Orbán Viktortól megkérdezték a parlamentben, hogy mikor mond le
Az Index szemléje szerint az első kérdező Arató Gergely volt az ülésen, aki úgy fogalmazott: „Az elmúlt négy hétben összeomlott a kormányzati kommunikációs kártyavár, amit a Szőlő utcai és más pedofilügyekben az igazság eltakarására építettek. A király meztelen” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció képviselője, aki a kérdésben újra megemlítette „Zsolti bácsit” is. „Ez nem kormányzás, hanem összeomlás, miniszterelnök úr” – vélekedett Arató Gergely, arról érdeklődve, hogy a kormányfő leváltja-e az „alkalmatlan minisztereit, vagy vállalja a felelősséget és saját maga mond le”.
Orbán Viktor erre azzal válaszolt:
„A DK szájából az összeomlás szó mindig izgalmasan hangzik. A Szőlő utcai ügyben önök, ön személy szerint is álhír-botrányt gerjesztettek. Az állításaiknak semmilyen ténybeli alapja nincs. Amit önök csinálnak, az vádaskodás és rágalmazás, soha senki nem mutatott semmilyen bizonyítékokat. A hatóságok teszik a dolgukat, a rágalmazóknak a bíróság előtt kell felelniük.”
Arató Gergely viszontválsazában azt mondta: „Önnek van képe álhírbotrányról beszélni. Álhír, hogy az egyik intézeti vezető, akit önök neveztek ki, prostitutációs hálózatot szervezett?” Erre a kormányfő azzal replikázott: „Álhírbotrányról van szó, ön személy szerint is kormánytagokat rágalmazott meg. Ez bűncselekmény. Remélem, hogy amikor a jogi eljárások önökkel szemben megindulnak, akkor nem fognak a mentelmi joguk mögé bújni.”
Jámbor Andrással is a gyermekvédelemről volt szó
Jámbor András országgyűlési képviselők később arra emlékeztette Orbán Viktort: egy korábbi vitájukban megígérte, a szociális dolgozók béremelése bekerül a 2026-os költségvetésbe. A Párbeszéd frakciójában ülő képviselő azt kérdezte, hogy mekkora lesz az emelés és azt mikor kapják meg. Jámbor András arra is kitért, hogy 1500 forint jut a napi étkeztetésre a gyermekvédelemben. „A Szőlő utcai ügyben méltánytalan vád érte a kormányt, de attól még létezik ez az ügy”– jegyezte meg az ellenzéki képviselő.
„Arra készültem, hogy érdes és pokróc választ adok, mert ön is részt vett a Szőlő utcai álhírbotrányban rágalmazóként”
– kezdte Orbán Viktor, de tekintettel a kérdésre, kifejtette, Magyarország régóta küzd a béremelési problémával. A miniszterelnök elismerte, hogy szinte minden szakmában kevesebbet keresnek az emberek, mint amennyit igazságosnak éreznének. Közlése szerint a kormány lökésszerű emelésekkel próbál haladni, egy-egy szakmát kiválasztva nagyot emelnek, majd lépnek tovább a következő területre.
Orbán Viktor szerint két terület ezt a lökésszerű bérrendezést még nem kapta meg: a szociális ágazat és a kulturális ágazat. Az a tervük, hogy ezt a munkát a 2026-os költségvetésben elvégzik. A miniszterelnök igazat adott Jámbor Andrásnak abban, hogy az étkeztetésre is magasabb összeget kell biztosítani, sőt, a ruházkodásra és a gyerekek zsebpénzére is. „A kórházakban egy beteg egy nap 4 ezer forintot kap étkeztetésre, szerintem az a méltányos, ha a gyerekek is legalább 4 ezret kapnak a mostani 1500 helyett. Ezt meg is fogjuk tenni” – árulta el Orbán Viktor.
Jámbor András a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban leszögezte, ő épp a kormány cselekvőképességét szeretné erősíteni. A képviselő arról érdeklődött, hogy mikor jöhet a költségvetés módosítása, és mekkora lesz az a nagy lökés, amit Orbán Viktor említett.
