Orbán Viktor: Magyarország semmivel nem tartozik Ukrajnának, Ukrajna ugyanis nem védi Magyarországot senkitől és semmitől
Szerintünk az uniónak stratégiai partnerségre kellene lépnie Ukrajnával, uniós tagság nélkül. Ez az ajánlatunk. Ehhez az álláspontunkhoz ragaszkodni fogunk a jövőben is, hiszen ahhoz minden jogunk megvan – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
„Zelenszkij elnök ma egy brüsszeli konferencián változatos vádakkal támadta újra Magyarországot és a magyar kormányt. Nézzük hát a tényeket!” – kezdte posztját a kormányfő majd így folytatta: „Ami a támogatásokat illeti: Magyarország fogadta az Ukrajnából érkező menekülteket, több mint 14 millió határátlépés történt Ukrajna felől a háború kezdete óta, 3 ukrán iskolát működtetünk idehaza, sebesült katonák és gyerekek ápolását vállaltuk, több mint tízezer ukrán gyereket táboroztattunk Magyarországon, egészségügyi személyzetet képeztünk ki, iskolákat, óvodákat építettünk újjá Ukrajnában, tavaly mi voltunk Ukrajna legnagyobb gázellátója, mi szállítjuk a legtöbb elektromos áramot. Eddig számszerűsíthetően 200 millió eurót fordítottunk az ukránok megsegítésére humanitárius téren. Sajnálatos, ha ez Zelenszkij elnök úr számára nem jelent semmit.
Ezenfelül arra is felhívnám az Elnök úr figyelmét, hogy az Európai Uniótól kapott támogatásaikban benne van Magyarország pénze is. Bár nem örülünk neki, de ez mégiscsak tény.
El kell utasítsam azt a felvetést, hogy Magyarország bármivel tartozna Ukrajnának. Ukrajna ugyanis nem védi Magyarországot senkitől és semmitől. Ilyet nem kértünk és nem is fogunk kérni. Magyarország biztonságát a magyar honvédelmi képességek és a NATO garantálja, amelynek Ukrajna (szerencsére) nem tagja.
Végezetül felhívnám Elnök úr figyelmét arra a tényre, hogy egy ország uniós csatlakozásáról az Európai Unió tagjai döntenek, egyhangúsággal. Ez azt jelenti, hogy bármely tagállamnak szuverén joga támogatni, vagy ellenezni egy új tag felvételét. Magyarország nem támogatja és nem is fogja támogatni Ukrajna európai uniós tagságát, mert azzal behoznánk a háborút Európába, és a magyarok pénzét kivinnénk Ukrajnába.”
Az uniónak stratégiai partnerségre kellene lépnie Ukrajnával, uniós tagság nélkül. Ez az ajánlatunk. Ehhez az álláspontunkhoz ragaszkodni fogunk a jövőben is, hiszen ahhoz minden jogunk megvan – zárta bejegyzését Orbán Viktor.
hirado.hu
Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök. © Getty Images / Michael Gruber
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












