Politikai káosz Németországban, nem választották meg Merz-et kancellárnak
A német liberális és konzervatív pártok tervezett koalíciója nem tudott kancellárt választani a német parlament első fordulójában.
Frederich Merz, a kereszténydemokrata jelölt, akit a liberális SPD is támogatott, 310 szavazatot kapott kedden, ami hat szavazattal maradt el az abszolút többséghez szükséges 316-tól. Az ülést elnapolták, hogy a frakciók konzultáljanak a következő lépésekről.
A Németország háború utáni történetében ez an első alkalom, hogy mzavazási kuderc miatt a kancellárjelöltet nem választották meg – írja a német média.
A Merz által javasolt koalíció, amely az ő CSU/CDU blokkjából és a német szociáldemokratákból (SPD) áll, 328 mandátummal rendelkezik a Bundestagban.
Amennyiben Merz alulmarad a második fordulóban is, két hét áll rendelkezésre a kancellárválasztásra, mielőtt visszatérnének az egyszerű többségi szavazásra, amely után a német elnöknek a győztest kell kancellárrá kineveznie, vagy fel kell oszlatnia a törvényhozást.
Németország előző, az SPD által vezetett hárompárti kormánykoalíciója tavaly novemberben a kiadásokkal kapcsolatos nézeteltérések miatt bukott meg. Az új tervezett koalíció ígéretet tett arra, hogy folytatja Olaf Scholz korábbi kancellár programjának kulcsfontosságú elemeit, beleértve Ukrajna támogatását és a militarizáció adósságfékének feloldását.
A múlt héten a német belügyi hírszerző ügynökség, a BfV „szélsőségesnek” minősítette az Alternatíva Németországért (AfD) pártot. A jobboldali, migránsellenes mozgalom jelenleg a kereszténydemokratákkal egy szinten áll a szavazói preferenciák tekintetében egy esetleges szövetségi választáson. Az AfD vezetői azt állították, hogy a „szélsőséges” minősítés politikai indíttatású volt, és célja a párt növekvő népszerűségének ellehetetlenítése.
Kiemelt képen: Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője 2025. május 5. © Sean Gallup / Getty Images