Sabin Gherman: Erdélyt a magyarok tartották meg Erdélynek

Az ember azt gondolná, hogy egy Sabin Gherman-előadáson már nem érhetik különösebb meglepetések, hiszen ugyanazt hajtogatja 1998-as híres-hírhedt kiáltványa óta: Elegem van Romániából, Erdélyemet akarom. És ez alapállásban így is van, Gherman AZ erdélyi autonomista, érthető, hogy ha Erdélyben autonómiával kapcsolatos előadást rendeznek, akkor őt hívják meg – mint tette azt a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat, amely HÖKadémia címmel újraindította saját előadássorozatát, ennek első vendége volt Gherman a Sapientia EMTE Tordai úti épületében.

Másrészt, ha már betéve tudjuk is, hogyan gondolkodik a témáról, mindig élményszerű hallgatni a fejtegetéseit: Sabin Gherman jó humorú, lendületes előadó, aki időnként nem megy a szomszédba egy kis politikai inkorrektségért vagy erősebb megfogalmazásért. Eleve lesújtónak tartja, hogy még mindig el kell magyarázni az ország elnökének, illetve annak tanácsadójának, mi fán terem az autonómia. (Itt arra a levélre utal, amit Klaus Johannis elnöki hivatala küldött válaszként az autonómiapetícióra, és amit leginkább a „nesze semmi, fogd meg jól” kifejezéssel lehet körülírni.)

Az autonómia ugyanis nem más, mint decentralizáció,

amely a helyi közösségek érdekérvényesítő képességének megnövekedését jelenti, és ami legkevésbé sem ellentétes az alkotmánnyal, mert attól még Románia maradhat egységes és oszthatatlan nemzetállam, hogy a történelmi régiók önálló közigazgatási egységekké alakulnak át; ehhez nincs szükség föderalizálásra sem. Az meg kifejezetten érthetetlen, hogy miközben a Ponta-kormány és az ország politikai elitje a helyi decentralizációt – elvben legalábbis – támogatja, ennek regionális szintű megvalósítását az ország egysége elleni támadásként értékeli.

Gherman sűrűn hivatkozik európai példákra, és nem csak a slágertémának számító baszkföldi, katalóniai vagy dél-tiroli helyzetre, hanem olyan adminisztratív-területi megoldásokra, amelyek nem feszítik szét a nemzetállami kereteket, mint például a lengyelországi vajdaságok rendszere. A közigazgatási önállóság számos gazdasági lehetőséget nyit meg, nemcsak a pénzek helyben maradása miatt, de például a különböző EU-s projektekben való részvétel révén is.

Tévútnak tartja a fejlesztési régiókat,

mert azokat egy hamis arányossági elv alapján, önkényesen, felülről hozzák létre, és a határaikat úgy húzzák meg, hatalmi szóval, mint az egykori afrikai gyarmatoknak. A régióknak organikus, saját identitással rendelkező területi egységeknek kell lenniük, amelyeknek létrehozása során figyelembe kell venni a történelmi, kulturális és etnikai sajátosságokat, a gazdasági adottságokat. A bukaresti hatalomnak viszont épp az a célja, hogy szétzilálja Erdély természetes egységét (korábban ezt szolgálta a katasztrofális Brătianu-, majd Ceaușescu-féle betelepítési politika is) – ez ellen pedig közös erdélyi-partiumi-bánsági érdek fellépni, hiszen az autonómiának épp az a célja, hogy védje az azt alkotó közösségeket. Gherman mondandója nagyjából egy mondatban összefoglalható: Erdélyben nincs magyar autonomista ügy, nincs román autonomista ügy,

a magyarok és a románok egymás nélkül nem mennek semmire.

A régiósítást három szinten képzeli el:

1. A történelmi nagyrégiók, Erdély, Bánság, Havasalföld, Moldva, Bukovina, Dobrudzsa ésatöbbi, ezek biztosítanák az autonómia legfőbb közjogi-közigazgatási kereteit.

2. A megyerendszert, bár ebben a formájában elavult és feleslegesen duzzasztja a bürokráciát, egyelőre nem kéne eltörölni, ideig-óráig megmaradhatna köztes adminisztrációs szintnek.

