Pesti tömegközlekedés

Minap olyan ismerősöm panaszkodott a tömegközlekedési járműveken uralkodó állapotokról, aki tíz évenként egyszer veszi igénybe a szolgáltatást. Megunva panaszáradatát, elmeséltem neki, mit élhetnek át azok az emberek, akik naponta többször is utazgatnak.

Ma reggel például kilencen vártuk a végállomásról indulást a frissen takarított villamoson.

Egy fiatal anyuka éppen járni tudó, ordítozó gyerekét a számára legtermészetesebb módon, állva helyezte az ülésre. A mellette helyet foglalt elegáns hölgy arasznyit arrébb húzódott, hogy a gyerek koszos cipője ne érjen hozzá. Az anyuka megrovóan nézett rá, mire a hölgy kínjában dicsérni kezdte a gyermek szépségét, hátha leül és végre nyugton marad. Le is ült, úgy rugdosta immár az anyja térdét. A koszos farmernek ez nem számított, a mama pedig gügyögve dicsérte tovább gyermekét.

Arrébb egy hátizsákos fiatalember tottyant le, s előtte a padló felmosásából még megmaradt nedves foltokba lépve, sárossá vált hatalmas sportcipős lábát fölrakta a szemközti ülésre, majd elmerült az okos telefonján való böngészésben. Ami valószínűleg a vétel óta nem volt letörölve, annyi ujjlenyomat látszott rajta, feltételezhetően nem egyféle baktériumtenyészet hemzseghetett a felületén.

Jobbra tőle fiatal pár szotyolázott, a fiú maga köré köpködte a héjat, míg a lány tenyerében gyűjtötteket dobta ki az ablakon, amiből nem egy, az üvegen megtapadva éktelenkedett.

Balra tőlük két hajléktalan rendezgette a büdös zsákokat, amikben a felborogatott szelektív gyűjtőkből guberált sörös dobozokat vitték pénzre váltani. Helyezgetés közben vékony csíkként folydogált belőlük a büdös lé, s a mikor a villamos elindult, több ágra szakadva hálózták be a padlót, bűzt árasztva mindenfelé.

Az első megállónál négy, iskolás gyerek pattant fel, gyorsan leültek és hárman habzsolni kezdték az erős szagú hamburgereket, míg a negyedik a papírtölcsérből kiálló, laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt, hétféle mérgező anyaggal „dúsított” sült krumplit kezdte csipegetni. Közben irigykedve nézte társait és arról panaszkodott, hogy ő „csak” egy ezrest kap naponta szüleitől. A legkövérebb srác, aki már a második zsemlét tüntette el, megjegyezte, hogy neki azért telik mindenre, mert az elvált szülők a gondoskodást pénzzel kárpótolják. A következő megállónál felpattantak, zsíros zacskók, ülésre hullott hagyma- és húspogácsa maradékok, a padlón széttaposott krumplimaradványok, szósztócsák maradtak utánuk.

A kinyíló ajtókon beáramlott friss levegő úgy-ahogy enyhítette a büdös étel- és poshadt sörszagot, amikor újabb, két tablettából készült bort iszogató férfi szállt fel, s ült a zsákosok mellé. Az egyikük azonnal belekötött a vele szemben ülő sárgás cipőjébe. Szerinte ugyanis még az ÁVH-tól maradhatott rá. A vita odáig fajult, hogy bicska nyílott, az ajtókkal egyetemben. Népes család kapaszkodott fel a villamosra. Imbolygó járásuk semmi jót nem ígért, ordibálásuk pedig, hogy ki hová üljön és miért, zaklató volt. Mindez semmi sem volt ahhoz képest, amikor műanyag zacskóból kezdtek szipákolni. Ha hajón utaztunk volna, nyilván elsüllyedünk, mert mindannyian előre menekültünk, kevés helyen szorongva.

Lassan elértünk a végállomásra, de még messzire hallatszott a felszállók felháborodása, hogy ennyi pénzért, amit jegyre, bérletre költenek az utasok, csak juthatna a járművek takarítására is. És még csak reggel nyolc óra volt…

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!