egész országot nyilvánít antiszemitának,”
Nem csak a magyarországi Jobbikot akarják a zsidók betiltani, hanem a nemzetiszocialisták millióit is börtönbe kívánják juttatni.
Ha ez így megy tovább, az egész világ egy koncentrációs tábor lesz.
„Heil Hitler!” bekiabálások a görög parlamentben a zsidók által megrendelt törvény vitáján (videó)
. A világ zsidóságának képviselői által parancsba adott törvény alapján 6 évig terjedő börtön fenyegeti a görög patriótákat, pedig a nemzetiszocialista Arany Hajnal pártnak jelenleg több, mint egymillió támogatója van Görögországban.
http://harcunk.info/
oiproks
Három ifjú magyart ítélt el szédületes gyorsasággal a zsidó gyarmat bírósága.
A vádirat szerint az egyik fiatalember, M. Gábor karlendítéssel fogadta a hazánkba pofátlankodó országhódítókat, majd azt kiáltotta: „Sieg Heil!”
A magyarellenes gyűlölet-bűncselekményeket még csak napirendre se akarják venni.
oiproks
Megtehetik,mert ők uralkodnak és az ő kezükben van az igazságnak nevezett szolgáltatás.
H.B.
Ilyen szégyenletesen megalkuvó és zsidó-seggnyaló kormánya a térség egyetlen országnak sincs. De egy országot sem tettek ilyen szinten taccsra a környezetünkben. Schulz uram seggét biztos elfelejtették rendesen kipolírozni – így csak a jogos reklamációval élt!
Nagy Péter
Azért legyünk igazságosak! A Külügyminisztérium igenis határozottan tiltakozott, és bocsánatkérést követelt. Mit tehetnének még? Hadat üzenjenek? Ne legyünk azért idióták! (Híradmin)
Kedves Híradmin!
Egyetértek.Az viszont megint csak igaz,hogy a magyarságot azért nézik le külföldön,mert hagyjuk,hogy zsidók uralkodjanak rajtunk és ez ok okozati összefüggésben van a hazánkat ért támadásokkal.
Nem értik,hogy a megszálló zsidó vezetés miért így viszonyul Európához és Magyarországhoz.
H.B.
„Ha ez az ellenségesség, sőt utálat a zsidóval szemben csak egy időszakban és egy országban mutatkozott volna meg, akkor egyszerű lenne ennek a haragnak a körülhatárolt okait leleplezni, de ezt a fajt mindig minden nép utálta, ahol csak megtelepedett. Tehát, mert a zsidók ellenségei a legkülönbözőbb fajokhoz tartoztak, és mivel egymástól távol levő országokban éltek, mivel nagyon különböző törvények uralkodtak fölöttük, egymásnak ellentmondó alapelvek uralták őket, ezeknek sem erkölcse, sem szokásai nem voltak azonosak, más intézkedések mozgatták őket, így semmit sem ítélhettek meg ugyanazon elvek alapján, ezért azt mondhatjuk, hogy az antiszemitizmus oka mindig is magában Izraelben rejlett és nem azokban, akik Izrael ellen harcoltak.” (Bernard Lazare)
Ugye nem gondolta komolyan amit írt? A szabadkőműves, besúgó martonyi az egyik legnagyobb ellensége a Magyar népnek! Nem olvastam a tiltakozó levelét de biztos vagyok benne, hogy felért egy bocsánatkéréssel a schulcz rabbi felé! Vajon mivel zsarolja ez is az orsós likud vityát, hogy újból külügyminiszter lehetett?
kató rudi
Ennek a Schulz „úrnak” körülbelül annyi joga lenne ott üldögélni, mint barátjának, Kovács Lacikának volt annak idején – alul iskolázottságát tekintve. Érthetetlen, hogy a „művelt” Nyugaton középiskolával ilyen posztot tölthet be valaki, azért mert ballibsi.
Schiffer viszont jó időben jó helyen nyilatkozott, s nem véletlenül, mert mindenáron be akarnak jutni jövőre is a Parlamentbe, méghozzá a kormányrudat átvenni. Gyűjtik maguk köré a jó külsejű, szimpatikus fiatalokat, akik óriási dumával akarják elhitetni, hogy az LMP lenne a legjobb. A beetetés tehát gőzerővel folyik, de a szélhámosoknak nem kell bedőlni. Anna