Oroszország nem vesz részt az új ukrajnai békecsúcson
Oroszország nem vesz részt az új ukrajnai békecsúcson – jelentette be Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyinak nyilatkozva, aki szerint az orosz fél nem fogad el ultimátumokat.
„Tisztában vagyunk a kijevi rezsim és nyugati kurátorainak azon szándékával, hogy „rehabilitálják” magukat az idén június közepén a svájci Bürgenstockban tartott sikertelen „békecsúcs után”, és megpróbálnak egy hasonló rendezvényt tartani”
– mondta, hozzátéve, hogy erre az eseményre „még Oroszország meghívásán is gondolkodnak”.
„A konkrét helyszínt ugyan még nem határozták meg, de az alapvetően nem is fontos.
Sokkal fontosabb a tartalom, amellyel kapcsolatban minden nagyon is világos”
– tette hozzá a magas rangú diplomata.
Rámutatott, hogy ezen az összejövetelen
„ugyanazt a régi retorikát hallhatná, elővennék a teljesen zsákutcába jutott és ultimátumot jelentő „Zelenszkij-formulát”, és tudatosan figyelmen kívül hagynák „az ukrán válság megoldására irányuló többi kezdeményezést, ami a csalás újabb megnyilvánulása”
– jegyezte meg Galuzin.
„Nem fogadjuk el az ilyen ultimátumokat, és nem veszünk részt ilyen „csúcstalálkozókon”
– zárta szavait az orosz külügyminiszter-helyettes.
Korábban egy jól értesült diplomáciai forrás Ankarában azt mondta a RIA Novosztyinak, hogy a következő, Ukrajnáról szóló konferencia időpontjáról és helyszínéről egyelőre nincs konkrét információ, de Szaúd-Arábia az egyik lehetséges helyszínként szerepel.
Kiemelt képen: Mihail Galuzin orosz külügyminiszter-helyettes / AFP/Behrouz Mehri