„10-20 százalék közötti sávban lesz a béremelés. Hogy mire várunk? Békére várunk. Hogy sikerül-e az ukrán háborút lezárni, mert ha igen, az teljesen más makrogazdasági környezetet jelent 2026-ra, de függetlenül a háború lezárásától, ez a béremelés, amiről most beszéltem, akkor is megtörténik, ha a háború folytatódik” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki azt is bejelentette, hogy a ruházkodásra, a zsebpénzre, és a sportra is több forrást biztosítanak majd. 17 milliárd forintot osztanak szét a szociális rendszerben, a kérdés az, hogy ez milyen szerkezetben történik, a döntés egy héten belül megszületik.
Toroczkai László szerint a békecsúcs jó lehetőség arra, hogy felvessék Kárpátalja státuszának kérdését
A Mi Hazánk Mozgalom vezetője és országgyűlési képviselője azt mondta: „Vitathatatlan tény, hogy hamarosan történelmi találkozóra kerül sor Budapesten, amikor az Egyesült Államok elnöke és Oroszország elnöke találkoznak egymással. Ez üdvözlendő.”
„A kérdés csak az, hogy a magyarság mit tud majd profitálni ebből. Miniszterelnök úr hajlandó-e felvetni Kárpátalja kérdését? Hajlandó-e felvetni Kárpátalja státuszának kérdését, amellett, hogy a magyarok jogainak sárba tiprását is felveti?”
– kérdezte a Mi Hazánk elnöke a kormányfőtől.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a nemzetközi világban csak az a találkozó biztos, ami már megtörtént, egyelőre az előkészítés fázisában vannak, és nagyon reméli, hogy létrejön a budapesti esemény. A miniszterelnök meggyőződése, hogy minden magyar családnak úgy érdemes gondolni erre a találkozóra, mint a magyar gazdaságot és az életkörülményeket befolyásoló eseményre. „A kormány tagjai az esküt az alkotmányra teszik le. Az alkotmány kimondja, hogy az autonómiát a határon túli magyarok esetében a kormánynak, mint államcélt mindig mindenhol képviselnie kell, ezért mindig mindenhol, ahol erre megfelelő alkalom kínálkozik, képviselem ezt az ügyet” – válaszolta a miniszterelnök.
Toroczkai László azzal válaszolt: nem ezt látja vagy hallja, és azt is rendkívül kevésnek tartja, „amikor a magyar kormány arról beszél, hogy a 2015-ben elvett jogokat kapják vissza a kárpátaljai magyarok. Már az a jog is kevés volt”.
Orbán Viktor válaszában úgy fogalmazott: „Azt mondta, nem hallja. Két készülékben lehet a baj, vagy azéban, aki beszél, vagy azéban, aki hallgat. Kövesse figyelemmel a külügyminiszterünk nyilatkozatait, széles irodalma van a nyilatkozataiból annak a harcnak, amit a kormány folytat a kárpátaljai magyarok törekvéseivel kapcsolatban”.
hirado.hu
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Orbán Viktortól megkérdezték a parlamentben, hogy mikor mond le
2025.10.21.
Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszolt az ellenzéki képviselők interpellációira az Országgyűlés hétfői ülésén.
Az Index szemléje szerint az első kérdező Arató Gergely volt az ülésen, aki úgy fogalmazott: „Az elmúlt négy hétben összeomlott a kormányzati kommunikációs kártyavár, amit a Szőlő utcai és más pedofilügyekben az igazság eltakarására építettek. A király meztelen” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció képviselője, aki a kérdésben újra megemlítette „Zsolti bácsit” is. „Ez nem kormányzás, hanem összeomlás, miniszterelnök úr” – vélekedett Arató Gergely, arról érdeklődve, hogy a kormányfő leváltja-e az „alkalmatlan minisztereit, vagy vállalja a felelősséget és saját maga mond le”.
