Pecunia non olet – aut – salus populi suprema lex?

Nemrég még munka alapú társadalomról beszéltek a szakértők és a politikusok, ám, mára ezt felváltotta a pénzalapú társadalom. Ezt ugyan még nem nevezte nevén senki sem, de a tények magukért beszélnek, hiszen jelenleg mindent pénzben mérnek. Mondhatnánk, hogy a pénz lett a legfőbb erkölcsi mérce is, hiszen a társadalmi megítélést is a milliárdosok alakítják. Pénzben mérik a társadalmat, a családot, a gyermeket és a jövőt, sőt, az egyházat, a kereszténységet is, amiről önkéntelenül az a bizonyos 30 ezüstpénz juthat az eszünkbe.

A mostani politikusok nagy része üzletember és ebből kiindulva folyamatosan a kedvező üzletre, a leendő profitra koncentrálnak. Teszik ezt úgy, hogy a mandátumuk véges idejű, tehát tisztában vannak azzal, hogy olyan üzleteket kell kötniük, amelyek gyors haszonszerzéssel járnak és kitartanak akkor is, amikor már a bársonyszék rengeteg előnye nem áll majd a rendelkezésükre. Kapcsolataikat is úgy építik ki, hogy ezt a célt szolgálja, támogatóik és tanácsadóik ebből a körből származnak. Teljesen megszokottá és elfogadottá vált, hogy ezek a belső és zárt körök döntenek az országok, népek sorsáról, közülük kerülnek ki a szociális területek vezetői.

Példának okáért, a bankszektor vezetői, esetleg tőzsdeszakemberek irányítják az oktatás ügyét, az egészségügyet, megpróbálva profitorientálttá tenni ezeket a területeket, ami hosszú távon katasztrófához vezethet, hiszen tudvalevő, hogy ezeket a területeket nem lehet csupán anyagi alapokra helyezni, aszerint irányítani. Másik, említendő terület a hadügy, a honvédelem, amelyet szintén lehetetlen, és nem is szabad csupán anyagi érdekek mentén koordinálni, vezetni.

Ettől függetlenül, világszinten az egészségügy és a fegyver-biznisz az a két terület, amely a legnagyobb profit eléréséért verseng.

Hol az egyik, hol a másik kerül ki győztesen ebből a korántsem erkölcsös és mondhatni: mocskos versenyből.

A veszélye ennek a versengésnek hatalmas, hiszen rengeteg ember haláláért felelősek ezek az „iparágak”.

A fegyverkereskedelem akkor virágzik, ha háborúk, fegyveres konfliktusok vannak, tehát érdekük az emberi életek tömeges kioltása. A gyógyszermaffia ennél rafináltabb módszerekkel hajt be legalább akkora összegeket, mint a fegyverekkel üzletelők maffiája. A gyógyszer gyártók számára nem a gyógyítás az elsődleges, hiszen az egészséges emberektől nem tudnak profitra szert tenni. Az ő érdekük egy olyan állapot fenntartása, amely nem megszünteti, csupán kezeli a betegséget, legtöbbször élethosszig, olyan esetekben is, amikor a megfelelő kezeléssel gyógyítható volna a beteg. Sőt, attól sem riadnak vissza egyesek, hogy istent játszva járványokat kreáljanak, vírusokat terjesszenek, majd megmentőkként előlépve ebből milliárdokat nyerjenek, lefizetve és összejátszva olyan politikusokkal és szakértőkkel, akik a megfelelő összegért akár a népirtásban való cinkosságra is kaphatók. Így válik emberek millióinak élete pénzben mérhetővé az egész világon.

Lassan, de biztosan megmérgezték ezzel a pénzközpontú szemlélettel a társadalmat is. Ma nem a tudás a vágyott cél, és nem az erkölcsösség a példa az emberek számára, hanem a pénz, a vagyon, amelynek elérésére vágyik egyformán a városban és a vidéken élő ember. A példaképek az erkölcstelen, hiányos tudású, ám annál gazdagabb celebek, gátlástalan üzletemberek, az őrült influencerek közül kerülnek ki és az ifjú többség már csak rájuk szeretne hasonlítani, őket utánozza. Ez a drámai jövő előképe. Az emberek ma már nem érzékelik a jól végzett munka örömét, nincs bennük igényesség. Pénzért dolgoznak és semmi más nem érdekli őket, csak a még több pénz.

