KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rheinmetall-elnök: Európa legkorszerűbb harckocsigyára épült meg Zalaegerszegen

A cégcsoporton belül világrekord gyorsasággal épült meg Európa legmodernebb és legkiválóbb harckocsigyára, amely kimagasló védelmi képességeket ad Magyarországnak – jelentette ki a Rheinmetall elnöke a társaság zalaegerszegi üzemének avatóján pénteken.

 

Armin Papperger kifejtette: Magyarország része az európai légvédelmi kezdeményezésnek, megvan a képesség és a kapacitás arra, hogy itt légvédelmi fegyvereket és lőszereket is gyártsanak. „Készen állunk arra, hogy Magyarország lényeges szereplője legyen az európai védelmi iparnak” – jelezte a Rheinmetall elnöke.

Zalaegerszeg, 2023. augusztus 18. A Rheinmetall német hadiipari cég zalaegerszegi harckocsigyára az avatás napján, 2023. augusztus 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

 

Hozzátette, hogy nemcsak betonból és acélból áll a gyár, hanem az emberekről is szól, az utóbbi évek során több mint 200 magyar dolgozót képeztek már ki, és még több százan csatlakoznak majd a következő években.

Armin Papperger úgy vélekedett, Magyarország stratégiai döntést hozott, amikor – felismerve a kormány legfontosabb feladatát, hogy megvédje saját állampolgárait, katonáit – a védelmi ipar fejlesztésébe fogott. „A szabadság nem jár ingyen, a demokráciáért, a szabadságért kemény árat kell fizetni”, az Európai Unió és a NATO-tagállamok védelméért is meg kell küzdeni.

A Rheinmetall számára Magyarország nemcsak ügyfél, de kooperációs partner is egyben, a világon az öt legnagyobb befektetési piaca közé tartozik olyan hatalmas országok mellett, mint az Egyesült Királyság, Németország, Ausztrália és az Egyesült Államok. Ez csak azért alakulhatott így, mert az ország nagyon fontos víziót vázolt fel a védelmi ipar fejlesztésében – emelte ki Armin Papperger.

Az eseményen résztvevő mintegy 200 meghívott, a védelemiparban és a Lynx-projektben érdekelt hazai és a partnernemzetek képviselői és politikusok előtt együttműködési megállapodást írt alá Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Armin Papperger. Ennek értelmében a Rheinmetall Italia SpA, az izraeli UVision Air Ltd. és a magyar állam vegyesvállalatot hoz létre távirányítású precíziós lőszerek gyártására, beszerzésére.

Ez is érdekelheti:  Bronzérmes lett a magyar női kézilabda-válogatott

Szalay-Bobrovniczky Kristóf ebből az alkalomból az MTI-nek azt mondta: a 21. század kihívásainak való megfelelés érdekében a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség az elérhető legmagasabb szintű technológiát képviselő eszközök beszerzésével építi és erősíti képességeit. „A modern, high-tech magyar haderő felállítása biztosítja, hogy a Magyar Honvédség nemcsak hazánk védelmét tudja hatékonyan és megfelelően ellátni, de nemzetközi szövetségesi kötelezettségeinek is maradéktalanul képes megfelelni”.

Zalaegerszeg, 2023. augusztus 18. Pintér Sándor belügyminiszter (b), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b2) és Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke a német hadiipari cég zalaegerszegi harckocsigyárának avatásán 2023. augusztus 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A precíziós lőszereket izraeli hadműveleti tapasztalatok alapján fejlesztették ki, figyelembe véve a közelmúlt háborús konfliktusait is, egyúttal tökéletes kiegészítői lehetnek a Rheinmetalltól érkező Lynx gyalogsági harcjárművek fegyverzetének – jelezte a miniszter.

 

A zalaegerszegi harcjárműgyár átadóünnepségének végén Orbán Viktor és Armin Papperger egy-egy gomb megnyomásával szimbolikusan is elindította a gyártást, majd egy Lynx vázát gördítettek be a rendezvénytérbe.

A Rheinmetall sajtóközleménye szerint a Rheinmetall Hungary Zrt. elsődlegesen a magyar katonai erők számára lánctalpas és kerekes járművek – elsősorban a Lynx pánélozott harcjárművek – fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Zalaegerszegen 33 hektáros területen épült, a későbbiekben összesen 350 embert foglalkoztató fejlesztési, gyártási és tesztközpont, amelyhez klímakamra és lőcsatorna is tartozik.

A kormánnyal kötött megállapodás alapján összesen 209 darab, hét különböző típusú Lynxet, 18 támogató járművet és 38 katonai teherautót szállít a Magyar Honvédségnek a Rheinmetall. Az első szakaszban 46 Lynx és kilenc támogató jármű érkezik Németországból – amelyek szállítása már elkezdődött -, majd a második fázisban már a zalai gyárból szállítanak le 172 Lynx harcjárművet.

 

Kiemelt kép: Twitter

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Rheinmetall-elnök: Európa legkorszerűbb harckocsigyára épült meg Zalaegerszegen

  1. GONDOLOM,HOGY A LEGMODERNABB A BENNE LÉVŐ AKKUMULÁTOR LESZ.

Itt várjuk hozzászólását!