https://internetfigyelo.com/orban-viktortol-megkerdeztek-a-parlamentben-hogy-mikor-mond-le/
Orbán Viktor erre azzal válaszolt:
stb. a linkben: Észrevételem. az ha valaki nincs tisztában a kriminalisztikával és a büntetőeljárás szabályaival ne nyilatkozzon egy bűncselekmény megítélésében! orbán ezt tette, mert ugyan is :
…. szervezett bűncselekmények előkészületét is bünteti. – megkérdeztem a mesterséges intelligenciát az AI-t olvasd és tudd:
AI-alapú áttekintés
A bűnügyi előkészület miatti büntetést a magyar Büntető Törvénykönyv (Btk.) csak néhány rendkívül súlyos bűncselekmény esetében teszi lehetővé, mivel az általánosan
a bűncselekmény kísérleti, illetve elkövetési szakaszát bünteti, nem pedig az azt megelőző előkészületet. Ez alól a szabály alól kivételt képeznek az olyan minősített esetek, amelyek az előkészületet is büntethetővé teszik, mint például a terrorcselekmények vagy a kábítószerrel való visszaéléshez kapcsolódó előkészületek.
A főszabály: az előkészület nem büntethető
• Általános szabály: A Btk. a bűnügyi eljárás során az elkövető szándékának kialakulásától a cselekmény befejezéséig terjedő fázisokat (előkészület, kísérlet, befejezett bűncselekmény) vizsgálja.
• A büntethetőség kezdete: A legtöbb bűncselekmény esetében a büntethetőség a bűncselekmény kísérleti vagy befejezett szakaszában kezdődik, nem pedig az azt megelőző előkészületben.
• Mi minősül előkészületnek: A törvény általában a következőket tekinti előkészületnek:
o célzott elhatározás,
o szándékos cselekvés,
o az elkövető megkezdte a cselekmény előkészítését.
•
o
Kivételek, ahol az előkészület is büntetendő
• A Btk. egyes cikkelyei kivételt képeznek ez alól a szabály alól, és súlyos bűncselekmények előkészítését is büntethetővé teszik.
• Példák: A Btk. különösen súlyos bűncselekmények, például terrorcselekmények, kábítószerrel való visszaélés, vagy más szervezett bűncselekmények előkészületét is bünteti.
•
Mit tehet a hatóság?
• A bűnügyi előkészületet és a bűnügyi cselekményekkel kapcsolatos többi elemet a büntetőeljárás keretében a bűnüldöző hatóságok és az ügyészség vizsgálja.
• A büntetőeljárás során a nyomozó hatóságok általában bizonyítékok beszerzése, a tények feltárása és az elkövető azonosítása céljából folytatnak eljárást.
• Az előkészület gyanúja esetén a hatóságok különböző intézkedéseket tehetnek, például megfigyelést, lehallgatást vagy kényszerintézkedéseket is alkalmazhatnak.
• A büntetőeljárásról szóló törvényben (Be.) meghatározott eljárási cselekményekkel párhuzamosan a hatályos Btk. 2012. évi C. törvénye meghatározza, hogy mely bűncselekményeket vonnak felelősségre, beleértve az előkészületi szakaszban elkövetett cselekményeket.
Szóval a pedofil hálózat gyanújában is fenn áll mert szervezett a gyermekek megrontása basus!
Érti orbán értenie kell mert nem ellene érte írtam …
Bázakerettye,2025.október, 21.7:05-kor Bázakerettyén id. Kiss László 73 éves esküjéhez hűséges rendőr aki rövid szolgálat 11 év alatt a törvényt betartotta és tartatta – KMB. területén békesség nyugalom honolt!
…MINDENNEK ÍRD ÉS MOND MINDENNEK VAN KEZDETE ÉS VÉGE – MÉG A FÖLDI ÉLETNEK IS SŐT A FÖLDNEK IS – AMIKOR UTÓLSÓT HUNY A NAP ÉS KIHŰL A FÖLD ELPUSZTUL – NA NE IJEDJ MEG EZ MÉG TÖBB MILLIÁRD ÉVRE LESZ%%%