Parlamenti felhatalmazás ukrajnai csapatok idegen országokba küldésére

Az ukrán törvényhozás kedden jogszabályban hatalmazta fel az ország elnökét arra, hogy csapatokat küldjön más országokba az ország szuverenitásának és területi integritásának védelmében – jelentette a Magyar Békekör tudósítója Jaroszlav Zseleznyak ukrán képviselő Telegram csatornán közzétett információja alapján.

A jogszabály értelmében hadiállapot idején az elnök csapatokat küldhet külföldre a törvényhozás előzetes jóváhagyásával. Az elnöknek tájékoztatnia kell a parlamentet csapatok idegenbe küldésének céljáról, az egységek erejéről, fegyvereik és felszereléseik típusáról és összetételéről, alárendeltségükről, bevetési feltételeiről és egyebekről.

Szombaton a Magyar Békekör elnöke Orbán Viktornak elküldött levelében szükségesnek tartotta Magyarország védelmének megerősítését Ukrajnával szemben, mert – mint írta – a vesztésre álló ukrán haderő részéről olyan tervek is megfogalmazódnak, amelyek szerint kelet-európai területekre, köztük Magyarországra fújnának visszavonulót, hogy majd innen folytathassák a háborút Oroszország ellen.

 

Moszkva, 2025. február 25. kedd (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

 

 

One thought on “Parlamenti felhatalmazás ukrajnai csapatok idegen országokba küldésére

  1. Ez most még irreális rémálomnak tűnik, de nem ez lenne az első hülye ötlet, ami megtetszik Zelenszkijnek. Akart ő már NATO tagságot, atomot, Moszkva szétbombázását is. Szóval bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport. Már az is tragédia lenne, ha jelentős erőkkel átjönnének a Kárpátokon, és a Kárpátalja fronttá válna.

Hozzászólás a(z) Ludas Mátyás bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük