Ránkvándorló népek pusztítása Magyarországon

Zsidó közgondolkodásra jellemző, Bodnár Dániel által is büszkén vállalt életfelfogás
Zsidó közgondolkodásra jellemző, Bodnár Dániel által is büszkén vállalt életfelfogás

Különbséget kell tenni a bevándorló és a ránkvándorló népek között. A különbség a kettő között, hogy a bevándorló népek integrálhatóak, létezik is bennük a beilleszkedéshez szükséges szándék. A ránkvándorló népek olyan faji, vallási, kulturális különbségekkel rendelkeznek a befogadó népekhez képest, amely lehetetlenné teszi az integrálásukat.

Ezen utóbbi népekben eredetileg sem létezik a szándék a beilleszkedésre. Törekednek és képesek is egy párhuzamos társadalom kialakítására, mely a befogadó nép kebelén belül saját törvényei szerint működik. Nem fogadják el a befogadó nép által kialakított vezérkultúrát. Mindenki ismeri már azt a pökhendi mondást, közhelynek számító zsidó véleményt, miszerint „Ha kivonjuk a magyar kultúrából a zsidó kultúrát, akkor a magyarnak nem marad egyéb, mint a bőgatya és a fütyülős!”

A párhuzamos társadalom a jelenlegi Európában, a migrációs válság közepette, minden országban, mint nemzetbiztonsági kockázat jelenik meg. Ez az általános fordulat az európai szemléletmódban újra rátereli a figyelmet arra a súlyos migrációs válságra, mely az 1867-es kiegyezés után a magyar nemzetet sújtotta: 1 generáció alatt ránkvándorolt több mint 1 millió zsidó. Ez a ránkvándorlás azonnal katasztrófát váltott ki, mert ezzel párhuzamosan kitántorgott az országból Amerikába ugyanakkora mennyiségű magyar. A ránkvándorlók a toleráns magyar környezetben hamar kialakították a párhuzamos társadalmukat, hatalmi pozíciókra törekedtek, aminek további katasztrofális következményei lettek.
További részletekért ajánljuk Raffay Ernő történész 1 órás előadásának meghallgatását.

Pusztító migráció – A zsidók bevándorlása Magyarországra

https://www.youtube.com/watch?v=lRUVazF82Uw

Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István

Zürich – Erdőszentgyörgy

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

3 thoughts on “Ránkvándorló népek pusztítása Magyarországon

  1. Tudjátok, mi lesz a tiétek, a „bőgatyából a fütyülős”!!!! Meg a többi büdös sáskáé is!!!!

Itt várjuk hozzászólását!