3. A különleges jogállású kisrégiók, amelyek egyfajta „autonómia az autonómiában” elv mentén jönnének létre. Három ilyen esetről beszél: a.) a Székelyföld, amely etnikai-kulturális sajátosságai okán érdemelné ki ezt a státust; b.) a Duna-delta, természeti és részben etnikai okokból (a helyi tatár és lipován közösség, „a Delta székelyei”, ahogy fogalmaz); illetve c.) a Zsil völgye, a benne rejlő idegenforgalmi potenciállal. A speciális státusú kisrégiók létrehozása esetén a megyerendszer okafogyottá válna, nyugodtan meg lehetne szüntetni.

Gherman gyakran fűszerezi traktátusát csípős megjegyzésekkel, anekdotákkal, és egyáltalán, olyan gondolatfutamokkal, amelyekre az ember felkapja a fejét.

♦ Az erdélyi románok elnyomásáról. A magyar-román viszony történelmi távlatairól, azon belül a jobbágykérdésről vallott felfogása nemcsak a feketeöves román nacionalistáknál, hanem a „progresszív” történelemszemlélet híveinél is ugyancsak kiverheti a biztosítékot. Különösnek tartja, hogy miközben állítólag a románokat nyomták el Erdélyben, a legjelentősebb parasztfelkeléseket (a Budai Nagy Antal- és a Dózsa György-félét) nem románok indították. Szerinte a jobbágyoknak közel sem volt annyira sanyarú sorsuk, mint amilyennek ma elképzeljük, a mi nagyszüleink rosszabb körülmények közt éltek, mint a középkori jobbágyok, akik földdel ugyan nem rendelkeztek, de egyéb ingóságokkal és ingatlanokkal nagyon is.

♦ Az ukrajnai helyzetről. A jelenlegi állapotok egyik főfelelőse az Euromajdan után hatalomra került demokrata államvezetés, amelynek az első dolga volt, hogy megnyirbálja a nyelvi jogokat és a helyi közösségek autonómiáját.

♦ A Székelyföldről. Amikor egyszer Tusványosra utazott a családjával, a fia megkérdezte, miután beértek a Székelyföldre, hogy átmentek egy másik országba? Mert a környezet tisztább, a házak, utcák rendezettebbek – mintha nem is Romániában járnánk.

♦ Az erdélyi magyarok szerepéről. Ha Erdélyben nem lettek volna magyarok, ma már Erdély nem létezne. Moldva sorsára jutott volna, amelyet a „kis egyesülés” után Bukarest és Havasalföld letarolt, Erdéllyel ez azért nem sikerült, mert a multietnikus kulturális környezet ébren tartotta a sajátos erdélyi identitást.

♦ Az RMDSZ-ről. Az RMDSZ csak választási évben veszi elő az autonómia ügyét és akkor is csak a Székelyföldön. Az egyetlen eremdéeszes politikus, aki valóban érti az autonómia lényegét, az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, de őt „biztos még idejében elijesztik”, mielőtt túlzottan megerősödne a pozíciója a szövetségen belül. Gherman idézi Szilágyi Zsolt Néppárt-elnököt: az RMDSZ a kormánykoalíciós tárgyalásokra az autonómiával megy, de a fakitermelési engedéllyel jön ki.

♦ Az erdélyi pártról. Szükség van interetnikus erdélyi pártra (ami ellen az RMDSZ tiltakozna elsőként), de egy ilyen alakulat csakis az erdélyi kultúrák teljes egyenlőségének elvéből indulhat ki. A szlovákiai Most-Híd pártot nem tekinthetjük ebben mintának, mert balkanizálódott, de egy erdélyi alakulatot ez nem fenyegeti, mert Erdély nem Dél-Szlovákia, itt létezik egy történelmileg megalapozott, sajátos regionális identitás, amely felülírja az etnikai különbözőségeket.

♦ Klaus Johannisról. Gherman nem lát autonomista potenciált a szász elnökben, egyrészt mert sosem volt híve a régiósításnak, nem is érti azt, másrészt mert bonyolult nagypolitikai és pártérdekeknek kell megfelelnie, ha pozícióban akar maradni. Johannis most „Szűzmáriát játszik”, talán jobb lett volna, ha Ponta nyer, mert annyira hülye, hogy az autonómia magától is megvalósult volna.

Mit tehetnénk ehhez hozzá? A HÖKadémia következő merghívottja Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja lesz. Egészséget, autonómiát!

Fotók: Szab, Forrás: foter.ro, Szerző: Papp Attila Zsolt, 2015. március 19. csütörtök, 12:18

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!