Orosz külügyminiszter-helyettes: Fennáll az atomháború veszélye
Fennáll az atomháború veszélye, de Oroszország minden tőle telhetőt megtesz, hogy megelőzze, bár nem csak rajta múlik – jelentette a Magyar Békekör tudósítója az orosz külügyminiszter-helyettes kijelentésére hivatkozva szombaton.
“Mindent elmondtunk, amit el kellett mondani a nukleáris fegyverek használatának forgatókönyveivel kapcsolatban; az elnök nyilatkozatokat tett az ügyben, és ez tükröződik Oroszország nukleáris elrettentés területén folytatott állami politikájának frissített alapjaiban is. Azt mondani, hogy ez a kockázat már nem áll fenn, ellentmondana az igazságnak. Sajnos ilyen kockázat létezik. Ma nagyon nehéz és feszült a helyzet”
– mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozó Szergej Rjabkov.
Rjabkov azt is tudatta, hogy Oroszország annak dacára sem mond le ukrajnai hadműveletének céljairól, hogy az USA minden lehetőséget kihasznál, nehogy Oroszország elérhesse célját. Megemlítette, hogy Joe Biden amerikai elnök még a „béna kacsa” állapotban is arra kérte az amerikai kongresszust, szavazzon meg további 24 milliárd dollárt Zelenszkij Ukrajnájának.
Moszkva, 2024. november 30. szombat (MB)
Kiemelt képen: Szergej Rjabkov, az Orosz Föderáció külügyminiszter-helyettese
Fotó: Alexey Vitvitsky / RIA Novosti