Az természetes ugyan, hogy mindenki a megélhetéséért dolgozik, csakhogy ma sokan cselédként teszik azt és ennek megfelelően, hanyagul, gondatlanul végzik a feladatukat, miközben egy olyan kép lebeg a szemük előtt, ami számukra elérhetetlen. Ez pedig, folyamatosan gyűlöletet, irigységet és ebből megszülető elégedetlenséget szül. Messze nem a keresztény szemlélet gyakorlata vezérli a mai társadalmat, csupán az lebeg a szemük előtt, hogy amíg közülük egyesek felfoghatatlan jómódban élnek, addig mások morzsákkal kénytelenek beérni. Nem érzik és nem is érezhetik a különbséget, hiszen az általuk irigyeltek semmivel sem jobbak, semmivel sem különbek náluk és vagyonukat sem érdemeik alapján szerezték.

A család, amelynek a társadalom alapjául kéne szolgálnia, mára legtöbbször amolyan gazdasági társulássá züllött, amely csőd esetén egyszerűen felbomlik. Sokszor érdekek, anyagi és egyéb haszon tartja egyben és a pénz, a jólét határozza meg a hosszú távú sikerét. Ha az egyik félnek esélye van például, egy házat örökölni, a másik félnek érdekében áll az egységet megőrizni. Ugyanígy, összetartó erő lehet a jobb, jövedelmezőbb állás, az évente kötelező külföldi nyaralások, esetleg a babaváró hitel és egyéb, kedvező pénzügyi, „családokat segítő”-nek nevezett – de nem segítő! – rossz konstrukciók. Ma már kissé nevetségesen és elavultnak hangzik a sok éven át tartó szerelem, szeretet, hűség, kölcsönös tisztelet, a közös, keresztény hit, alázat, megbecsülés, amelyet nem vernek nagy dobra, csupán valóra váltják csendben, a hétköznapokban.

A gyermeket is pénzben mérik manapság

Érdemes-e „bevállalni”? Mennyi lesz a nyereség és mennyi a költség? Hogyan taníttassuk, esetleg ne taníttassuk? Mennyibe kerül a ráfordított idő, energia, fiatalság? Hagy-e bennünket élni és eltart-e öreg korunkban? Nos, ezen a ponton megérkeztünk a jövő kérdéséhez, hiszen gyermekeink, akiket magunk után hagyunk, alakítják a jövő társadalmát. Mit tanítunk nekik? Azt látják, hogy folyton kedvetlenek vagyunk és rohanunk, beszélgetés helyett a kezükbe nyomunk egy telefont, ezzel kikapcsolva őket az életünkből. Látják a család széthullását, a sok esetben elmebetegségig hajszolt, agresszív, gyűlölködő, önző szülőt, az interneten keresztül, a normálisnak egyáltalán nem nevezhető világot. Közben, nem tapasztalják a szeretetet, a törődést, a beszélgetés örömét, a közös étkezéseket, az esti imádságot, az együtt végzett munka örömét, nem kapnak figyelmet, tanítást és hitet sem. Milyen lesz, milyen lehet a jövő, ha így bánunk a saját gyermekeinkkel, akik sokszor azt érzik, hogy útban vannak még a saját szüleiknek is? Úgy hiszem, a válasz magától értetődik…

Erre a „pénzkórra”, amely mindent tönkre tesz, egyedüli gyógyír a kereszténység. Csakhogy, sok esetben az egyház szolgáit is megmérgezte a pénz utáni vágy és sok jó pásztor vált a vagyonosodás és a kényelmes földi lét rabjává, hanyagolva a küldetését, a lelkek mentését.

Hatalmas, sötét alagútban jár tehát, az emberiség, a hatalommal rendelkezők és a hétköznapi emberek egyaránt és úgy tűnik, hogy ebből a hanyatlásból már nincs visszaút. Jelenlegi civilizációnk éppen úgy kihalásra ítéltetett, mint előttünk a többi is. Egyedüli reményünk a megoldásra éppen a hitünk Krisztusban és az Ő kegyelmében van.

Épp ezért fájdalom, amikor egy-egy politikusunk várva várt korelemzése, évértékelőjében egyetlen mondat sem tartalmaz hitet, kereszténységet, erkölcsöt. Csak a pénz, a gazdasági növekedés és a gazdag családoknak nyújtott pénzügyi „segítség”. Tehát, Isten helyett is a pénz, a pénz és a pénz, amely nem más, mint a mammon, a sátáni vonzódás, érzések, erkölcsi norma és hit nélkül. Ezért visszafordíthatatlan az a politikai és társadalmi folyamat, amely nem csak a testet, de a lelket, a jövőt, a kereszténységet és az ifjúság esélyeit is felemészti.

Czeglédi Andrea

 

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)