KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Párttársa diplomáztatta le Gyurcsányt

Gyurcsány tanít (Fotó: MNO-grafika)

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint saját párttársa diplomáztatta le Gyurcsány Ferencet, aki az MSZMP egyik jegyzőkönyvének tanúsága szerint „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit”.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Gyurcsány Ferenc a saját diplomájának szakvizsga-bizottsági elnökével, Rizner Dezsővel, a technika tanszék vezetőjével együtt ugyanannak az MSZMP alapszervezetnek volt a tagja 1982-től – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból. Rizner volt a témavezetője is Gyurcsány Ferencnek a pécsi egyetemen, amikor a politikus az exsógorával, Rozs Szabolccsal azonos című dolgozatot adott be szakdolgozatként…

Az iratok szerint a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara Természettudományi Tanszékek I. MSZMP alapszervezetébe (ez egy 35 fős csoport volt) Gyurcsányt egy másik tanára, Gáspár János ajánlotta, aki egyébként egyetemi párttitkár volt. A tagfelvétellel is foglalkozó jegyzőkönyv szerint az 1982. június 2-i ülésen sem Rizner, sem Gáspár nem vett részt. Utóbbi viszont jellemzést is írt a volt kormányfőről, amelyből kiderült: „a párt politikáját érti, tevékenységével annak propagandistája. Tevékenysége és marxista–leninista világnézete alapján az MSZMP-be való felvételét az ajánló javasolja.”

Az irat szerint Gáspár János Gyurcsányt a főiskolára való felvétele óta ismerte, és „agilis, jó szervezőképességű, aktív, problémákra érzékeny, illetve azok megoldását kereső” fiatalembernek tartotta. – Az 1600 fős KISZ-szervezet irányításával kapcsolatos feladatoknak felfokozott munkatempóval igyekszik eleget tenni – olvasható a dokumentum Gyurcsányról szóló részében.

A jegyzőkönyv szerint a volt kormányfő beszámolt arról, hogy „munkás családból származik, szülei válása óta apjáról nem tud, anyja neveli”. Az 1982-től főiskolai KISZ-titkár Gyurcsány közölte azt is, hogy „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit, munkáját az MSZMP tagjaként szeretné tovább folytatni”. A taggyűlésen végül egyhangúlag fogadták el felvételét.

Az állampárti múlttal kapcsolatban a lap megkereste Gáspár Jánost, de ő állította: „Gyurcsány Ferenc soha nem volt tagja az MSZMP-nek.” A volt miniszterelnök szakdolgozata körül kialakult botrány újabb pikáns adaléka lehet, hogy a jegyzőkönyv szerint az ülésen a „JPTE pártbizottsága VB részéről” egy bizonyos Pintér Zoltán is részt vett, s ugyanezen név szerepel Rozs Szabolcs indexében az államvizsga-érdemjegy aláírójaként.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Oroszország nem akarja Ukrajna kapitulációját
Gyurcsány tanít (Fotó: MNO-grafika)

(PR)

Forrás: MNO

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Párttársa diplomáztatta le Gyurcsányt

  1. …és hányan kaptak így diplomákat, jó fizetéssel járó állásokat / beosztásokat, ahol nem kellett tenni semmit, csak parancsolni, „utasításokat osztogatni”, mert avlaós részt mindig a beosztottak végezték el. A társadalom valahogy mégis működött. most ezek a néhány tízezrek, hogy néznek szembe a tűkörrel, gyrekeikkel, a társadalommal?
    És megkérdezném milyen nyugdíjakat kapnak? Én is szeretném azt az értékrendszert a saját nyugdíjam kiszámítására, bár én nem volta tagja soha, semmilyen pilitikai pártnak. lehet ez a hiba, hogy az a módszer nálam nem alkalmazható.
    Jah, s még egy röv9dke kérdés: mindezzel mostanig kellett várni? Ha mindenki tudta …lehet tovább ragozni, képzelődni…stb.
    Én csak egyszerű református keresztyén ember vagyok. Ennyi.

Itt várjuk hozzászólását!