Rákosrendező (1894-2025) – eladva

Újabb nemzeti értékünket dobolták ki és adták el „keresztény országunkban”, a muszlimoknak. Ez ugye azt jelenti, hogy valami nem stimmel a kimondott sza- vak és a konkrét tettek között. Igaz, ma már nem is ez a lényeg. Hiszen meg- szoktuk, hogy bizonyos üzleti körök akkor sem mondanak igazat, amikor köszönnek vagy kérdeznek. Most viszont kötelező örülni, mert Rákosrendező, 169 éves nemzeti emlékünk, immár idegen kézbe került… féláron. Persze, nekünk is kell horribilis összegért fejlesztenünk a környék infrastruktúráját, de legalább lesznek 200–500 méter magas épületeink… – mint Dubajban.

A „bótolás” érdekessége, hogy korábban ezen a pályaudvaron elégett rengeteg talpfa, aminek az elszállítása körülményes és költséges lett volna… inkább ott helyben, egészen véletlenül kigyulladt. Talán még a biztosító is fizetett érte.

 Az Uniós elmeháborodottság tiltja a talpfák eladását, mégis sokkal környezetkímélőbb lett volna, ha saját hatáskörben mégis eladják azoknak, akik ház előtti bejáratot, sáros udvar egy részét tették volna járhatóvá, vagy ne adj Isten, kapu- félfát készítettek volna belőlük. Az illetékesek azonban hűségesen betartják az Uniós parancsokat, és nem adtak el egyetlen talpfát sem. Becsülettel megvárták, amíg véletlenül kigyulladnak ezek az igen csak útban lévő talpfák… és végül: talpfák nélkül lehetett eladni a kis magyar Dubaj telkét, az egykori Rákosrendező pályaudvart.

Erről az eladásról is eszembe jutnak a korábbiak… A rendszerváltás óta, mint a szatócsboltosok, mindent eladunk, ami érték, de amit mi magunk is hasznosíthattunk volna. Gyárak, élelmiszeripar, mezőgazdaság… Persze, ha mi hasznosítottuk volna, akkor nem lenne százalék a „hozott bót” után. Mert szinte bizonyos, hogy ez az eladás sem mentes az egyéni gyarapodás lehetőségének, Magyarországon szomorú szokásossá vált valamely formájától.

Mint oly sok, más esetben is beigazolódott ez a feltételezés…

Morajlik a Vág völgye Illavánál. A helyiek azt mondják, Baross Gábor sírja felől hallik ez a morjalás…

Remélhetőleg a Parlamentre, a Mátyás templomra, a Szent Koronára, az esztergomi bazilikára vagy a Jánoshegyi kilátóra még nem vetett szemet senki és nem is ígértek külföldi „befektetők” némi pénzt a hazai „ügyintézőnek” ezekért az ingatlanokért – természetesen zsebre… Bár, a Halászbástya kétnapos kordonozása esetében rezegni látszott a léc. Jó volna, ha a nemzeti vagyon egy-egy darabjának az eladása előtt, legközelebb konzultálna a kormány a néppel… az osztatlan közös tulajdon sorsáról.

S. Gy.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Rákosrendező, az eladott terület / Fotó: Vitézy Dávid facebook oldala