Püspökök és papok elszámoltatása – az átlépett vörös vonal

A történelem, ha kicsit összezsúfolva is, de ismétli önmagát. Az egyik politikai niemand-aspiráns, kérdésre olyan kijelentést tett, amelyben pártja és önmaga teljes valója benne van. A proli söpredék kedvére kijelentette, hogy a püspökök és papok elszámoltatása is megtörténik, ha be-, vagy feljelentik az illető püspököt, papot. Tehát, mit is mondott a pannonhalmi főapáttal fényképezkedő, egykori egyházi iskolás? Azt mondta, hogy elég egy rákosista jellegű feljelentés, és már megy is a hatóság a püspöki palotába, kolostorba, hitközségbe vagy a plébániára…

Ez a fenyegetés azonban, tűrhetetlen. A civil politikai élet aljasságaival, a hazudozásokkal, politikai szereplőkkel, sem mint író, sem mint újságíró, sem mint magyar állampolgár nem foglalkozom, mert az a stílus és erkölcsi mélység rangon aluli. Hiszen az ember arról sem ír, ha véletlenül belelépett a kutyaürülékbe…

Akkor viszont félre kell tenni minden távoltartási fogadalmat, ha a nemzeti megmaradás egyetlen lehetőségét biztosító szervezetek fenyegetettsége megjelenik a politikai palettán. Kivált úgy, ha ez a fenyegetettség azzal párosul, hogy a társadalom legaljának a feljelentgetési vágyával összeköttetik. Az egyházak ma az Unió „értékei” szerint üldözés alatt állnak Európa szerte. Magyarország még kivétel ez alól, azonban a minapi fenyegetés azt jelzi, hogy mind a keresztény, mind az óhitű papok, püspökök, elöljárók veszélyben vannak. A veszélyt pedig az jelenti, hogy a politikus aspiráns annak az Uniónak a követeléseit akarja beteljesíteni, ahol gyermekeket vesznek el a vallásos nevelés miatt a szülőktől, ahol a pedofíliát nem büntethető jognak akarják tekinteni, ahol papokat lehet istentisztelet alatt vegzálni, megölni, ahol a merénylőket pszichikai terhelés miatt nem lehet felelősségre vonni, ahol a jog ma már a hatalom egyik végzetes eszköze.

Csak emlékeztetnék arra, hogy püspököket, papokat, lelkészeket, rabbikat tett ártatlanul áldozattá az a rendszer, amelynek áporodott szagát most kiengedte a palackból a hataloméhes, beteg milliomos. Abban a rendszerben megszüntették a szerzetesrendeket, azaz megvonták a működési engedélyeiket, elzavarták a betegeket szeretetből ápoló szerzetesnőket, Gulágra, Andrássy útra vagy egyenesen a halálba küldték az egyházi személyeket. Ha belegondolunk, akkor azt láthatjuk, hogy a mai Magyarország legfőbb problémája, hogy akkor, ezek a kommunisták – akiknek a mostani szellemi utódai arra várnak, hogy a már megírt feljelentéseket átadják az új hatóságnak –, minden értéket, erkölcsi normát, értelmet a sárba tiportak, megszüntettek, büntették azokat, akik nem adták fel. Hosszú-hosszú lista volna felsorolni név szerint a meghurcoltakat a püspöktől a rabbiig. És hosszú volna az a tanulmány is, amelyben kifejtenénk, hogy az a korszak hol és mennyit ártott a nemzetnek, a megmaradt országnak. Ma ugyanezt vetítette előre a pártvezér. És ezt egyetlen magyar sem tűrheti el, mert ha az egyházi személyeket vegzálják, feljelentetik az alja néppel, az azt jelenti, hogy sem Istent, sem embert nem ismer a hatalomra éhes áruló.

Papjaink, püspökeink, tiszteleteseink és rabbijaink tisztességgel végzik a munkájukat, sok falut, települést látnak el egy személyben, s ha van némi vagyonkájuk, az haláluk után családjukra, ez nem lévén az egyházukra száll.

Épp elég volt a sok vádaskodás, gyalázkodás, az összemosás és az általánosítás az elmúlt évek sajnálatos eseményeit követően. A mostani fenyegetés viszont felhívás is egyben. Ha visszatérne az egyházüldözés, a papok elleni koncepciós nyomozgatás és feljelentgetés, akkor minden normális magyar embernek – akár hívő, akár nem – ki kell állnia és meg kell védenie a papját, lelkészét, rabbiját. Ugyanis a politika nem mérgezheti meg a hívő emberek lelkét, nem gyalázhatja meg még egyszer, kommunista szokás és rend szerint az egyházakat, amelyek a Teremtő Isten igazságát hirdetik, emberfeletti munkával, amelyek az erkölcsi és hitbéli tanítással egyedüliként vezetik a fiatalságot, ezzel biztosítva ebben az ocsmány, proli világban a normalitást és ezzel a jövőt.

Aki ebbe bele akar, bele mer tiporni, azt haladéktalanul ki kell vetni a társadalomból, eszméit be kell tiltani. Akármennyire is szajkózzuk a sosemvolt 1789-ben született demokráciát. A hívő embereknek, és a nem hívőknek egyaránt ki kell egyenesíteniük a kaszát, és megakadályozniuk azt, hogy még egyszer végig kelljen élni azt a kort, amely 1789-ben kezdődött, 1919-ben kiteljesedett egy kis időre, majd a vörös bosszú 1945-től folytatódott – akár napjainkig. Bár, sokan megérdemelnék, hogy megtapasztalják a valós diktatúrát, a politikai rendet, a lefüggönyözött Pobedák és Recsk világát…

Ha tehát, ezt az egyházgyűlöletet szabadjára engedjük, akkor Magyarországnak vége. Aki ugyanis a hívő magyar emberek püspökeit, papjait, lelkészeit és rabbijait akarja vegzálni, az a magyar nemzetet vegzálja. Ez pedig – mint már láttuk száz éven belül –, nagyobb bűn, mint a hazaárulás. Úgy is kell viszonyulni hozzá…

Stoffán György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!